Még a gyereked vagy a szüleid arcát is könnyebben elfelejted, mint a biciklizést
Biciklizni vagy cipőt kötni akkor is képes az ember, ha esetleg évekig, évtizedekig nem használta az ehhez szükséges tudást, és így van ez még egy sor, jó eséllyel (kis)gyermekkorában elsajátított képességgel. Még ha 20 és 50 éves kora között egyszer sem kerékpározott, a pedálozás vagy a kerékpár egyensúlyának a megtartása akkor sem esik nehezére senkinek, amikor váratlanul ismét nyeregbe pattan. Az Aranybulla kiadásának vagy a nándorfehérvári diadalnak az egyébként az egyszerűbben megjegyezhetők közé tartozó dátumait viszont, nem beszélve az analóg telefonálás hőskorában fejből fújt tucatnyi telefonszámról, a legtöbben nyom nélkül, örökre elfelejtik.
A jelenség okait a Scientific American boncolgatta az eddigi tudnivalók összefoglalásával. Miközben többnyire nagyvonalúan csak rövid és hosszú távú memóriáról beszélünk, utóbbiból valójában kétféle is létezik. A nyílt, avagy explicit memóriához tartoznak az eseményekről eltárolt, úgynevezett epizódemlékek. Ilyen lehet egy különösen emlékezetes karácsony, az első nap az iskolában, a szülők számára a gyermekeik születésének a napja, az első csók, vagy épp a vakbélműtét után a kórházi ágyon való eszmélés pillanata.
Az explicit memóriában tárolódnak a tényszerű emlékek is. Ilyen, úgynevezett szemantikus emlékek az évszámok, az iskolában tanult tényadatok, de a hozzátartozóinkról, szűkebb és tágabb környezetünkbe tartozókról tárolt adatok, például a rokonaink, barátaink neve, címe, születésnapjának a dátuma is.
Ha nem is az anyja, az ismétlés automatizálja a tudást
A hosszú távú memóriának van azonban egy másik formája is, az úgynevezett implicit memória. Ezt a csoportot többnyire az úgynevezett tevékenységemlékek alkotják. A biciklizés, korcsolyázás vagy autóvezetés közben végzett mozdulatsorokat a szükséges rutin elsajátítása után már nem tudatosan hívjuk elő. A rutinszerű mozdulatok automatikusan követik egymást, a testünk, a végtagjaink teszik a dolgukat.
Igaz, az autóvezetéshez hasonlóan összetett, vagy a részben lexikális tudást is igénylő, netán a szervezet számára idősebb korban megterhelőbb mozdulatsorok felidézésének a képessége gyakorlás híján ugyanúgy megkophat, mint az explicit memória.
Az is az implicit memóriában dől el, mely tényszerű emlékek közül melyik az elsődleges. Akárcsak a rutinszerű mozdulatsorok, végső soron ez is az ismétlés révén dől ugyanis el. Ha egy magyar ember azt a feladatot kapja például, hogy mondjon egy nagyvárost, amelynek „Bu” az első szótagja, Budapest neve minden bizonnyal előbb ugrik majd be neki, mint Bukarest vagy Buenos Aires, függetlenül attól, hogy utóbbiak nemcsak népesebbek, de ugyanúgy fővárosok is.
Sérülékenyebb helyen rejtőznek a múltbeli emlékek
A különféle típusú emlékeket az agy különböző területei dolgozzák fel és tárolják. Az eseményemlékeket és a tényszerű adatokat többnyire a hippokampusz, valamint a halántéklebenyi régió, míg az implicit memóriához tartozó emlékmorzsákat a kisagy, az agykéreg motoros központja, valamint a fehérállományban lévő szürke magok tárolják.
Ezért lehetséges például, hogy miközben valaki például egy fejsérüléssel járó súlyos balesetben az epizódemlékeit részben vagy teljesen elveszíti, gond nélkül tud késsel-villával enni, biciklizni vagy cipőt kötni. A súlyosabb agyrázkódások során ugyanis a koponya apró kiszögellései leggyakrabban a halántéklebenyen hagynak sérüléseket.
Az élményszerű emlékek előhívása később átmenetileg vagy végleg akadályokba ütközhet, a máshol tárolt memória viszont sértetlen marad. Ez magyarázhatja azt is, hogy miközben az Alzheimer-kórban vagy más típusú demenciában szenvedő betegek a mindennapi rutinfeladataikat hellyel-közzel el tudják látni, emlékeiket, sőt a gyermekeik nevét, arcát, vagy akár a puszta létezésüket is elfelejtik.
Kapcsolódó cikk a Qubiten: