Fény derült a Mars holdján látható barázdák titkára
Hatalmas, ugráló sziklák alakíthatták ki a Mars holdja, a Phobos felszínét cifrázó hatalmas barázdákat. A sziklák a Phobos legnagyobb kráteréből, a Stickney-kráterből származnak, amit egy hatalmas aszteroida alakított ki a Mars holdján. A becsapódás következtében szakadtak le az azóta körbe-körbe guruló, ugráló sziklák is. Mindezt egy számítógépes szimuláció alapján feltételezi az amerikai Brown Egyetem két űrkutatója.
Az új bizonyíték szerint évmilliók óta bolyongó sziklákról nem most feltételezték először, hogy a mindössze 27 kilométer átmérőjű Phobos felszínén tátongó hatalmas, 9 kilométer átmérőjű Stickney-kráterből származnak. Már az 1970-es években kidolgoztak egy elméletet, miszerint a krátert kialakító aszteroida-becsapódás következtében szakadtak le a Mars holdjának a felszínéről. Először úgy gondolták, hogy az ütközés miatt hatalmas erővel arrébb csúsztak, így alakultak ki a Phobos felszínén látható hasadékok.
A törmelékek tépázták volna?
Bármilyen tetszetősnek tűnt is az elmélet, az évek szorán számos ellenérv is napvilágot látott. Kifogásolták például, hogy a Phobos felszínén lévő barázdák közül némelyik nem a kráter területéről indul ki. Az elképzelést az is gyengítette, hogy némelyik, a többit keresztező barázda láthatóan láthatóan később keletkezett más hasadékoknál. A mélyedések ráadásul alkalmasint a kráteren magán is keresztülhaladnak, amiből arra következtettek, hogy az már a barázdák keletkezése előtt is a helyén volt.
Emiatt alternatív elképzelések is napvilágot láttak. Egyesek úgy gondolták, hogy a Phobos felszínét a Marsból, a bolygót ért rendszeres aszteroida-becsapódások következtében kiszakadó törmelékek tépázták meg időről-időre. Mások szerint pedig a Mars gravitációs ereje tépi lassan de módszeresen szét a parányi holdat.
Az egymással versenyben lévő feltételezéseket a Brown Egyetem két űrkutatója, Kenneth Ramsley és James Head tesztelte egy számítógépes szimuláció segítségével. A programba betáplálták a Phobos tulajdonságait, a legapróbb ma ismert részletekig. Figyelembe vették az égitest felszínét, mozgását, a Marshoz való viszonyát, és persze a saját gravitációs tulajdonságait is. A szimuláció a Stickney-kráterből kiszakadt sziklák elméletét támasztotta alá.
A szimuláció egyúttal az ennek ellentmondó jelenségekre is magyarázatot adott: az egykor kiszakadt hatalmas kőtömbök feltartóztathatatlanul járnak körbe-körbe a Phobos felszínén. Ennek az a magyarázata, hogy a Mars holdjának rendkívül gyenge a gravitációs ereje, emiatt a sziklák nem tapadnak meg egy helyen, hanem folyamatos mozgásukkal szántják a Phobos felszínét. Amikor egy már kialakult árok széléhez érnek, magyarázta Ramsley, a gyenge gravitáció miatt kozmikus síugratók módjára fel is pattannak.