Csütörtökön rendkívüli közgyűlést tartott a Magyar Tudományos Akadémia, ahol a tagok döntő többsége megszavazta, hogy nem fogadják el az akadémiai kutatóintézetek átszervezésére vonatkozó kormányzati tervet.

Lovász László MTA-elnök beszámolt arról, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) már 2019 első negyedévében sem finanszírozná az érintett kutatóintézetek működését, azaz a kutatók havi fizetésén kívül minden más, például a kutatásokra fordítható összeget (a keretösszeg nagyjából felét) visszatartaná, amíg a kutatókból és a minisztérium küldötteiből álló bizottság megállapodásra nem jut a kutatóhálózat átszervezéséről. Lovász ismertette azokat a feltételeket is, amelyek mentén az MTA is el tudná képzelni az átszervezést. A kormány júniusban rukkolt elő azzal a tervvel, hogy az akadémiához tartozó kutatóintézetek finanszírozásának jelentős részét az ITM hatáskörébe utalná, azaz a kutatási pénzek jó részének elosztásáról a jövőben nem az elvben autonóm MTA, hanem a magyar kormány döntene.

Somogyi Péter neurobiológus, aki 2013 óta az MTA rendes tagja, előterjesztést tett és fel is szólalt a tegnapi közgyűlésen. Előterjesztését a közgyűlés 232 igen (61,2 százalék) és 47 érvénytelen szavazat mellett elfogadta. Somogyi 1996 óta az Oxfordi Egyetem professzora, 1998 óta az oxfordi Anatómiai és Neurofarmakológiai Intézet igazgatója, rendes tagja az angol Királyi Akadémiának, a Német Tudományos Akadémiának és az Európai Akadémiának. Az alábbiakban az ő előterjesztését, majd felszólalását közöljük változtatás nélkül.

Az előterjesztés:

„A Közgyűlés támogatja az innováció és a tudományos kutatások hatásfokának növelését, egyben elutasítja a Kormány azon módszereit, amelyek ezt veszélyeztetik, aláássák a kutatók jövőképét, bizonytalanságot és a tudományos értékrend felfüggesztését okozzák.”

A felszólalás:

„Tisztelt Elnök Úr, Elnökség, Kedves Akadémikus Társaim és Doktori Képviselők!

Félünk! Féltjük az Akadémiát. De a tét nem az Akadémia intézménye, hanem a magyar tudomány jövője.

Féltjük hozzájárulásunkat a magyar és nemzetközi tudományos fejlődéshez, féltjük szellemi szabadságunkat. Féltjük elveinket is – azok közöttünk, akik a kommunista diktatúra alatt kellett, hogy alkotó munkát végezzenek, jól emlékeznek, mit kellett nyelni ahhoz, hogy hozzájuthassunk a tudomány műveléséhez.

1948-ban, éppen 70 éve hozta létre a Magyar Dolgozók Pártja a Magyar Tudományos Tanácsot Gerő Ernő vezetésével. 2018-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium Palkovics László vezetésével tesz javaslatot a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács létrehozására, melynek tagjait a miniszterelnök nevezi ki. A politika benyomul a tudományba.

Mások is félnek. Fél az intézetigazgató és a tanszékvezető, mert nem tudja, lesz-e pénz rezsire és fizetésekre. Fél az egyetemi oktató, mert nem tudja, mi lesz egyetemével, fél a középpályáján fejlődő csoportvezető kutató, mert nem tudja, kifizetik-e elnyert pályázatát, fél a szerződéses fiatal kutató, mert nem tudja, lesz-e fizetése, és fél a PhD-hallgató, mert nem tudja, meddig lesz témavezetője. A félelem országává lettünk!

Mint agykutatónak van fogalmam a félelem agyi mechanizmusairól, hatásáról a viselkedésre, a gondolkozásra, és ami a legfontosabb, a kreativitásra, melyen a közösségek, a nép és az ország jövője múlik.

Hogyan jutottunk ide?

Beszéljenek helyettem világszínvonalon itthon csoportot vezető, kitüntetett, díjnyertes, negyven körüli tudósok, a jövő magyar tudományos életének vezető jelöltjei, akiknek már most itt lenne a helyük közöttünk:

Egyikük:

»…itthon egyébként nagyon elkeserítő minden. A természetvédelem, a tudomány, a civil jogok, borzasztó látni, ahogy évtizedek óta épülő értékek mennek tönkre minden józan ész ellenére.«

Egy másik:

»…a bizonytalanság és a borús jövőkép miatt visszaesett a teljesítmény, a [fiatalok] munkájukat kevéssé szívesen csinálják, mert kezdik feleslegesnek érezni magukat Magyarországon. Úgy érzik, kezdenek a kitaszítottak kategóriába kerülni, akikre igazából nincs szükség itthon, az ő munkájuk nem kap megbecsülést.«

A harmadik:

»..ez a hangulat nemcsak az én tudományterületemen van, tegnap mondta nekem egy barátom, … hogy… az ő szakterületükről már pár »lendületes« külföldre menne.«

»A fiatalok számára (45 alatt) az elmúlt fél év a romboló bizonytalanság volt. Érdemes-e akkor itt maradni, ha mindenféle egyeztetés és gondolkodás nékül az összes tudományra szánt pénzt egy mozdulattal le lehet nyúlni Magyarországon? Még mindig nem tiszta a jövő...«

A negyedik:

»Tömören összefoglalva: a hatás rossz.
Bővebben:
– közemberekre: meglévő tisztelet rombolása;
– senior kutatókra: bizonytalanság;
– fiatal kutatókra: kilátástalanság.
Az általanos kép egy morális válság. A fiatalok előtt semmiféle pozitív jövőkép nincs.«

Folytathatnám. Akadémikus társaim, ezek a szavak kiváló, elkötelezett tudósoktól felelőssé tesznek minket.

Hogyan jutottunk ide?

Az nem lehet, hogy ennyi ész hiába fáradozzék!

»S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.«

Kérem Önöket, hogy a magyar tudományos jövő érdekében támogassák szavazatukkal előterjesztésemet azokért a magyar tudósokért, akikben, mint Radnóti Miklós írta, »megnő az értelem«.

Köszönöm.”