Az OECD a fejlett gazdaságok szervezete, ami alapvetően adatokat gyűjt és jelentéseket ír, illetve olyan nemzetközi kezdeményesei vannak, mint az adókerülés elleni küzdelem és az adóhatóságok közötti adatcsere. (A NAV is most már 77 országból kap idevágó információkat.)

Egyik leghasznosabb éves jelentésük közgazdászhumorral mérve játékos címe az, hogy Taxing Wages (magyarul A bérek adóztatása, illetve A leterhelő bérek). Ez a különböző országok adórendszereit teszi összehasonlíthatóvá. Természetesen nem a ki- vagy hazaköltözést segítendő, hanem csak a miheztartás végett. De év közben is, munkahelyen is érdemes az ebből (is) készült compareyourcountry.org oldalt böngészgetni, például ha érdekel, vajon a főnököd neked vagy az államodnak fizet-e többet a munkádért — kávé helyett is kitűnő!

A kiadvány egyik legnagyobb haszna, hogy nem törődik azzal a szemfényvesztéssel, járuléknak vagy adónak hívják éppen, amit a fizetésedből az állam kap meg, meg hogy névlegesen a cég fizeti-e vagy te magad. Minden ilyesmit összeadva kiszámítják az úgynevezett„adóéket”: ez a különbség aközött, amibe te a munkáltatódnak kerülsz, és amit a végén kézhez kapsz. (Ínyencek joggal vethetnék közbe, hogy az állam még az utóbbiból is lecsíp később, mert a forgalmi adók miatt nem tudod a fizetésed teljes értékét árukra cserélni, de ezzel még az OECD sem számol. Az általános forgalmi adó nálunk a legmagasabb a világon.)

Kedvcsinálónak a kiadvány néhány magyar vonatkozású megállapítása:

A gyermektelen szegények terhei Magyarországon voltak a legmagasabbak 2017-ben, legalábbis aszerint a két számítás szerint, amit az OECD egy az átlagfizetés kétharmadát kereső szinglire és egy az átlagfizetést és annak harmadát kereső kétkeresős párra számolt. Itt egy sorba rendezhető táblázat erről. (A szingli esetben a belgák mögött ezüstérmesek vagyunk ezen a táblán — náluk viszont az ÁFA is sokkal alacsonyabb.)

A támogatásokkal is számolva más a helyzet, a gyerekes párok (és kevésbé, de az egyedül maradó szülők) számára. Külön ki is emeli a kiadvány, hogy Magyarországon a legnagyobb a különbség a gyerekes és meddő-kiváró-fiatal-gyermektelen párok között. (Nem gránitszilárdságú meglepetés, L) cikk (1), hogy egyedülálló magyaranyák esetében nem verünk a világra.)

Az is igaz, ahogy a magyar összegzés be is mutatja, hogy még a gyermektelen egyedülállók átlagos adóékével is csak ötödikek vagyunk (bár a pár százalékos lemaradásunkat az aranyérmes belgáktól ismét csak behozhatjuk az ÁFÁ-n), ráadásul ez a mutató a 2001-es csúcs óta nagyjából egyenletesen csökken – a poszt-őszödi emelésekkel felfele, a Bajnai-költségvetéssel lefelé eltérve a trendtől.

Az OECD azt is összeszedte, hol hogyan emelkednek az adókulcsok a jövedelemmel, és jól meglepődtek, hogy nálunk sehogy: akármennyit keresel, százezer forinttal nagyobb fizetésből 46 200 forintot adóznál.

Ezen a ponton érdemes lehet megjegyezni, hogy „munkaalapú társadalmunkban" a teljes jövedelemadó-rendszer minden bizonnyal regresszív; a Qubiten is foglalkoztunk már azzal, hogy nem csak munkajövedelmek vannak a világon, sőt. A bekezdés végére érve mindenki csukja be a szemét, és képzelje maga elé a kedvenc magyar milliárdosát, majd gondolkozzon el, hogy ő vajon leadózta-e a jövedelme 46,2 százalékát. Persze áfát ő is fizet, ha és amennyiben Magyarországon (és nem céges számlára) vásárol, de azt is csak ugyanolyan arányban, mint bármelyikünk.

A közelmúlt adótörténeti áttekintésében is visszatérnek erre az OECD szakértői: „A legjelentősebb változás Magyarországon történt, ahol az [az átlagbér kétharmadát és ötharmadát terhelő adókulcsok hányadosa] a 2000-es 58 százalékról 100 százalékra nőtt 2013-ra és azután." 

Jó reggelt, jó munkát kívánunk!