Az olajiparnak ideje szembenéznie azzal, hogy a sorsa a hanyatlás
Bár az olaj iránti globális kereslet még nem érte el a csúcsot, közeleg az idő, amikor elérjük a tetőpontot, utána pedig hanyatlás kezdődik. Ez nagyban destabilizálja majd a piacot, aminek a jelentőségét ma még alulértékeljük – írja a Financial Timesban közölt figyelmeztető véleménycikkében Anton Eser vezető befektetési szakember és Nick Stansbury alapkezelő menedzser, mindketten a londoni székhelyű Legal & General Investment Management (LGIM) munkatársai.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss becslése szerint 2050-ig további 29 billió dollárral kell feltőkésíteni a szektort, túl a növekvő globális energiaigény kielégítéséhez szükséges, amúgy is jelentős növekedési tőkén.
A pénztömeg nagy részét a tőkepiacoknak kell kitermelniük, és a szabályozási bizonytalanságok miatt ez nem lesz egyszerű, mert a jogalkotói kiszámíthatatlansággal együtt jár, hogy a fosszilis energiahordozók ára hosszú távon megjósolhatatlan.
A szénipar mellett az olaj- és a földgázpiac alakulása a legingoványosabb terep a befektetők számára, hiszen ez a két iparág a leginkább kitett a megújuló energiaforrásokra való átállással járó kockázatoknak.
Az áringadozásoknak fokozottan kitett piacon hagyományosan két stabilizáló tényezőre lehetett mindig is számítani, amelyek a nagyobb túltermelési drámák után mindig segítettek a visszarendeződésben: az egyik a termelés visszafogása, a másik pedig a mindeddig töretlenül növekvő igény az olajra és a földgázra. Az előttünk álló időszak egyik fő kihívása, hogy a második stabilizáló tényezőre egy idő után nem lehet majd számítani – figyelmeztetnek a cikk szerzői.
A norvég példa
Norvégiában kicsiben megfigyelhető, milyen kihívásokkal nézhet szembe az olajipar a jövőben. Tudni kell, hogy az amúgy nagy olajtermelő Norvégia, messze megelőzve a világot, már most elmondhatja magáról, hogy forgalomban lévő járműveinek 10 százaléka elektromos meghajtású, ami az állami ösztönzőknek is köszönhető. Tavaly decemberben a Norvégiában megvásárolt új autóknak már 52 százaléka elektromos volt.
Az elektromos járművek népszerűsége az elmúlt 4 évben növekedett meredeken, de tavaly fordult elő először, hogy az országban csökkenni kezdett a benzin- és a gázolajfogyasztás: az előbbi 2,9, az utóbbi 2,7 százalékkal. Az olajtermékek fogyasztása összességében 2,2 százalékkal esett vissza annak ellenére, hogy egyes üzem- és fűtőanyagfajták, például a kerozin iránti kereslet nőtt.
Egyes szakértők szerint egyértelmű az összefüggés: az elektromos járművek terjedése hatni kezdett az olajipar teljesítményére. Norvégia a jelek szerint sokat fektet abba, hogy függetlenítse magát saját fő termékétől, nemcsak az elektromos járművek iránti kereslet ösztönzésével, hanem két merész vállalással is. Egyrészt 2040-ig az összes rövid távú belföldi légi járatot elektromos repülőgépekkel akarják kiszolgálni, másrészt kitűzték, hogy a norvég fjordokat 2026-ra az első zéró kibocsátású tengeri zónává teszik – természetesen elektromos hajókkal.
Az olajipari mogulok hova álljanak?
Mit tegyenek tehát a befektetők, és mit várjanak el az olajipar képviselőitől, ha a ma még extrémnek látszó norvég minta válik egyre inkább a normává?
