Hosszúra nyúlik a kamaszkor: a 25 az új 18!
Nem sajátíthatják ki többé a kamaszkort a tizenévesek. Egyre több tudós állítja ugyanis, hogy a kamaszkornak nincs vége a 19. életév végével. Ausztrál gyermekorvosoknak a Lancet Child & Adolescent Health című szaklapban nemrégiben megjelent cikke szerint több oka is van, hogy a felnőttkor alsó határát jelentősen ki kellene tolni.
A húszas évek – szerintük még a kamaszkorhoz tartozó – első felének például nagy szerepe van a személyiség formálódása szempontjából. Ez pedig felvetheti például azt a kérdést, mennyire szerencsés tinédzserek tömegeinek szavazójogot biztosítani. Ugyancsak megkérdőjeleződik, mennyire lehet jól átgondolt egy 18 éves kamasz döntése arról, hogy bevonuljon-e sorkatonának. Már ha ez egyáltalán ez a saját döntése lehet. Problémás lehet továbbá – említik a szerzők –, hogy miközben Európa legtöbb országában alapesetben 14 éves kortól saját döntésként kezelik a tinédzserek szexuális aktivitását, valójában még 18 éves korukban sem kellően stabil az énképük. Az USA tagállamaiban nem ritka, hogy a tinik ily módon (is) védelmet élveznek 18 éves korukig, más kérdés, hogy a mostani tanulmány arra enged következtetni, hogy még akkor is túl könnyen vehetők rá olyasmire, amit valójában nem is akarnak.
Agyban dől el a kamaszkor?
Körültekintőbb jogalkotásért kiáltanak az addiktológia, a neurológia és a pszichiátria területén az utóbbi néhány évtizedben elért kutatási eredmények is. Nem kifejezetten szerencsés például, hogy Magyarországon a 18. életév betöltéséhez kötik a szeszipari és dohánytermékekhez való hozzáférhetőség alsó határát. Nem sokkal jobb a helyzet máshol sem, az alkohol és a tagállamok egy részében, például Alaszkában, Californiában, Coloradóban, Massachusettsben akár már rekreációs céllal is legálisan fogyasztható marihuána Amerikában ugyan csak 21 éves kor felett, a cigaretta viszont, a legtöbb államban már 18 éves kortól legálisan hozzáférhető. Kanada legtöbb államában a dohányzást, az italozást és a füvezést egyaránt 19 éves kortól engedélyezik.
Pedig a központi idegrendszerre ható szereknél egyáltalán nem mindegy, milyen életkorban kezdik azokkal az idegsejteket stimulálni. Az agyi neuronhálózat végleges kialakulása a legfrissebb kutatások szerint – agyi képalkotó eljárások alapján – legalább 21 éves korig, de inkább még néhány évvel tovább tart. A szóban forgó (tudatmódosító) szereket orvosi szempontból legalább addig érdemes lenne messze elkerülni, amíg az agyi neuronhálózat fejlődése be nem fejeződik. Ellenkező esetben nemcsak a függőség kialakulásának esélye nő jelentősen, hanem csökkenhet például az idegsejtek összeköttetését biztosító szinapszisok száma. Ez pedig ronthatja a memóriát vagy fokozhatja az érzelmi zavarok kialakulásának esélyét. Igaz, arról megoszlanak a vélemények, hogy a szóban forgó pszichés nyavalyák, például a kóros szorongás vagy a szkizofrénia oka vagy következménye-e a rendszeres szerhasználatnak.
Mások szerint társadalomszervezés kérdése
A kamaszkor hivatalos meghosszabítását az utóbbi néhány évtized társadalmi változásai miatt is szorgalmazzák. A múlt század első feléhez képest nem is az a legszembetűnőbb, hogy később teljesülnek a felnőtté válás követelményei. Egy férfit alig 30 éve még akkor tekintettek felnőttnek, ha befejezte a tanulmányait, volt saját munkája, elköltözött a szülői háztól és megházasodott. A nők pedig többnyire akkor váltak felnőtté, ha férjhez mentek és gyereket szültek. Miközben a gyengébbnek mondott nem esetében ez a legtöbbször 20 éves koruk előtt be is következett, a felső középosztályban ez már egy évszázaddal ezelőtt is több évvel kitolódhatott.
