Így alakította át Kínát öt év alatt egyetlen mobilalkalmazás, a 微信

Néhány évvel ezelőtt a nyugati világ még hajlamos volt a kínai internetre a nyugati nagyvállalatok szolgáltatásait egy az egyben kopírozó, másodrendű infrastruktúraként gondolni. Mivel a Kínai Nagy Tűzfal, az ország állami tartalomszabályozó rendszere gyakorlatilag ellehetetlenítette a nyugati internetes cégek működését az országban, vagy egyenesen ki is tiltotta őket a helyi internetről, a kínai vállalatoknak lehetőségük nyílt arra, hogy saját maguk vegyék kézbe a piacot. Így aztán a Nagy Tűzfalon túl a keresőrendszer gyakorlatilag a Baidut jelenti (övé a piaci részesedés 76 százaléka) a videómegosztók piacán a YouTube helyett az iQiyi és a Youku hódít, a mikroblognak a kínaiak a Twitter helyett a Weibót használják, online piactérnek pedig az Ebay helyett ott a Taobao.

Az elmúlt években viszont az okostelefonok korszakának kezdetével nagyjából egy időben megváltozott a helyzet. A 772 millió kínai internetező (ami a közel másfél milliárdos országnak még mindig csak az 56 százaléka, de így is a Föld összes internethasználójának ötöde) a nyugatival szemben ugyanis alapvetően okostelefon-orientált. Kína, mint oly sok más esetben, az internetelérésre alkalmas eszközök tekintetében is átugrott egy fejlődési fokot, és egyből az okostelefonos korszakba lépett - laptop vagy pc hiányában minden negyedik kínai internethasználó kizárólag telefonról éri el a netet, míg ez az arány Amerikában például nagyjából egy a húszhoz.

És bár a Google meg a Facebook még mindig próbál kerülőutakon beszivárogni a piacra – a Google a Files Go-val próbálkozik, a Facebook pedig a tiltás ellenére is Kínából húzza be reklámbevételei közel 10 százalékát –  az elmúlt években egyre világosabbá vált, hogy a falon túl a nyugati tech-cégeknek egyszerűen nincs esélyük.

Az, hogy a kínai internet a nyugati infrastruktúráról szinte teljesen leválasztva, külön úton fejlődött, nem várt eredménnyel járt: a koppintások korszaka után olyan innovatív megoldások tudtak létrejönni az országban, hogy az elmúlt évek során már sokkal inkább Kína kezdte el mutatni az utat a nyugatiak számára.

Egy program mind fölött: 微信

A kínai tech-óriás Tencent - ami 528 milliárd dolláros piaci értékével novemberben előzte meg a Facebookot - 2011-ben jelentette meg a WeChat (微信, Wēixìn, szó szerint: mikorüzenet) nevű csodaalkalmazását, ami elég gyorsan vált az országban nemcsak a közösségi média, hanem jóformán az egész internet szinonimájává. A nagyvállalat, ami akkorra már jó ideje uralta a pc-s közösségi médiát a QQ nevű azonnali üzenetküldő és közösségi oldallal (a pc-s idők kínai MSN-je), az okostelefonos hullámot is időben kapta el, és példátlan gyorsasággal volt képes meghódítani a kínaiak készülékeit – olyannyira, hogy idén már az egymilliárd havi felhasználót is elhagyta.

A WeChat havi aktív felhasználóinak száma 2011-től 2017-ig.Forrás: Tencent, WalktheChat

A WeChat üzenetküldő alkalmazásként indult, és nyugaton sokszor még mindig a WhatsApp kínai verziójaként gondolnak rá, pedig egyszerű üzenetküldőként utalni rá körülbelül annyira pontos, mintha egy svájci bicskát neveznénk konyhai szeletelőnek. Ez nagyjából azért van, mert nyugati szemmel egyáltalán nem magától értetődő az, amit a WeChat jelent a kínaiak számára.

Annak ellenére, hogy a WeChat elsőre alapvetően üzenetküldő alkalmazásnak tűnik, valójában sokkal inkább egy sajátosan kínai szuperapplikáció, egy teljes internetes ökoszisztéma és platform, operációs rendszerre emlékeztető jellemzőkkel. A WeChat sikere Kínában a helyi digitális bioszféra nyugaton reprodukálhatatlan körülményeinek köszönhető - persze az ösvényt jórészt eleve a WeChat taposta ki magának.

A hanggal és a videóval kezdődött minden

Az alkalmazás falon túlról szinte elképzelhetetlen diadalmenete azzal kezdődött, hogy az írott üzenetek mellett nagyon korán elérhetővé tette a hanghívást és a videóhívást, ami a Kínában akkor még a 2G-ről 3G-re éppen csak átálló mobilinternetre optimalizálva percenként mindössze nagyjából 1 megabájt adatforgalmat igényelt. A funkció szép lassan felváltotta a hagyományos telefonhívásokat, illetve a kínai karakterek telefonos bepötyögésének bonyolultsága miatt nehézkes szöveges kommunikációt is kiegészítette.

És itt kezdte el a WeChat a teljes hagyományos kommunikációs infrastruktúrát magába szippantani. Nyugaton például nehéz lenne elképzelni, hogy jövő hétfőre az egész e-mailezésünket áthelyezzük a Messengerre, de Kínában nemcsak a telefonálás szerepét vette át a WeChat, hanem a kínaiak szinte teljesen megkerülték az emailt, és az ott sokkal informálisabban működő irodai kommunikáció is kezdett egyre inkább a WeChatre átkerülni (sok üzletember már a QQ-s időkben is listázta a QQ-azonosítóját a névjegykártyán). Az alkalmazás csoportfunkcióját használva az is teljesen általános, hogy főnök és beosztott kutyás-cicás matricákkal tarkítva egyezteti a következő megbeszélést.

Az WeChat a szuperalkalmazás címkéhez méltóan igyekszik minden külső tartalmat a saját felületébe integrálni. Az például teljesen egyértelmű, hogy a mobiltelefonos böngészés rengetegszer az alkalmazáson belül történik (a Facebook-hoz hasonlóan, csak itt sokkal plasztikusabb, böngészőszerű az élmény), de van az Android Flipboardjához hasonló válogatott hírfolyam is (ahol aki akar, borravalót is küldhet a cikkek szerzőinek), az ismerősök hírfalát pedig a Moments részlegen lehet elérni (ahová tényleg csak az ismerősök kerülnek be, semmi hirdetés, vagy ismerősök ismerőseinek ismerősei, így a WeChat közösségi felülete sokkal intimebb, mint a fiatalok által egyre kevésbé preferált Facebooké). De a WeChat a minialkalmazásoknak köszönhetően gyakorlatilag magába foglalja a Skype-ot, az Instagramot, az Amazont és a Tindert is.

Elektronikus pénztárca és matricagaléria a WeChaten

Bár internetfelhasználóinak mennyiségét tekintve nem meglepő, hogy Kína a világ legnagyobb mobilalkalmazás-piaca, a kínaiak készülékeire általában mégis kevesebb alkalmazás van letöltve, mint mondjuk Amerikában. A WeChat ugyanis lehetővé teszi, hogy a felhasználók egyszerű minialkalmazásokat készítsenek, amelyeket a WeChaten belül lehet megnyitni anélkül, hogy le kéne töltenünk őket. Ilyesmit persze már a Facebook is régóta tud, sőt még a magyar iWiW-en is voltak miniprogramok, de a WeChat minialkalmazásai nem annyira virtuális állatsimogatóban vagy cukorkatologatásban utaznak, hanem sokkal inkább a weboldalakhoz vagy az alkalmazásboltból beszerezhető appokhoz hasonlítanak. És mivel ezek a miniprogramok kizárólag a WeChaten belül futtathatók (a saját fejlesztésű WXML és WXSS nyelveken vannak megírva), az alkalmazás már egészen nyugodtan nevezhető önálló operációs rendszernek. És így a WeChat már régóta abban a posztapplikációs örvényben navigál, aminek uralmáért nyugaton még masszívan küzd egymással az Apple, a Facebook és a Google nagy hármasa.

Kínában a kisebb üzleteknek és cégeknek is megéri ilyen miniappokat készíteni, mivel a sokszor feleslegesen hosszadalmas és körülményes alkalmazásletöltögetést megkerülve egyszerűbben tudják elérni a vásárlókat, de a nagyobb cégek akár teljes reklámkampányokat építenek WeChates minialkalmazásokra. Kínában nagyjából minden helynek, amit valahogyan meg lehet közelíteni, vagy ahová be lehet menni, van egy saját minialkalmazása, így az offline világ is szinte teljeskörűen be van ágyazva a WeChat univerzumba.

Mindeközben az alkalmazás egy óriási és instant piactér is. Miután 2013-ban a WeChat az Alipay mintájára bevezette digitális pénztárcáját, még könnyebbé vált az applikáció felületén kínált szolgáltatásokért való instant fizetés - így a WeChat használói bármikor tudnak taxit hívni, vagy ebédet rendelni, amit néhány percen belül ki is szállítanak; lehet repjegyet foglalni, a fizetés pedig már a rendelés pillanatában megtörtént. A WeChaten a  rezsit és a bérleti díjat is be lehet fizetni innen, vagy lehet időpontot foglalni a fogorvoshoz még mindig az alkalmazáson belül, néhány hete pedig a kínai házaspárok már egy válást is könnyedén elintézhetnek a WeChatről. De ezek csak a legegyszerűbb példák; ha mondjuk egy kínai  észreveszi, hogy túl koszos a kutyája szőre, de nincs ideje ezzel foglalkozni, elég néhány pöccintés, és 5 perc múlva kopogtat is az ember az ajtón samponnal és hajszárítóval, hogy jött megmosdatni a blökit. A WeChat megváltoztatja a virális tartalom fogalmát: nemcsak egy videó, tweet vagy Facebook-poszt terjedhet rekordsebességgel, hanem egy kutyamosdató cég vagy akármilyen termék és szolgáltatás is.

Beszkennelsz, vagy beszkenneljelek?

Az Alipaynek és a WeChatnek köszönhetően az elmúlt néhány évben a mobilos fizetések elkezdték kiszorítani a készpénzt Kínából. Mivel ott a hitel- és bankkártyák sosem terjedtek el igazán, az évtized elején még mindenki készpénzzel fizetett, mostanra viszont egyre kevesebben hordanak magukkal pénztárcát. A WeChatre és az Alipayre csak telefonszámmal lehet regisztrálni, a kínai telefonszámhoz pedig szükség van személyi azonosítóra, így a bankszámlákat is könnyű a digitális pénztárcákkal integrálni, a fizetés biztonságát pedig az is garantálja, hogy a QR-kód alapú számlaleolvasó rendszer a telefonhoz rendelt azonosító QR-kódot percenként változtatja. A kényelmes megoldás nyomán Kínában az elmúlt néhány év alatt nagyjából mindent elleptek a QR-kódok. Sok útmenti zöldségesnél is lehet telefonnal fizetni, csak le kell olvasni a kiló krumpli kódját, és számos étteremben nincs szükség pincérre és étlapra: elég leolvasni a QR-kódot a bejáratnál, a WeChaten megnyíló étlapon rábökni, amire szeretnénk, a fizetés megvolt, a szalagon pedig hamarosan érkezik a fogás.

Vásárlás WeChattel Kínában: a vásárló a boltba lépéskor készít magáról egy szelfit, onnantól minden automatikusan történik az áruk összeválogatásától a fizetésig, eladók és kassza nélkül.Fotó: Miao jian/Imaginechina

És a QR-kódokat nemcsak hagyományos tranzakciókhoz használják: az élelmiszerboltban árult élő integetőrák kódját is beszkennelheti, aki tudni szeretnénk, honnan érkezett a vacsorája (aztán mentheti a kedvencek közé, ha a következő vásárlást otthonról tervezné), a koldusok kinyomtatott QR-kóddal könnyítik meg az adakozni vágyók dolgát, és már a temetőket is lehet kódok után kutatva böngészni, ha szeretnénk többet megtudni róla, hogy kit is fed a sírkő. A WeChaten pedig minden felhasználóhoz kapcsolódik egy személyes QR-kód (a Messenger is innen vette az ötletet), és a kontaktcserék során teljesen hétköznapi mondatnak számít, hogy “beszkennelsz, vagy beszkenneljelek?”

A pénz csupán egy üzenet

A WeChat népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy a Tencent elsősorban nem bevételi forrásként tekint az alkalmazásra, hanem olyan infrastruktúraként, ami képes a cég malmára hajtani a vizet. Így például a Tencent nem is nagyon kér jutalékot a WeChat platformjának hirdetésforgalmából (a Facebookkal ellentétben, ami a hirdetésekből szerzi bevételei 70 százalékát, míg ez a szám a WeChatnél csak 15-20 százalék), szinte függetlenül üzletelhet egymással a hirdető és a felület (például egy miniblog), ami sok segítséget ad mindkét félnek.

A WeChat ráadásul semmilyen felhasználói tranzakció után nem szed jutalékot (az Apple tavaly faragott le nagyot az AppStore alkalmazásain belüli tranzakciók jutalékaiból), és mivel elképesztően egyszerű akár a chat-felületen belül pénzt küldeni egymásnak, készpénzre lassan már tényleg nincsen semmi szükség. Az alkalmazás beszélgetőcsoportjai instant aukciókra adnak lehetőséget, illetve elég népszerűek lettek az azonnali átutalást kihasználó applikáción belüli változatos szerencsejátékok is.

