A mérges krumplitól a turbóbanánig: áldás vagy átok a genomszerkesztett élelmiszer?

A génmódosított élelmiszerek mellett új technika siethet az éhezők segítségére, méghozzá anélkül, hogy a sokak számára vészterhesen csengő génmódosításhoz kellene fordulni. A legújabb génszerkesztési eljárások során ugyanis a kutatók nem módosítják, csak megszerkesztik az adott növény genomját, ezzel pedig ellenállóbbá, bőven termőbbé vagy tartósabbá tehetik őket.

Zachary Lippman, a New York állambeli Cold Spring Harbor Laboratory (CSHL) genetikaprofesszora szerint az új technológiák hihetetlen fejlődésen mentek keresztül az elmúlt években – olyannyira, hogy Lippman a mostani fejleményeket már valamiféle sci-fihez hasonlítja, miközben (ahogy az eljárás támogatói hangsúlyozzák) nem történik itt semmiféle varázslat. A professzor és társai ugyanis ugyanazt csinálják, mint a növényeket keresztező földművesek, csak épp sokkal gyorsabban járnak eredménnyel (így gyorsabban is elronthatják vagy javíthatják egy-egy fajta termését, mint az a hagyományos módon lehetséges).

Lippman és társai nem véletlenül várnak sokat az olyan technikáktól, mint a CRISPR (Clustered Regularly Interspaced Short Palindromic Repeats, magyarul „halmozottan előforduló, szabályos közökkel elválasztott palindromikus ismétlődések”): ennek során a genetikusok belenyúlnak a genomba, és képesek törölni belőle egy szekvenciát, de be is építhetnek egy szakaszt. A kutatók ezzel a módszerrel számos különböző haszonnövényt vettek célba. Egy amerikai biotechnikai cég, a Calyxt például a szójaolaj tulajdonságait próbálja megváltoztatni, az így nyert termék pedig – legalábbis a kutatók reményei szerint – ugyanolyan egészséges lesz, mint az olívaolaj, viszont annak csak a töredékébe fog kerülni. Ez már nem a science fiction birodalma: 2019-től már anélkül használhatják a szuperolajat a különböző termékekhez, hogy a gyártóknak ezt külön fel kellene tüntetniük a csomagoláson, a GMO-val szemben ugyanis a genomszerkesztéssel létrehozott összetevőket ugyanis nem kötelesek kiemelni.

A természet meggyorsítva

Miközben a génkutatók azzal érvelnek, hogy a „genetikai olló” használatával mindössze ki-be kapcsolgatják a növény egyes tulajdonságait, így például dupla annyi vagy erősebb ízű termés meghozatalát kényszerítik ki belőle, a fogyasztóvédelmi szervezetek egyre nyugtalanabbak. Amellett, hogy a technika is egyre gyorsabban terjed, az CRISPR és társai azért is népszerűek a biomechanikai fejlesztők között, mert az amerikai Földművelésügyi Minisztérium rendelkezése értelmében nem kell azokat a szigorú engedélyeztetési eljárásokat végigvinni velük, amelyek a GMO fejlesztésekre vonatkoznak. A minisztérium kritériumai egyszerűek: mindaddig, míg csak a meglévő génkészlettel dolgoznak, és nem ültetnek be géneket egy másik organizmusból, úgy tekintik, hogy a változások idővel a hétköznapi nemesítési eljárás következtében is megtörténtek volna. Az eddigi genetikai beavatkozások leginkább ezeken a technikákon alapultak, de ez drágább és időigényesebb is, mint a genomszerkesztés alkalmazása.

Lippman szerint a hihetetlen sebességgel fejlődő technika maga az adu ász, ha bővebb vagy jobb minőségű termésre törekszünk: hosszas kutatás során a génkutatók rájöttek, hogy milyen gének szabályozzák például a paradicsomtermést. Innentől pedig már csak finomhangolniuk kellett a működésüket ahhoz, hogy a növény megfelelő mennyiségű gyümölcsöt hozzon, de ne törjön le a súlyuk alatt, viszont éretlen gyümölcsök se maradjanak a növényen. (Igen, a paradicsom természettudományos értelemben gyümölcs, hétköznapi használatban és az amerikai Legfelső Bíróság ítélete szerint viszont zöldség - ha szabatosan akarunk fogalmazni, akkor viszont egyik sem, botanikai értelemben ugyanis bogyótermés, és kész.)