A társadalmi változások következményei közül nem is az a legfontosabb, hogy pontosan mikortól számít valaki felnőttnek, hanem az, hogy a kamaszkor és a felnőttkor manapság már teljesen egymásba folyik. Miközben száz évvel ezelőtt például a tanulás és a munka évei élesen elváltak egymástól, mára ezek nem zárják ki egymást. Nem ritka, hogy valaki munka mellett másod- vagy harmaddiplomát szerez, sőt, a teljes pályamódosítások is gyakoriak. Emiatt, és mert nők tömegei szereznek diplomát és tesznek szert komoly karrierre, az otthoni munkavégzés is szükségszerűen átrendeződött.
Jelentősen megváltoztak a társas kapcsolatok játékszabályai is. A házasodás nem feltétlenül jelent élethosszig tartó köteléket, és már nemcsak azok menekülnek meg a stigmatizálástól, akik ezt a függőségi viszonyt nem vállalják, hanem azok is, akik a gyermekvállalással együttjáró kötöttségekről is lemondanak – emeli ki a legfontosabb sarokpontokat a téma hazai kutatója, Somlai Péter szociológusprofesszor.
Hamarabb is kezdődik a kamaszkor
Némiképp ellentmondásosnak tűnhet, hogy miközben a húszas éveik közepén járók éretlenebbnek tűnhetnek, mint fél évszázada a 18 évesek, a kamaszkornak nemcsak a vége tolódott ki, hanem hamarabb el is kezdődik. A kiskamaszok magasságban akár több centit is vernek a száz évvel ezelőtti 12-13 évesekre. A lányok a múlt század elején ebben az életkorban még nem mensturáltak, sőt, a reneszánsz idején akár még 16-17 éves korukban sem. A pubertás korábbi megjelenése az élelmezési feltételek jelentős javulásával, az életszínvonal általános növekedésével függ össze. Mindez azonban a nemi élet elkezdésével, rendszerint nemhogy nem jár együtt, hanem egyes kutatások arra engednek következtetni, hogy a Z-generáció, vagyis az 1995 után születettek, késő kamaszkorukig jóformán alig mutatnak egymás iránt érdeklődést. Akárhogyan is, a társadalomkutatók által immár 10 és 25 éves kor közé belőtt kamaszkor mára másfélszer olyan hosszú, mint a komplett gyermekkor.
A kamaszkor szemantikai kérdés is
Mindebben fontos szerepet játszhatott, hogy a 20. század fordulóján a 18 éven felüliek között az egyetemisták és főiskolások aránya Európa-szerte nem érte el az 1 százalékot, de még a század közepén is csak 5-7 százalék körül mozgott. Finnországban az ezredfordulóra elérte a 85 százalékot. A „kamasz” kifejezés Somlai szerint szakmai körökben már az 1920-as években használatban volt. A Time magazin szerint viszont (az amerikai) laikusok körében csak 1941-től, a Popular Science Monthly magazinban debütáló cikk megjelenésétől vált ismertté.
Amellett, hogy a húszas (sőt, akár harmincas) éveikben járók egyre tovább ülnek az iskolapadban, később – ha egyáltalán – házasodnak és vállalnak gyereket, a családjukkal való kapcsolatuk is gyökeresen megváltozott az utóbbi fél évszázadban. Legalábbis a világ nyugati felében. Mindez nem feltétlenül azért van, mert a kamaszok nem akarnak felnőni. A szülők és gyermekek közötti bensőséges kapcsolat – nagymértékben a telekommunikációs forradalom vívmányainak köszönhetően – a kisebb-nagyobb földrajzi távolság ellenére is megmarad, az elköltözés nem feltétlenül jelent anyagi függetlenedést, és gyakran előfordul, hogy (az első) házasság zátonyra futása után egy gyermek (az unokával) ismét a szülői házban köt ki. Akár 40 évesen is.
KApcsolódó cikkek a Qubiten:
