bűnözés

Szektavezérnek tartották, amerikai elnök akart lenni, végül egy spanyol börtönben halt meg a vírusirtók ősatyja

Szektavezérnek tartották, amerikai elnök akart lenni, végül egy spanyol börtönben halt meg a vírusirtók ősatyja

Bodnár Zsolt TECH 2021. július 2.

A paranoid botrányhős John McAfee már 23 évesen a NASA-nak dolgozott, majd saját szoftverbirodalma tette világhírűvé, de számára igazán 60 fölött kezdődött az élet: elszigetelt jógaközpontját szektaként jellemezték, Belize-ben gyilkossági ügyekbe keveredett, és egy hajóra menekült, amikor adócsalás miatt körözni kezdték. Rejtélyes élete rejtélyes börtönhalállal végződött.

2020-ban jelentősen megnőtt az emberölések száma Magyarországon

2020-ban jelentősen megnőtt az emberölések száma Magyarországon

Szabó Attila tudomány 2020. július 22.

Jó ideje csökken Magyarországon az emberölések gyakorisága, de 2020 fordulatot hozott. Budapesten több embert öltek meg januártól májusig, mint 2016-ban egész évben, és az országos adatok sem sokkal kedvezőbbek. Mindez összefügghet a koronavírus-válság és a karantén miatti feszültséggel, illetve a fokozódó családon belüli erőszakkal, de nehéz dolga van annak, aki ezt bizonyítani akarja.

A koronavírus-járvány legnagyobb nyertese: a maffia

A koronavírus-járvány legnagyobb nyertese: a maffia

Dippold Ádám gazdaság 2020. április 19.

A rendkívüli egészségügyi és gazdasági helyzet Olaszországban mindenkit nehéz helyzetbe hoz – kivéve a szervezett bűnözést, a meggyengült maffia számára ugyanis kitörési lehetőséget jelenthet. A bűnszövetkezetek temetkezési vállalkozásokba, takarítócégekbe fektetnek, kihasználva, hogy jóval egyszerűbben és olcsóbban tudják kölcsönhöz juttatni őket, idővel pedig átveszik felettük az irányítást.