Előítélet vagy jogos félelem?

A technika gyors fejlődésére a törvényhozás sem készült fel: miközben egymás után születnek az olyan újdonságok, mint a betegségeknek ellenálló kakaó (amelynek köszönhetően mégsem kerül majd veszélybe a világ csokoládéellátása), a banánpusztító gombának ellenálló Cavendish, vagyis a mindannyiunk által ismert banán, vagy akár a kevésbé sérülékeny gomba, egyre többen gondolják úgy, hogy nem a technika veszélytelen, hanem a szabályozás elavult.

A vita először a gombatermesztés körül lángolt fel, és bár a korábbinál kevésbé barnuló csiperke semmilyen veszélyt nem hordoz magában, a példából kiderült, hogy az elmúlt harminc évben alig nyúltak a területre vonatkozó törvényekhez – miközben már két év is elég ahhoz, hogy jelentős áttöréseket érjenek el. Akárhogy is alakul a szabályozás, nem biztos, hogy a tudományos sikerekhez üzleti sikerek is társulnak najd: ha a gazdálkodók nem hajlandók használni az új fajtákat, a vásárlók pedig nem ezeket veszik majd a boltban, a forradalminak tűnő áttörésből sem lesz semmi a gyakorlatban.

A vevők ugyanis az Egyesült Államok nagy részében elutasítják a génmódosított élelmiszereket – de van, ahol ez nem is annyira a vásárlókon múlna, az optimista megközelítés szerint ugyanis a génszerkesztett zöldségek és gyümölcsök sok éhező ország problémáira is megoldást kínálhatnának. Az egyik rizsféle, amellyel kísérleteztek, harminc százalékkal több termést hoz, mint egy átlagos növény, Ghánában pedig egy olyan édesburgonyát fejlesztettek, amely jóval nagyobb gumókat hoz, mint a hétköznapi fajták. A technika hívei szerint a CRISPR és társai demokratizálták az élelmiszerek génszerkesztését, így az olcsóbb felszerelésnek és gyorsabb fejlesztéseknek köszönhetően a területen már nem az óriáscégek uralkodnak.

Mások szerint katasztrofális következményekkel járhat, ha valami félrecsúszik. Emlékezetes esetnek számít a hatvanas évekbeli baki, amikor az amerikai Földművelésügyi Minisztérium és a Penn State, a pennsylvaniai állami egyetem egy chipsgyártóval együtt egy újfajta, a delavár indiánokról Lenape névre keresztelt krumpli fejlesztésén fáradozott. Így született meg a csodálatosan süthető, egyúttal csodálatosan hánytató burgonyaszirom – valami ugyanis félrement, és a gumók is toxikusak lettek. (A burgonya egyébként is tartalmaz egy szolanin nevű idegmérget, egy átlagos krumplifajta tíz dekájában viszont nagyjából 8 mg szolanin található, ez a mennyiség ugyanakkor Lenapénál viszont 30 mg környékén mozog).

Sokan attól tartanak, hogy az eset megismétlődhet, raádásul miután a növények tulajdonságai gyorsan és egyszerűen „kapcsolgathatók”, elrontani is könnyebb lesz őket (akár szándékosan is: a könnyebben feltörhető „papírhéjú” dió is „rossz”, mert nem egyezik a növény eredeti „céljaival”, de nekünk jó, mert kézzel is fel lehet törni); mások pedig úgy vélik, hogy az ész nélküli keresztezésekkel sokkal nagyobb károkat lehet okozni, mint az ellenőrzött körülmények között végzett génmódosítással vagy -szerkesztéssel.

GMO vagy nem GMO?

