Hidra

Vagyunk.

Fejek vagyunk.

Vagyis fejmagok vagyunk.

Vagyis ki nem nőtt fejmagok vagyunk.

Két ki nem nőtt, de majd egyszer kinövő fej vagyunk.

Nyolc élő testvérünk egyikének meg nem született másolatai vagyunk, itt szunnyadunk a lét határán.

Várjuk a penge szisszenését.

Várjuk a testanyánk minden ízét átjáró fájdalmat, várjuk a vér fröcskölését, a fájdalom sikítását, a lerepülő fej tajtékzó haragos morgását.

Az ő haláluk a mi életünk, az ő pusztulásuk a mi világrajövetelünk. A miénk és a meg nem született léttestvéreinké, a meg nem született fejtestvéreinké.

Létezésünk kulcsa a testvéreink halála.

Fejtestvérünk hosszú nyaka megfeszül, előre kémlel, enni akar, ölni akar. Egyek vagyunk vele, és a többi nyolccal is egyek vagyunk, testanyánk halhatatlan fejével is egyek vagyunk, mi vagyunk a Hidra.

Hidra vagyunk.

Az éhség vagyunk.

Enni-enni, felfalni a világot.

Mi még sose ettünk, meg nem született ajkunk még nem csókolt fel vért, meg nem született fogunk nem harapott még a gyenge húsba.

Testvéreink esznek helyettünk, de mi is evésről álmodunk itt, a lét határán.

Éhesek vagyunk, enni akarunk, éhesek vagyunk, enni akarunk.

Meg akarunk születni. Harapni akarunk mi is egy darabot magunknak a létezésből.

Várjuk a penge szisszenését, készen állunk rá, hogy a testanyánkat átjáró eleven fájdalom és öldöklő harag belénk üvöltse,

éljetek,

legyetek,

öljetek.

Akkor majd síkosan, lucskosan, nyálkától, nyáktól, nyiroktól iszamosan átcsusszanunk a létezésbe, morogva robbanunk ki a levágott fejtestvérünk nyakcsontján, beleüvöltjük haragunkat a pengét forgató hős pofájába, mérgünket a szemébe köpjük, esszük és öljük őt, újszülött szemeink haraggal nyílnak majd rá arra a fényes világra.

Addig várunk, itt a lét és nemlét határán, várjuk a hős érkezését, a penge szisszenését.

Vagyunk.

Fejek vagyunk.

A levágott hidrafej helyére növő hidrafejek vagyunk.

Dragomán György sci-fi sorozata, A fényes jövő további darabjai a Qubiten itt olvashatók.