Nyugat-nílusi láz: a lovakat meg tudjuk gyógyítani, az embert nem
Lótartók figyelem: ismét támad a nyugat-nílusi láz! – hívta fel olvasói figyelmét a magyar Riderline Magazin az augusztus elején kisebb közegészségügyi pánikot kiváltó, az embereknél influenza-, illetve maláriaszerű tüneteket produkáló, szerencsétlen együttállás esetén akár halálos szövődményekkel is járó fertőzésre. A Flaviviridae családba tartózó WNV (West Nile Virus) vírusa ugyanis a lovakat is megtámadja. Csakhogy, mint azt a Qubit is megírta, míg a humán praxisban csupán a megelőzés és a tüneti kezelés áll rendelkezésre, addig az állatorvosok több, mint másfél évtizede oltják a lovakat nyugat-nílusi láz ellen. Ráadásul többféle vakcinával.
„A szigorú és hosszadalmas ellenőriztetési és engedélyeztetési eljárások, valamint a gyógyszerfejlesztések megtérülési törvényszerűségei okozhatják, hogy nincs még a piacon emberi oltóanyag, holott a nyugat-nílusi láz elleni vakcina előállítására jó ideje létezik már használható technológia” – válaszolt kérdésünkre Korbacska-Kutasi Orsolya, az Állatorvostudományi Egyetem docense. A magyarországi WNV-helyzetet a kezdetektől ismerő, az általa vezetett hazai kutatásokról a nemzetközi állatgyógyászati szemle, a Journal of Veterinary Internal Medicine hasábjain 2011-ben összefoglaló tanulmányt publikáló szakember szerint a nyugat-nílusi láz elleni védőoltást jóval egyszerűbb legyártani, mint például a szezonról szezonra változó humán ifluenza vírusai elleni vakcinákat. Az inaktivált (konyhanyelven: elölt) kórokózókkal operáló módszerek mellett a 2000-es évek eleje óta léteznek más megoldások. „A rekombináns vakcinák esetében egy ártalmatlan vírus genomjába egy komoly betegséget okozó patogén mikroba génjét ültetik. Olyan gént érdemes kifejeztetni, ami erős immunológiai választ vált ki a szervezetben. A rekombinánsvírus-alapú vakcinák vektoraként leggyakrabban kanárihimlő és tehénhimlő (vakcinia) vírusokat alkalmaznak” – vázolta a metódust Korbacska-Kutasi.
Enyhülő telek, túlélő vírusok
A jelenleg hozzáférhető oltóanyagok többsége az 1960-as évektől Magyarország területén is fel-felbukkanó, a nemzetközi terminológiában 1-es genetikai vonal néven ismert vírusváltozatra immunizálnak – kihasználva az úgynevezett keresztvédettség jelenségét. (Ennek vázlatos lényege az 1-es és 2-es típus közötti szerkezeti hasonlóság, amely alapján a természetes védekezés már az 1-es genetikai vonalat érzékelve is beindul, immunitást kialakítva a 2-esre is.)
Tudni kell, hogy „a vírus természeti életciklusában főként vadmadár gazdafajok és szúnyog átvivők (vektorok) vesznek részt. (...) A vírus jellegzetesen a fertőzött madarak vérét szívó szúnyogokba jutva terjed a gerinces gazdáik között. A szúnyogok a vérszívást követően fertőződnek és a bennük elszaporodó vírust vérszíváskor nyálukkal ürítik. Emellett a vírus bejut a szúnyogok petéibe is, így az újonnan kifejlődő szúnyoggenerációk között előfordulnak vírusfertőzött egyedek. Számos szúnyogfaj képes a fertőzés továbbvitelére, de Európában leggyakrabban a főként madarakból vért szívó dalos szúnyog (Culex pipiens) a legfontosabb terjesztője” – olvasható Darvas Béla ökotoxikológus tavalyi cikkében.
A fagyos téli időjárás miatt a WNV azonban egészen a 2000-es évek második feléig nem volt képes megmaradni tartósan Magyarországon. „Nem véletlen, hogy a hazai lóállományban évtizedekig egyáltalán nem fordultak elő a nyugat-nílusi lázra utaló megbetegedések, a populációt úgymond mentesnek tartottuk” – magyarázta a Qubitnek Gubis János szakállatorvos. 2007-ben aztán egy, a következő évben azonban már 5 ló elhullását jelentették. „Magyarországon 270 lovat teszteltünk, és 25-26 százalékuk volt pozitív, tehát fertőzött – földrajzi régiónként és az adott év időjárása alapján nagy eltéréseket mutatatva. A hazai és a nemzetközi mérések alapján a fertőzött lovak nagyjából 10 százaléka mutat tünetet, az ilyen lovak 30 százaléka aztán el is pusztul” – részletezi az adatokat az állatorvos.