Jennifer Kuzma, az Észak-Karolinai Egyetem genetikaprofesszora szerint amellett, hogy az így létrehozott élelmiszerek biztonságát törvényekkel is biztosítani kell, fontos a vásárlók megfelelő tájékoztatása is, különben hiába biztonságos a termék, győzedelmeskedhetnek a GMO-val kapcsolatos előítéletek. Kuzma azt is rossz ötletnek tartja, ha a gyártók nem tüntetik fel a csomagoláson, hogy milyen technikával fejlesztették a termékeket, ez ugyanis azt az üzenetet hordozza magában, hogy valami titkolnivalójuk van – ebben az ügyben pedig az átláthatóság különösen fontos.

Hasonlóan vélekedik a kérdésről Rodolphe Barrangou, az Észak-Karolinai Egyetem élelmiszertudományi tanszékének professzora is: szerinte az oktatás fejlesztése nélkül aligha fordítható meg az a trend, amely szerint az amerikai lakosság csaknem negyven százaléka elutasítja a GMO-terményeket, mivel úgy gondolják, hogy kevesebb tápanyagot tartalmaznak. Barrangou szerint a CRISPR technológiával létrehozott termények sem valamiféle Frankenstein-zöldségek, de a fogyasztók ezt nem fogják megérteni anélkül, hogy valaki elmagyarázná nekik, hogy az anyagi érdekek mellett a fenntarthatóság szempontjából is fontosak ezek a fejlesztések, amelyeknek szerinte semmilyen káros hatásuk nincs.

Az új krumpli?

Annak ellenére, hogy a burgonya mára a világ negyedik legsűrűbben fogyasztott terménye lett, Európában eredetileg gyanakvással fogadták: addig rendben van, hogy az inkák igen változatos módokon fogyasztották, a kezdeti időkben leginkább csak botanikus kertekbe telepítették, és még a legjobb esetben is csak állati takarmányként alkalmazták – legfeljebb az éhezők ettek belőle. A parasztok körében az is elterjedt, hogy a növényt maga az ördög teremtette, az arisztokratáknak pedig egészen a XVIII. század végéig kellett lobbizniuk a burgonyafogyasztás mellett. A reklámhadjárat részeként az 1785-ben alapított londoni Times lelkes krumplipárti cikkeket és recepteket közölt, XVI. Lajos francia király pedig krumplivirágot tűzött a gomblyukába, hátha ezzel meg lehet győzni a népet.

A krumpliforradalom egyik hőse Antoine-Augustin Parmentier francia tudós volt. Ő állt ki először a növény mellett, miután porosz fogságba kerülvén hét évig krumplival etették, ennyi idő alatt pedig rájött, hogy nemhogy leprát nem lehet tőle kapni, hanem még jót is tesz az embernek. A kampány részeként Parmentier fényűző vacsorákat rendezett a francia arisztokráciának, amelyek legfőbb attrakciója nyilván a krumpli volt.

André Choulika, a génszerkesztéssel foglalkozó Cellectis génkutatója szerint most ugyanaz a helyzet a génszerkesztett élelmiszerekkel, mint annak idején a burgonyával: miután sikerült eloszlatni a zöldség körüli homályt, csakhamar nélkülözhetetlenné vált, a tömeges termelésnek köszönhetően pedig jelentősen megritkultak az éhínségek Európában (a krumpli és a kukorica, illetve az intenzív guanós trágyázás előtt Európában körülbelül olyan életszínvonalon élt a lakosok többsége, mint a mai Kamerunban vagy Bangladesben).

Choulika és Lippman szerint az új technika hasonló hatású terményeket eredményezhetne, mint annak idején a burgonya volt – csak épp most már könnyebben elkerülhetővé válhatnak az olyan tragédiák is, mint az ír burgonyavész volt, mivel könnyebben és gyorsabban lehet ellenállóbb növényeket fejleszteni. Choulika szerint a GMO-termények teljesen veszélytelenek, a fogyasztók pedig inkább megszokásból és az eljárást körülvevő gyanakvás miatt tiltakoznak a használatuk ellen, a mostani genomszerkesztéssel viszont nem „nyúlnak bele” annyira a növény génszerkezetébe, így azt várja, hogy a piac is megbocsátóbb lesz. A jó marketing jegyében a Calyxt ugyanahhoz a megoldáshoz folyamodott, mint annak idején Parmentier: génszerkesztett szója- és krumplivacsorát adott a New York-i Benoit francia étteremben.

