A mérgezett szivartól a gyilkos esernyőig: a hidegháború legtitkosabb halálosztó eszközei

Megesik, hogy az emberek az egymás közötti konfliktusokat nem véres háborúkkal és tömegmészárlással próbálják megoldani, hanem finomabb és célzottabb módokon: jellemzően ilyenkor kerülnek előtérbe a titkosszolgálatok és az általuk kivitelezett merényletek. Erre a célra a méreg alkalmazása tűnik a leginkább célravezetőnek, legyen az az ókor nagy slágere, a bürök, a középkor kedvence, a nadragulya, vagy akár a huszadik és huszonegyedik század fejlesztései, mint a VX vagy az orosz-brit kettős ügynök, Szergej Szkripal ellen nemrég bevetett, titokzatos Novicsok, amely egyes feltételezések szerint nyolcszor erősebb, mint az eddig ismert legerősebb idegméreg.

Szergej SzkripalFotó: YURI SENATOROV/AFP

A huszadik század fegyverkezési versenyében egyre nagyobb szerepet kaptak a különböző mérgek: miután Németországban az IG Farben üzemében négy vegyész, Gerhard Schrader, Otto Ambros, Gerhard Ritter és Hans-Jürgen Van der Linde 1938-ban felfedezte a szarin nevű ideggázt, a hitleri rezsim „csodafegyvereitől” megrettent szovjetek és amerikaiak saját vegyi fegyver fejlesztésébe fogtak – és bár már az 1889-es hágai egyezményben is tiltották, a nemrégiben kirobbant Novicsok-botrány után több mint valószínű, hogy ezek a mai napig folynak.

Mérgezett golyóval Leninre

Az 1921-ben alapított titkos laboratóriummal, vagyis a Kamrával (hivatalos nevén tizenkettes számú labornak hívták) a szovjetek legfőbb célja az volt, hogy lenyomozhatatlan mérgeket állítsanak elő a Cseka, majd a KGB számára. Érdekes módon egy sikertelen merényletkísérlet vezetett az intézet felállításához: 1918-ban egy Fanny Kaplan nevű forradalmár három mérgezett golyót lőtt ki az akkoriban a szovjet kormány felállításán ügyködő Vlagyimir Iljics Leninre, akinek ez az eset felcsigázta az érdeklődését: az embert még akkor sem próbálják meg kuráréval, a dél-amerikai indiánok által használt méreggel megölni, ha történetesen diktátor. Lenin csakhamar kiadta a parancsot a kutatóintézet felállítására.

Lenin Sztálinnal relaxál GorkijbanFotó: AFP

A Kamrában kifejlesztett szereket rabokon próbálták ki: azt mondták nekik, hogy gyógyszert kapnak, aki pedig túlélte a kísérletet, azt agyonlőtték, vagy újabb mérgeket adtak be neki. Persze egészen más laboratóriumi körülmények között arra kényszeríteni valakit, hogy vegyen be valamit, mint észrevétlenül eljuttatni az áldozathoz a mérget – ezzel a tevékenységgel a titkosszolgálatok foglalkoztak. A versengésben az amerikai CIA és a szovjet KGB jobbnál jobb ötletekkel licitált egymásra, a szappanba rejtett pengétől egészen a rektális, vagyis a végbélbe rejthető szabadulókészletig, amelyben pengék és reszelők segítették a bajba jutott amerikai ügynököt.

A dohányzás öl, de nem csak úgy

A legegyszerűbb, ha a méreg, golyó, vagy adott esetben mérgezett golyó célba juttatásához valami olyan eszközt használnak, amelynek a jelenléte nem kelt gyanút: ilyen például egy öngyújtó vagy egy doboz cigaretta (a rúzsról vagy az aprópénzről nem is beszélve, bár ez utóbbiba inkább mikrofilmet és hasonlókat rejtettek – a módszert az amerikaiak találták fel, a szovjet ügynökök pedig nagy sikerrel alkalmazták is, csak épp ellenük).

