Eddig csak sejthető volt, hogy az óceáni áramlatokból összeálló globális vízkörzés és a periodikus árapályjelenség hatással lehet a Föld mágneses terére. Az Európai Földtudományi Unió (EGU) Bécsben ülésező kongresszusának résztvevői elsőként bizonyosodhattak meg a teória valóságosságáról ezen a héten.

Nils Olsen, a dán műegyetem, a Tekniske Universitet földmágnesességre szakosodott geológus professzora vezette kutatócsoport műholdas megfigyelések adatai alapján bizonyította az elméletet. Az európai űrügynökség, az ESA honlapján közzétett összefoglaló szerint a Föld – nagyjából Hold méretű – folyékony vasból és nikkelből álló belső magjának – „dinamóhatása” által létrehozott mágneses tér mellett létezik egy másodlagos mező is.

(Mint a Qubit azt korábban már részletesen kivesézte: a belső mag fémes vezetőként viselkedik, és a földi forgás kombinálódik a mag folyékony részének konvekciós áramlásaival, ami köráramokat és ezáltal mágneses mezőt indukál.)

A környezeti hőhatások, valamint a Hold tömegvonzása miatt kialakuló árapályjelenség miatt folyamatosan áramló sós víz és a tengerfenék fémtartalmú tengeri kőzeteinek találkozása elektromos áramot indukál, ez a magnetizmus pedig változó erővel, de hatással van földkéreg alatti struktúrákra is – foglalta össze Olsen a 2009-ben a mágneses tér vizsgálatára pályára állított három SWARM-műhold adatain alapuló új eredményt. Íme a vizualizált verzió:

link Forrás

Mágneses éghajlatváltozás és póluscsere

Olsen szerint az óceánok magnetikus mechanizmusának feltérképezése közelebb vihet a kozmikus sugárzással, valamint a Nap gyilkos kitöréseivel szemben is védelmet nyújtó mágneses pajzs működésének megértéséhez. És mivel a globális vízkörzés motorja a légkör termodinamikája, ezért az éghajlat és így a klímaváltozás kutatását is új dimenzióval bővíti e másodlagos mező felfedezése.

A SWARM misszió eredti célja egyébként a mágneses tér változásainak, feltételezett gyengülésének vizsgálata. 2003 októberében egy hatalmas napkitörés részecskehulláma érte el, amely intenzív geomágneses vihart idézett elő, ennek kapcsán figyeltek fel a kutatók arra, hogy a mező az átlagosnál gyengébb.

Az 1999-ben pályára állított dán Ørsted mikroműhold, valamint a 2000-től működő német CHAMP adatai szerint az Atlanti-óceán és az Indiai-óceán déli felén is rohamosan gyengül a védőpajzs ereje, ez pedig egy közelgő pólusváltást feltételez. Ez a geológiai bizonyítékok szerint a Földön utoljára 780 ezer évvel ezelőtt következett be.

A SWARM misszió mérései alapján a földi mágneses mező a korábbi változási sebességnél tízszer gyorsabban gyengül, tízévente körülbelül 5 százalékot. Így a mágneses pólusváltásra 2000 éven belül mindenképp sor kerül.