WeChat-jegyautomata egy sanghaji autóbuszon. Egyelőre 2000 buszt szereltek fel vele, október végére az összes sanghaji buszon így lehet majd jegyet venni.Fotó: Wang gang/Imaginechina

A zárt kínai ökoszisztéma egyre jobban leválasztja az országot a világ többi részéről. Bár az applikációkhoz kötött digitális pénztárcák sokkal egyszerűbbé teszik a kínaiak mindennapjait, ahhoz is jelentősen hozzájárulnak, hogy a nagy fal mögötti társadalom még inkább leváljon a világ többi részéről és külön úton fejlődjön. A kínaiak rendszere az elmúlt években például rendesen megnehezítette az országba látogatók dolgát. Nyilvánvaló, hogy aki kéthetes utazást tervez, nem fog ennyi időre kínai bankszámlát nyitni - így viszont a digitális pénztárcákat sem használhatja, készpénzt pedig egyre kevesebb helyen hajlandóak elfogadni. Például a WeChattel összeköttetésben álló, a kínai Ubert felvásároló Didi közösségitaxi-szolgálat kezdi szinte teljesen kiszorítani a hagyományos taxikat, készpénzt viszont nem nagyon fogad el, és a trend egyre inkább rátelepszik a teljes szolgáltatóiparra.

Fordítva is hasonlóan alakul a helyzet: a nyugati országokban  is kezdenek ráeszmélni, hogy a gazdag kínai turisták sokkal szívesebben költekeznek a digitális pénztárcájukból, mint ha készpénzt hordanának, és a londoni piacokon például egyre több helyen kezdik beüzemelni a WeChat Pay-t, mivel így számottevően megnő a kínaiak vásárlási kedve.

Kínában egyébként lassan már digitális pénztárcákra sem nagyon lesz szükség: az Alibaba 2015-ben vezette be a Sesame Credit nevű “társadalmi hitelrendszert”, ami hatalmas visszhangot váltott ki, itthon is sokat lehetett olvasni róla. A Sesame Credit pontszámmal értékeli a felhasználók hitelképességét, aminek kiszámításához nemcsak a teljes, digitálisan tárolt fizetéstörténetet veszi figyelembe, hanem a személyi azonosítóval összekötött teljes internetes tevékenységet (Kantonban már működik) és közösségi média-jelenlétet. Azt is lehet tudni, hogy a Kínában példátlanul hatékony kamerás térfigyelő rendszer mesterséges intelligenciája könnyedén képes bármely állampolgárt azonosítani, így a kreditrendszerrel felvértezve az ország lakosai már a pénzmentes, arccal történő fizetéstől sincsenek messze. Egy hangcsou-i KFC-ben például már most lehet kamerába mosolyogva fizetni a menüért.

Aknák közt csetelni

A Sesame Credit tulajdonosa, az Ant Financial állítása szerint felhasználói beleegyezés nélkül nem szállít adatokat a kormánynak, de a Tencent is ezt szokta mondani a WeChatről, ennek ellenére évek óta érkeznek változatos kormányzati visszaélésekről szóló hírek: nemcsak a politikailag érzékeny témákkal kapcsolatos kommunikáció van cenzúrázva az alkalmazásban, hanem például teljesen hétköznapi dolog, hogy muszlim kisebbségek tagjait börtönzik be, amiért a Koránról beszélgenek egy WeChat csoportban. Becsukhatnak azért, ha belépsz egy a dalai lámáért kiálló csoportba, azért pedig öt év börtön járhat, ha valaki tökfejnek vagy maoista banditának meri nevezni Hszi Csin-ping elnököt. Ráadásul a WeChat tavaly egészen abszurd módon a Micimackóval kapcsolatos tartalmakat is cenzúrázni kezdte, miután a kormányellenes hangok a csacsi öreg medve nevével behelyettesítve kezdték el kritizálni az elnököt. A kínai interneten betiltott kulcsszavak listája itt megtekinthető, itt pedig külön a WeChatre specializált tiltások is.

Akinek esetleg sikerülne a megjelölt kulcsszavakat kikerülve kommunikálnia érzékeny témákról a WeChat felületén, az sem feltétlenül ússza meg a retorziókat, ugyanis többek között ennek az alkalmazásnak a kilométeres hosszúságú szerződési feltételeibe is belefoglalták például “a nemzeti valláspolitika megkérdőjelezésének és a szekták és feudális babonák terjesztésének tilalmát”. Egy tibeti falun gong-gyakorlót például a tiltott meditációs gyakorlathoz kapcsolódó üzenetek küldése miatt tartották fogva egy évig, tárgyalás nélkül, természetesen.