Nyikolaj Hohlov KGB-ügynökként 1954-ben, Nyikita Hruscsov uralkodásának második évében azt a feladatot kapta, hogy tegye el láb alól Nyikolaj Okolovicsot, az Oroszországgal Együtt Érzők Nemzeti Bizottsága nevű emigráns szervezet vezetőjét. A beépülés sikerült, még egy kicsit jobban is, mint ahogyan elképzelték: Hohlov feleségül vett egy keresztény nőt, belátta hibáit, és gyilkosság helyett inkább elment gyónni – az amerikaiaknak. Az ő fegyvere a gyilkos cigarettatárca lett volna, amelyen elég megnyomni egy gombot, és a látszólag ártalmatlan eszköz egy kálium-cianiddal töltött, üreges golyót küld a célpont testébe.

Hasonló elven működött a KGB egy másik fejlesztése is: ez egy másik durva mérget lövellt volna az áldozatra, hidrogén-cianidot, amely másfél méteren belül nagy valószínűséggel halált okoz, két és fél méteres távon viszont már veszélytelen. A kiugrott ügynök „Nem gyilkolok a szovjetek kedvéért” című önéletrajzának megjelenése után valóságos médiasztár lett: kiadta a KGB titkait, átállt a túloldalra, ám ennek hamarosan meg is lett a böjtje, és miután a Szovjetunió nem felejt, megkínálták egy egészségtelen adag talliumos kávéval (a tallium ritkafém, íztelen, szagtalan, igen erős méreg). Hohlov megkopaszodott, legyengült, heteket töltött a kórházban, de életben maradt, ebben pedig a szovjet tudomány bukását látta: még így sem sikerült megszabadulniuk tőle.

A merénylettel a szovjetek valószínűleg példát akartak statuálni, a talliummérgezés ugyanis lassú és fájdalmas halállal jár – a Scotland Yard eredeti feltételezése szerint ezt az anyagot használták a volt orosz titkosügynök, Alekszandr Litvinyenko 2006-os meggyilkolásákor is (később kiderült, hogy valójában polóniummal mérgezték meg). Valamennyire mégis megárthatott neki a dolog, ugyanis nem sokkal később parapszichológiával foglalkozott a Duke Egyetemen, nagyjából azon a vonalon, mint Dr. Venkman a Szellemirtókból.

Cohibával Castróra

Az 1975-ben felállított, a CIA tevékenységét vizsgáló Church-bizottság jelentése szerint nemcsak az oroszok, hanem a CIA is megpróbált dohánytermékkel gyilkolni – ők Fidel Castro, a kubai kommunista párt vezére számára készítettek mérgezett szivarokat. Egy 1960-as dokumentum alapján gyanítható, hogy az amerikai titkosszolgálat botulotoxinnal kezelt egy doboznyit Castro kedvenc szivarmárkájából, a Cohibából, a méreg pedig olyan erős volt, hogy már abba belehalhatott volna a célpont, ha egyet a szájába vesz belőlük – erre azonban nem került sor. 

Fidel Castrót végül lehet, hogy a szivar ölte meg, de nem a robbanós fajtaFotó: LEILA MACOR/AFP

A preparált dohányterméket egy ismeretlen személy vette át 1961 februárjában – arról nem tudni, hogy mi lett a szivarok további sorsa, illetve hogy megpróbálták-e egyáltalán Castro keze ügyébe helyezni a dobozt. Egy másik, meg nem erősített terv szerint nem mérgezett, hanem robbanó szivarral is terveztek merényletet „a Szakáll” ellen, ahogy Castrót becézték, bár vannak, akik szerint ez csupán városi legenda, és az előbbi tervet színezte ki amúgy rajzfilmesen a nép képzelete.

Ez nem a Tom és Jerry

A robbanó szivar még csak nem is lett volna meglepő a Castro elleni merényletek sorában: egykori testőre szerint összesen 634, mások szerint 638 alkalommal törtek az életére – mindig sikertelenül. A CIA vadabbnál vadabb terveket kovácsolt a likvidálására. Ahogy Wayne Smith egykori amerikai diplomata fogalmazott: „Kuba olyan hatással van az amerikai kormányzatokra, mint a telihold a farkasemberekre, csak mi éppenséggel nem növesztünk szőrt, és nem üvöltjük a holdat”. Az ötletek,  amelyekre az amerikai kormány hihetetlen összegeket költött, a nevetségestől az életveszélyesig terjedtek: ugyanúgy felmerült, hogy talliumot csempésznek Castro cipőjébe, amitől majd kihullik a szakálla, mint az, hogy mérgezett jégkrémmel követnek el merényletet ellene (ez utóbbi majdnem sikerült is).

