Magyarországon 800 ezer ember azt gondolja, hogy a Nap kering a Föld körül

A kevésbé átlátható társadalmakban sokkal gyorsabban terjednek az álhírek, mint a transzparens közösségekben. A hierarchikus rendszerekre alapozó vezetőknek ez még jól is jön, de semmi nem segít hatékonyabban leépíteni a tekintélyelvűséget, mint a tudomány térnyerése – fejtegette a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézete által szervezett, május 11-én, pénteken tartott tudománykommunikáció konferencia egyik szekcióülésén Sipos Júlia, a BCE tudománykommunikációs referense, tudományos újságíró. A kérdés már csak az, hogyan lehet a valódi kutatások valódi eredményeit legalább annyi emberhez eljuttatni, mint az álhíreket.

Mi az a hír? És mi az a rap?

A hazai felsőoktatási intézmények kommunikáció szakjain a diákok zöme még ma is egy 1965-ben felállított kritériumrendszer alapján tanulja meg, mi számít fontos hírnek. Mindehhez akkoriban nem sokkal kellett több, mint hogy az információ egyértelmű, releváns vagy kellően váratlan legyen. Pedig ahhoz, hogy egy kutatást figyelmével tüntessen ki a sajtó, Velics Gabriella szociológus szerint ma már nem elég, hogy érdekes, de talán még az sem, ha az adott tudományterületen belül világra szóló eredményt produkál.

A kutató egy korábbi előadása a témában:

Az idei konferencián több szó esett arról, mennyire sokat nyom a latban, ha minden kutatási eredményt hatalmas meglepetésként tálalnak, vagy úgy, mintha véletlenül fedezték volna fel. Nem árt, ha pozitív elvárások társulnak hozzá, mondjuk képes lehet meggyógyítani valamit. Szükség lehet néhány celebtudósra is a tálaláshoz, az pedig már-már alapkövetelmény, hogy a tartalom vagy annak egy része a közösségi oldalakon könnyedén megosztható legyen.

Ami az információ meghökkentő tálalását illeti, azt például a genfi székhelyű európai atomkutató intézet, a CERN munkatársai egy évtizeddel ezelőtt így oldották meg emlékezetes, a Nagy Hadronütköztetőt bemutató ismeretterjesztő rapvideójukban:

A Magyarországon dolgozó kutatók többsége ugyanakkor a konferencián elhangzottakból ítélve eleve nem véli saját feladatának az általa kutatott tudományos területek és eredmények tolmácsolását a nagyközönségnek. Ha mégis megteszi, gyakran kényszerből, például mert a kutatóhelyeken nem vagy nem elég jól működik az intézményes tudománykommunikáció.

A közérthetőség nem kifizetődő

A kutatóknak nem is nagyon éri meg a tudomány kommunikációjára energiát pazarolni, mert ez nem kecsegtet közvetlen megtérüléssel – magyarázta előadásában Ferenc Viktória nyelvész. A kutatóhelyek alkalmazottai nyilvánvaló módon a saját intézetük teljesítményértékelő rendszere alapján igyekeznek boldogulni. 

A tudományos ranglétrán többek között a publikációkért járó pontok gyűjtése révén lehet előrejutni. Miközben mondjuk egy kutatóknak írt tudományos cikk a szakterület kiemelkedő fontosságú (nagy impaktfaktorú) folyóiratában sok, egy-egy intézményben akár több tucatnyi pontot ér, addig a laikusoknak szóló közérthető cikkek vagy rádió- és tévéműsorok előállítása alig nyom a latban valamit.

Az MTA egyik kutatóintézetének értékelési protokollja szerint egyetlen pont jár azért, ha valaki 10 percet szerepel egy tudományos ismeretterjesztő programban. Csakhogy 10 percnyi műsoridőt egy-két sztártudóstól eltekintve gyakorlatilag senki nem képes ma Magyarországon szerezni. De még ha menne is, az intézmény két pontban maximálta az évente ekképp szerezhető pontok számát. Ennyi pontért pedig Ferenc Viktória szerint még próbálkozni se nagyon érdemes.

Nem pontokat, időt kellene szánni a tudomány népszerűsítésére

Nem is azzal kellene a tudósok ismeretterjesztésre irányuló ambícióit támogatni, hogy az így szerezhető pontok révén lefaraghassanak a kutatói tevékenységre fordítandó időből vagy energiából. Az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának funkcionális farmakológiai kutatócsoportját vezető Héja László szerint a szakembereknek a munkájuk lényegét az átadás öröméért kellene a laikusok számára is fogyaszthatóvá tenniük. Mondjuk így:

Persze ehhez azért a korábban tudományos bloggerként is ténykedő neurokémikus szerint is jól jönne a támogatás. Csak nem pontok, hanem mondjuk kizárólag a nagyközönség tájékoztatását célzó kommunikációs formákra fordítható pénz vagy a munkaidőből erre áldozható, esetleg kötelezően csak ezzel tölthető idő formájában.

A kutatókat elméletileg ösztönözhetné, ha eredményeik ismertetése révén például a magántőke bevonását remélhetnék a kutatásfinanszírozásba. Csakhogy az Egyesült Államokban nagy hagyománnyal bíró és jól működő modell nemcsak Magyarországon, hanem jóformán egész Európában is halálra van ítélve. A tudományos alapkutatásokra ugyanis Európa-szerte nem szánnak pénzt a magánbefektetők.

Több tudományt! De kinek?

Az utóbbi három évtizedben elvileg kiépült a tudományos intézmények professzionális társadalmi kommunikációs reprezentációja, és az utóbbi években sok országban egyenesen kormányzati programokat indítottak a reáltudományos pályák népszerűsítésére. 

Mégis inkább az áltudományos hírek terjednek feltartóztathatatlanul. A valódi tudomány például a közösségi médiában gyakorlatilag egyáltalán nem képviselteti magát, a szakembereknek pedig többnyire még a tudományos ismeretterjesztés célcsoportját se nagyon sikerül belőniük – mondta pénteki előadása végén az ELTE társadalmi kommunikáció kutatócsoportját vezető Fábri György, aki saját kutatásának eredményeit a magyar lakosság tudományos ismereteiről az alábbi megdöbbentő ábrán foglalta össze:

Tények és tévhitek elfogadottsága a magyar társadalombanGrafika: Fábri György és tsai

A tudományfilozófus 2013-ban végzett reprezentatív felmérése szerint, miközben az arra fogékony kutatók blogokat vezetnek, vagy science cafékban és más tudós-laikus találkozókon igyekeznek összefoglalni kutatásaik lényegét, Magyarországon mintegy 800 ezer ember van arról meggyőződve, hogy a Nap kering a Föld körül. A megkérdezettek mintegy 40 százaléka sem azt nem tudta, hogy az atomok vagy az elektronok kisebbek-e, sem azt, hogy az antibiotikumokat milyen kórokozók ellen érdemes bevetni.