A szúnyogcsípéses fertőződés után 3-15 nappal hirtelen jelennek meg a klinikai tünetek. Először általában nem túl magas láz jelentkezik, amit kólikás (azaz hasűri fájdalomra utaló tünetegyüttessel járó) nyugtalanság, étvágytalanság, de még sántaság is követhet. A legáltalánosabb a bőr túlérzékenysége, az ataxia (koordinálatlan mozgás), végtaggyengeség. Jellemzőek a viselkedészavarok, a fej-nyak izmainak remegése, az aluszékonyság, az agresszió, illetve egyes agyidegek érintettsége következtében kialakulhat bizonyos arcizmok bénulása, a nyelv lógása és/vagy nyelési zavar.
A tünetek az egészen enyhe, szinte alig észrevehető gyengeségtől akár a teljes tudatvesztésig, elfekvésig változhat. A betegséget átvészelő lovak esetében visszamaradhatnak tünetek, amelyek idővel enyhülhetnek. A teljes gyógyulás akár fél évig is eltarthat. Gubis doktor szerint a fertőzés az esetek 3-5 százalékában jár súlyosabb kórképpel, és ennél is kevesebbszer vezet lóhalálhoz. Ennek ellenére mindkét szakember oltáspárti, mivel a ló egy nagyságrenddel érzékenyebb, mint az ember. (A jáványtani tapasztalatok szerint átlagosan 140 fertőzött ember közül egy mutat csak idegrendszeri tüneteket.) A jelenleg hozzáférhető vakcinákkal – kétszeri immunizáló és egy minden tavasszal megismételt emlékeztető injekcióval – elkerülhető a nagyobb baj.
Amerikai pánik
A Qubit által megkérdezett szakemberek szerint a lóvakcinák fejlesztését rendkívüli módon felgyorsította az 1999-es amerikai tömegjárvány, amely során több mint 5 ezer házi kedvenc lett a betegség áldozata – megtizedelve a keleti parti nagyvárosok hobbilovardáinak állományát.
„1999 és 2002 között az Egyesült Államokban több mint 25 ezer lovat regisztráltak, amelyek nyugat-nílusi láz okozta idegrendszeri tüneteket mutattak. A vírus öt év alatt szétterjedt az egész USA területén, valamint északon Kanadában és dél felé egészen Argentínáig. Ma már az Antarktiszon kívül minden kontinensen megtalálható a nyugat-nílusi láz vírusa. Érdekesség, hogy ennek az Afrikából származó vírusnak két törzsét különítették el a vizsgálatok. Korábban a lineage 1-es törzshöz tartozó vírust mutattak ki Afrikában, Indiában, Ausztráliában, Amerikában és Európa mediterrán régióiban, a lineage 2-es törzshöz tartozót pedig a Szaharától délre eső afrikai térségekben, illetve Madagaszkáron. Európában elsőként Magyarországon találtak a lineage 2-es törzshöz tartozó megbetegedést lovakban” – olvasható Povázsai Ágnes szakállatorvos két évvel ezelőtti cikkében.
Hol a humán?
Bár sajtó már tíz éve beszámolt arról, hogy a lipcsei Fraunhofer Sejtterápiás és Immunológiai Intézet tudósai fajokon átívelő (értsd: ló és emberoltásra egyaránt használható) WNV-vakcinát fejlesztenek, mindmáig nincs hír efféle gyógyszer piacra dobásáról. Sőt. A már idézett Korbacska-Kutasi szerint az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet égisze alatt zajló, 2015-ben elkezdett program is megrekedhetett a klinikai tesztelési fázisban, mert a szakmai adatbázisokban nem található egy évnél frissebb adat.
A magyarázatok egyikével Patricia Kaaijk, a holland Közegészségügyi Intézet immunológusa szolgált egy tavaly megjelent tanulmányában. Szerinte ugyan jelenleg „számos WNV-vakcina van a klinikai tesztelés különböző szakaszaiban, de a legnagyobb kihívása hatékonyság bizonyítása, lévén a WNV-járványok sporadikusak és rendkívül kiszámíthatatlanok”. Kaaijk úgy véli, hogy az univerzális humán oltás valószínűleg sosem lesz költséghatékony, így a nagy kockázatú, vagyis a szúnyogcsípésnek leginkább kitett csoportok oltása lehet a legmegfelelőbb a fertőzések elleni védekezésben. Korbacska-Kutasi szerint fejlesztés alatt állnak olyan matematikai modellek, amelyek az éghajlati viszonyok, a szúnyogpopulációk, a madár- és lófertőzések alapján próbálják előrejelezni, hogy hol, mikor és mekkora járvány várható az emberek között, ám ezek gyakorlati alkalmazása még várat magára.