Fontolóra vették azt is, hogy a lelkes búvár Castrót egy szép, színes, robbanó kagylóval likvidálják: a CIA meglehetősen sok pénzt költött a különböző méretű és formájú kagylóhéjak felvásárlására, hogy megtalálják azt, ami a leghatékonyabb bombává alakítható, de a tervet végül elvetették. Eltervezték azt is, hogy egy Chyonyphe Carteri nevezetű gombával fertőzik meg a kubai vezér búvárruháját, amely Madura-lábat okoz; ettől az Indiában előforduló betegségtől tályogok keletkeznek a lábon.

Miután a Castro szakálla elleni merénylet dugába dőlt, elhatározták, hogy másképpen próbálják kínos helyzetbe hozni: LSD-t akartak fecskendezni a stúdióba, ahol épp rádióinterjút adott. Ettől azt várták, hogy Castro váratlanul színes és összefüggéstelen műsort fog adni, hívei pedig kiábrándulnak belőle. Próbálkoztak természetesen a klasszikus módszerrel is: egy női ügynököt, Marita Lorenzet (illetve a CIA által pénzelt Castro-ellenes társaságok egy tagját) eresztettek rá, hogy mérgezze meg, de ő inkább megszabadult a méregtől, és Castro szeretője lett – a viszony azután is tartott, hogy Lorenz lebukott. A történet szerint Fidel, miután kérdőre vonta a nőt, hogy azért jött-e, hogy megölje, a nő pedig erre igenlő választ adott, a pártvezér előhúzta a pisztolyát, a nő kezébe nyomta, és amikor Lorenz képtelen volt meghúzni a ravaszt, azzal dicsekedett, hogy őt egyszerűen nem lehet megölni. Ami azt illeti, tényleg nem sikerült.

Ez nem a Mary Poppins

Nincs angolabb dolog az esernyőnél, bár a tizennyolcadik század közepéig ezt nőiesnek tartották, és az esernyőt viselő férfiakat kinevették, egészen addig, míg Jonas Hanway meg nem honosította a masszívabb, férfiasabb esernyőket a szigetországban. A történet egy sétabottal indult: az ötvenes években a KGB – a tőrösbotok mintájára – egy olyan sétapálcát fejlesztett ki, amely méregtöltetet juttatott az áldozat testébe, ha hozzányomták a bot végét: ilyenkor egy hosszú tű bújt elő az ártalmatlannak tűnő tárgyból. 

Ennek alapján készülhetett el a gyilkos esernyő is, amelyet a leginkább esernyőbarát országban, Nagy-Britanniában vetettek be 1978-ban: ekkor „semlegesítették” vele Georgi Markov bolgár újságírót Londonban. A bolgár titkosszolgálatnak régóta a bögyében volt Markov, ezért a KGB-hoz fordult segítségért, akik három különböző módszert ajánlottak a disszidens meggyilkolására: mérgezett ételt, mérgező krémet, vagy a bolgár esernyő néven elhíresült módszert. Ez utóbbi lett a befutó: a ricinnel töltött pelletet egy esernyőnek álcázott eszközzel juttatták Markov combjába, aki csak enyhe fájdalmat érzett, amikor nekiment egy idegen a Waterloo Bridge-en. Nem sokkal később halott volt. A mérgező anyagot tartalmazó töltetet később megtalálták a testében, tíz évvel ezelőtt pedig kiderült, hogy valószínűleg egy Francesco Giullino nevű dán bérgyilkos végzett vele a bolgár titkosszolgálat megbízásából. Az eset azért is vert fel különösen nagy port, mert Sztálin halála után a KGB által elkövetett merényletek igencsak megritkultak – a Szovjetunió inkább az emberrablást favorizálta, hacsak a célpont nem volt kiemelkedően veszélyes a szovjet érdekek szempontjából.

Jónapod

Jónapunk jónapod, mondjuk megint a szegényapának, ne bánkódj, ne búsongj, hol a szegényanya, kérdezzük aztán, hol bujkál a szép kerekhasú szegényanya, hol van, merre van, hova dugtad, hol rejtegeted.

Tarha

Az a helyzet, hogy Iggy Pop közepesen sikerült, feketén beültetett félklónja vagyok, anyám, elmondása szerint, illegálisan jutott hozzám, nagyon nem válogathatott, tizenhét éves kora előtt meg kellett szülnie az első gyerekét, ha nem akart büntetőpályára kerülni.