Az elmúlt hónapok fejleményeiből nem úgy tűnik, mintha a kínai kormány lazítani kívánna a szabályokon - március végén újabb támadást indítottak a Nagy Tűzfal megkerülésére képes virtuális magánhálózatok ellen, a megfigyelést pedig tovább segíti a tavaly júniusban bevezetett kiberbiztonsági törvény, aminek alapján minden kínai internetes cég köteles legalább 6 hónapig tárolni a releváns felhasználói adatokat, amiket adott esetben a kormány rendelkezésére kell bocsátania.

De még ha direkt módon nem is működne együtt a kormánnyal, az Alipay és a Sesame Credit is kénytelen a kreditrendszeren belüli előrelépés feltételeit a kormány által képviselt kulturális értékekhez kötni, így az ember játszva léphet előre a társadalmi ranglétrán, aki pedig ellenszegül, az egyszerűen képtelen lesz életben maradni a digitális megfigyelőállamban, anélkül, hogy az államnak a végrehajtás eszközeit akár egyszer is be kelljen vetnie.

A világ harmadik legnagyobb alkalmazása. Miért nem hallottál még róla?

Belátható, hogy a WeChat és a kínai szuperalkalmazások sikerét elsősorban nem a technológiai innováció és a globálisan úttörő megoldások biztosítják, hanem a helyi körülményekkel való szinergikus együttműködés. Bár a Facebook az utóbbi években ezerféle módon próbálta átültetni a WeChat funkcióit saját felületeire, és sok tekintetben sikeres is volt ezzel, mostanra Zuckerbeergék már oda jutottak, hogy egész Kínát kéne magukkal vinniük a többi funkció bevetéséhez. Addig is Indiát használják tesztpályaként: nemrég sikerült megegyezniük az indiai kormánnyal, és most éppen egymillió indiai WhatsApp-felhasználó (200 millióból az országban) próbálhatja ki a lassan bevezetni kívánt alkalmazáson belüli, UPI-alapú fizetőrendszert.

A WeChat pedig jellemzően tragikusan alulmúlta nemzetközi terjeszkedéshez fűzött terveit. A cég 2013-ban nyitott irodát az Egyesült Államokban, ugyanebben az évben szerződtette Lionel Messit a brazíliai apák napi kampányhoz, majd később Neymar is csatlakozott, hogy Dél-Ázsiában terjessze az igét, Indiában pedig a cég bollywoodi sztárokat vetett be a siker reményében. Ezen felül marketingcsapatokkal szórták meg a stratégiai célpontnak számító országokat, és a Facebookon is futottak WeChat-reklámok, mégis hatalmas bukta lett az elképzelésekből. Az egész nem meglepő, hiszen Kínán kívül a WeChat csak egy újabb Facebooknak számít - azon kívül, hogy ott szinte senki sem használja, a külföldön tartózkodó kínaiakat leszámítva. És annak ellenére, hogy a matricák nagyon mennek Kínában (simán megtörténik, hogy egy WeChat matricából készült WeChattel összekötött gyerekjáték válik virális tartalommá), az alkalmazásnak valahogy még az exkluzív animált matricacsomagokat ígérő stratégiájával sem sikerült meggyőznie a külföldi lakosságot, hogy ezen túl használjanak egy cenzúrázott, a felhasználói adatokat meglehetősen liberálisan kezelő kínai üzenetküldőt a jól bevált alkalmazásaik helyett.

Ez nem jelenti azt, hogy ha mondjuk valaki Budapesten akarná megnyitni a WeChatet, hirtelen sivatagba csöppenne. Egy álmos pénteki délutánon, a Hollán Ernő utca 5 kilométeres körzetében a mi friss WeChat-fiókunk például 84 elérhető felhasználót detektált, akiknek többsége nem meglepő módon neve alapján kínainak tűnt. Ha tehát valaki a környékén tartózkodó kínaiakkal szeretne csetelni, és nem zavarja, hogy az első megnyitással az alkalmazás már hozzá is fér gyakorlatilag a teljes telefonjához, az nyugodtan próbálja ki a WeChatet. Az viszont sajnos egy darabig még nem túl valószinű, hogy két pöccintéssel fogunk kutyamosdatást rendelni, vagy plüssmatricáknak hangot kölcsönözni az alkalmazáson keresztül. Pedig nagyon várjuk már, úgyhogy Facebook, ideje belehúzni!