Az is gyanús, ami nem gyanús

Miközben 2016-ban több száz Nobel-díjas szólította fel a Greenpeace környezetvédő szervezetet arra, hogy szakítson a GMO-ellenes üzenetek közvetítésével, a vita továbbra sem csillapodik. A biotechnológiai cégek azt remélik, hogy a génszerkesztés már kevésbé ingerli fel a génmódosítások ellen küzdő tömegeket, de Stefaan Blancke tudományfilozófus szerint az elutasítás elsősorban nem a tudományos bizonyítékokon alapul, hanem az emberek intuitív módon utasítják el a technológiát. Eddig nem került elő olyan bizonyíték, amely szerint a genetikailag módosított élelmiszerek károsak lennének az egészségre – a Monsanto körüli pereskedésben sem azt állították, hogy a génmódosított gabona lenne rákkeltő, hanem azt, hogy a cég által fejlesztett Roundup nevű gyomirtó lehet veszélyes.

Blancke szerint a GMO veszélyei azért tűnnek annyira reálisnak, mert több olyan hiedelemben osztozunk, akár tudattalanul is, amelyek hatására legalábbis zavarban érezzük magunkat ezektől a beavatkozásoktól. Egy amerikai felmérés szerint a válaszadók több mint fele gondolta úgy, hogy egy olyan paradicsom, amelynek fejlesztéséhez halból kinyert DNS-t használtak, halízű lesz, sőt, a kampányokban ezt gyakran úgy illusztrálták, hogy még halfarkat is növeszt majd – pedig semmi ilyesmit nem művel. Az efféle meggyőződések hasonlóak, mint a vallásos hit: Blancke szerint az a meggyőződés húzódik meg mögöttük, hogy a természet alapvetően tökéletes és jó, arra szolgál, hogy minél jobban kiszolgálja az embert, az pedig, ha a tudósok belenyúlnak ebbe a rendszerbe, „Istent játszanak”.

Mint sokan mások, Blancke is a pozitív üzenet hangsúlyozásában hisz: az ösztönös félelmeket ugyan nehéz legyőzni, de ha a mérleg másik serpenyőjébe pozitív üzenetek kerülnek, mint például a fenntarthatóság vagy az ellenállóbb növények fejlesztése, és ezt ráadásul már gyerekkortól beépítik az oktatásba, valószínűleg kevesebben tiltakoznak majd a technika ellen – amelynek a használatára az emberiség előbb-utóbb mindenképpen rákényszerül valamilyen formában, hiszen a Föld egyre növekvő népességének egyre több élelemre van szüksége.

Szabályok kellenek, álhírek nem

Van, aki ennél szigorúbban fogalmaz: Mark Lynas egykori GMO-ellenes aktivista szerint az, aki hisz a klímaváltozás mellett szóló tudományos bizonyítékokban, kénytelen elfogadni a hasonlóan erős érveket is, méghozzá a génmódosítás mellett. A technika ellen felhozott vádak többsége mögött nem állnak komoly érvek: Indiában például azt terjesztik a genetikailag módosított vetőmagokról, hogy a farmerek <a href="https://books.google.hu/books?id=V10-DwAAQBAJ&printsec=frontcover&vq="insisting+on+strict+adherence"&redir_esc=y#v=onepage&q=suicide&f=false">öngyilkosok lesznek tőlük, de a használatuk és a fogyasztásuk mások szerint autizmust, rákot és homoszexualitást is okozhat.

Úgy tűnik, hogy a génmódosítás teljes elutasítása egyrészt lehetetlen (hiszen a történelem folyamán is rengeteget nemesítettünk és háziasítattunk), másrészt tulajdonképpen erkölcstelen is: milliók életét könnyítheti meg a technika, de ez nem jelenti azt, hogy kritika nélkül el kellene fogadnunk mindent, amit kínál. Michael K. Hansen, az amerikai Consumer Union fogyasztóvédelmi szervezet kutatója szerint az a fontos, hogy megfelelő körültekintéssel kezeljék az új fejlesztéseket, a minisztériumi rendelkezéseknek pedig követniük kell a technika fejlesztését – így gondoskodhatnak róla, hogy nem ismétlődik meg a hánytató krumpli esete.