Az osztrák-magyar Nobel-díjas, aki lopással vádolta Einsteint, és hitt a nemzetiszocializmusban

Lénárd Fülöp (Philipp Lenard) a modern fizika 20. századi forradalmának egyik legnagyobb egyénisége volt, aki elsőként részesült Nobel-díjban a magyarok közül, mégis árnyékot vetnek nevére kései korszakának dicstelen politikai megnyilvánulásai. Különösen szégyenletes szerepet vállalt avval, hogy a nemzetiszocialista eszmék propagálója lett. Bár Lénárd tudományos teljesítménye vitathatatlan, politikai nézetei miatt nem válhatott későbbi tudósnemzedékek példaképévé.

1862-ben magyar állampolgárként született Pozsonyban egy kereskedő család gyermekeként. A család ugyan németül beszélt, de őt magyar iskolába járatták. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte kémia szakon Than Károly irányításával, matematikából viszont már Heidelbergben és Berlinben képezte magát tovább, és az előbbi egyetemen szerzett doktori fokozatot. Eötvös Loránd felfigyelt a fiatal tudós különleges adottságaira, és az ő támogatásával dolgozott a Budapesti Tudományegyetemen.

Ragyogó kristályok

1888-tól Németországba vitt az útja, főbb állomásai a bonni, breslaui, heidelbergi és kieli egyetemek voltak. Érdeklődését először a lumineszcencia (másodlagos fénykibocsátás valamilyen előzetes besugárzás hatására) és a foszforeszcencia (az elsődleges besugárzás utáni késleltetett fénykibocsátás) jelensége keltette fel. A terület iránti szenvedélye gyerekkorában gyökerezik, amikor rácsodálkozott, hogyan világítanak a sötétben egyes kristályok. 

Afganit UV-fénybenFotó: Pixabay

Németországban azt tanulmányozta, hogyan lehet fokozni a kristályok fénykibocsátását különböző adalékok kombinálásával. Rájött, hogy a kulcslépés egy sav (pirogallol) oxidálása. Megfigyelte, hogy ezek a folyamatok nyomnyi mennyiségű átmeneti és ritka földfémekkel katalizálhatók, amivel előfutára lett a katalizátorok használatának a kémiában.

A Lénárd-ablaktól a Nobel-díjig

Nem sokkal később a fizika felé fordult érdeklődése, és tanulmányozni kezdte a rejtélyes katódsugárzást Heinrich Hertz (az elektromágneses hullámok felfedezője) irányítása mellett. 

Ekkor még nem született meg J.J. Thompson 1897-es nagy felfedezése, miszerint a katódsugárzást egy parányi elektromosan töltött részecske, az elektron magyarázza. Előtte még úgy gondolták, hogy ez a láthatatlan sugárzás az ultraviola tartományú fénytől származik. Ezt kívánta ellenőrizni Lénárd, amikor egy kvarc ablakot helyezett a kisülési cső elé. Kiderült, hogy – szemben az UV-sugárzással – a katódsugarak nem hatolnak át az ablakon. Ha viszont vékony alumínium réteget helyeztek a kisülési cső elé, azon már áthatolt a sugárzás. Ezt nevezte el a szakirodalom Lénárd-ablaknak. 

Ebben az időben még nem alakult ki az atomokról a ma már jól ismert modell, hogy pozitív atommagból és negatív elektronokból áll. Úgy képzelték, hogy a fémlemez áthatolhatatlan, tömör anyag. Evvel szemben Lénárd felfedezése rámutatott, hogy a fémek szerkezete nem homogén, hanem legnagyobb részben üres, és csak egy parányi tartománya nyeli el a katódsugarakat. Ez jelentős lépés volt a Thomson által később megfogalmazott atommodell irányába.

Phillip Lenard az 1905-ös Nobel-díj idejénFotó: leemage

Technikai szempontból azért volt nagyon fontos a felfedezés, mert úgy lehetett létrehozni katódsugarakat, hogy vákuum képzésével megszabadultak a levegő zavaró hatásától. Ez nyitott utat azokhoz a kísérletekhez, amelyek végül tisztázták a katódsugárzás természetét. Ezekért a kutatási eredményekért érdemelte ki Lénárd 1905-ben a fizikai Nobel-díjat.

Lénárd szintén Hertz kezdeményezésére kezdett el foglalkozni a fotoelektromos jelenséggel. Vákuumcsőben kimutatta, hogy az UV-sugarak a fémből elektronokat löknek ki, amelyek pályáját elektromos és mágneses térrel lehetett eltéríteni. Emellett bizonyította, hogy a kilökött elektronok száma arányos az UV-sugarak energiájával, de ugyanakkor az elektronok energiája az UV-sugarak frekvenciájával arányosan növekszik. 

Erre a jelenségre a helyes választ később Einstein adta meg a kvantumelv alapján, aki emiatt – és nem a relativitáselmélet kidolgozásáért – részesült Nobel díjban. 

Ártalmas politikai nézetek a tudományos gondolkozást is gátolhatják

Lénárd kutatói kiválósága sajnos nem járt együtt emberi nagysággal. Úgy ítélte meg, hogy Einstein tőle tulajdonította el a felfedezést, és a „zsidó sajtót” vádolta azzal, hogy a veszélyes relativitáselméletet propagálja. A német tudomány előbbrevalóságát hirdető Deutsche Physik vezéralakjaként is mindent megtett, hogy lejárassa Einstein munkásságát. Kezdetben barátságos, majd egyre nyíltabban ellenséges viszonyukról 2015-ben jelent meg könyv.

Lénárd hasonlóan gyanakvó volt más tudós kollégáival szemben is, amit faji előítélettel társított. Négykötetes, ugyancsak Deutsche Physik című művében a fizikát forradalmasító relativitáselméletet mint zsidó szemfényvesztést mutatta be, és Röntgent is zsidónak titulálta, alaptalanul. A kvantummechanikát is öncélú matematikai spekulációnak tartotta. 

Ez okozhatta, hogy nem tudott lépést tartani a modern tudomány későbbi fejlődésével, és életművének második szakaszában már nem alkotott maradandót. 

A szerző fizikus, a BME és az ELTE címzetes egyetemi tanára. A Qubiten a Kalandozások a fizikában címen futó sorozatának korábbi írásai itt olvashatók, további tudósportréi pedig itt találja.