Az LGIM szakértői szerint a ma prosperáló vállalatok kétféleképpen készülhetnek fel megújulók terjedésével járó bizonytalan jövőre. Az egyik, hogy elkezdenek átállni a megújuló energiahordozókra, ami meglehetősen meseszerű elképzelés még akkor is, ha elfogadjuk, hogy a régi motoros olajtermelőknek lehet keresnivalójuk a biogáz, a hidrogénből nyert energia és az elektromos töltőállomások piacán. Ám a megújuló és a fosszilis energiahordozókon alapuló üzleti modellek gyökeresen eltérnek, és az olajipari cégek számára valószínűleg másféle megtérüléssel is járna az átállás. Nem csoda, hogy eddig csak kevés olajipari szereplő ért el látványos sikereket az alternatív energiával.
Életszerűbbnek tűnik tehát a másik lehetőség: a cégek fektessenek be kevesebbet, és inkább osszanak vissza többet a nyereségből a részvényeseiknek, akik aztán viselhetik az átállás költségeit. Az olajvállalatok befektetési önmegtartóztatásának ugyan még nem jött el az ideje, de már nem kell sokat várni rá Eserék szerint. „Az iparági szereplőknek be kell végre látniuk, hogy hosszú távon a sorsuk mindenképpen a hanyatlás” – jelentik ki a cikkben. Ha az olajipari cégek túltolják a befektetéseket, amíg csak át nem bukik a tetőponton az olaj iránti kereslet, utána a majd a tartósan fennálló túlkínálattal kell megküzdeniük, nem beszélve arról, hogy egy zsugorodó piacon kell majd teperniük a minél nagyobb részesedésért.
A szerzők szerint inkább a befektetőkön, és nem az olajcégeken múlik majd, hogy 2050-ig előteremtsék a 29 billió dolláros tőkét az új energetikai rendszer finanszírozására. Ahhoz, hogy a befektetési portfóliókban a fosszilis energiában utazó cégek megőrizzék helyüket, az olajipar szereplőinek sokkal világosabbá kell tenniük hosszú távú stratégiájukat, különös tekintettel az energiaátállásban vitt szerepükre.
Az olajcégek ugyanakkor pozitív szerelőként is feltűnhetnek az energiaellátás jövőjében, állítja Eser és Stansbury: afféle pénztermelő szerkezetként, amely állja az energiaátállás költségeit, ha eljön az idő. A befektetési szakemberek mindenesetre azt tanácsolják az iparági szereplőknek, hogy nyeljék le a békát, és köteleződjenek el ebbe az irányba.
Egyelőre azonban kevés van az olajból
A hosszú távú kihívásoknál jelenleg valószínűleg jobban érdekli az olajipari szereplőket, hogyan feleljenek meg a tovább növekedő keresletnek 2019-ben, miközben az Irán elleni szankciók és Venezuela gazdasági tragédiája miatt a két OPEC-tag ország kőolajtermelése jelentősen visszaesik. Az IEA előrejelzése szerint Iráné kb. 23 százalékkal, napi 900 ezer hordóval, míg Venezueláé napi 550 ezerrel, 40 százalékkal. Az energiaügynökség hangsúlyozta, hogy ez nem prognózis, hanem forgatókönyv, amit a korábbi szankciók mért hatásaira alapoznak.
Az IEA első részletes 2019-es előrejelzése szerint jövőre a piac kiegyensúlyozott lesz, de további áremelkedés várható, miközben az olaj ára már így is hároméves csúcson, hordónként 80 dollár fölött van. A kieső termelést az Öböl-menti OPEC-tagoknak, valamint az OPEC-en kívüli olajexportőröknek kell majd pótolniuk.
Szaúd-Arábia például napi 1,1 millió hordó többlettermeléssel képes ellensúlyozni a csökkenést, amivel visszatérne a 2016-os rekord kitermelési mennyiséghez. Az OPEC a jövő héten, június 22-én ül össze Bécsben, hogy eldöntse, felpörgesse-e újra a 2017-ben visszafogott olajkitermelést, és ha igen, hogyan.