Jegesmedve

Útban az állatkert fele a jövőszökőnk azt kérdezi, melyik a kedvenc állatom. Azért se mondom meg neki az igazat, hogy a szamár, inkább azt hazudom, hogy a fülesbagoly. A jövőszökőnk azt mondja, csak a hülyék szeretik a madarakat, pláne az éjszakaikat, azok sose csinálnak semmi érdekeset, örökké mind csak ülnek és alusznak, mintha ki volnának tömve, nincsen bennük a világon semmi élvezet.

Megkérdezem, hogy a jövőben is vannak-e állatok, a jövőszökő erre hahotázni kezd, hogy lennének, hogy a jó nyavalyába lennének, még szép, hogy nincsenek, nincs egyetlenegy darab se, egy nyomorult kicsi patkány, annyi se, mind ki van irtva az összes, az utolsó kis ászkaráktól a kondorkeselyűig minden, amikor kicsi kis gyerek volt, akkor látott még egy skorpiót, na, az volt az egyik utolsó állat, amelyik még élt, de aztán az is megdöglött, sírt is, zokogott is mindenki, úgy siratták, mintha legalább egy olyan kicsi édes rozsomákocska lett volna.

Mondani akarom, hogy a rozsomákok nem is jópofák, de inkább nem szólalok meg, a hátizsák amúgy is nagyon nyomja a vállam, nem tudom, mi lehet benne, amikor megkérdeztem, a jövőszökő azt mondta, ha kivárom, majd meglátom, csak nem nehéznek találom, csak nem azért kérdezősködök, és amikor mondtam, hogy nem, akkor a szemembe röhögött, és mondta, hogy dehogynem, látja, hogy nehéz nekem, alig bírja a súlyt a kicsi gyönge vállam, na nem baj, ezen lehet segíteni, és lehajolt, és kiszedett a járdaszélből egy nagy kockakövet, és rátette a zsák tetejére, és azt mondta, ha leesik, kettőt tesz a helyére, úgy vigyázzak.

Amikor odaérünk végre az állatkerthez, a jövőszökő egyáltalán nem bajlódik a jegyvásárlással, egyszerűen leveszi a zsák tetejéről az utcakövet, a feje fölé lendíti, aztán belevágja a pénztár ablakába. Az üveg nem törik be, hanem csak pókhálósra reped és behorpad, a pénztáros persze a szék mögé bújik ijedtében, a jövőszökő ezen jóízűen nevet, a pénztáros azt kiabálja, hogy ezt most minek kellett, hát tudjuk jól, hogy ingyen is beengedett volna, a jövőszökő erre még hangosabban röhög, azt mondja, persze, hogy tudja, de abban mi lett volna az élvezet, legalább nem hiába hozta ez a fiú magával a követ.

Az állatkertben nincsenek sokan, a jövőszökő azt mondja, nézzük meg akkor először azt a baglyot, nézzem meg szépen a térképen, hogy merre van a madárház.

Megnézem, és megyünk, a fókák és a jegesmedvék felé vezet az út, és amikor a jövőszökő meglátja a jegesmedvéket, izgalomba jön, odamegyünk a korláthoz, onnan nézi őket, azt mondja, mindig azt hitte, kisebbek meg fehérebbek, és a szagukra se volt egyáltalán felkészülve, hát ez nagyon izgalmas, nagyon-nagyon izgalmas. Felmászik a korlátra, onnan nézi őket, egy pillanatra az jut eszembe, hogy  meg kéne lökjem, nem is kéne lökni, elég lenne csak rosszul fordulni a zsákkal, már át is esne a ketrecen, be a medvék közé.

Nem szabad gondolkozni, fél vállamról leengedem a zsákot, fordítok egyet a törzsemen, a zsák a jövőszökőnk felé lendül, de félrelép előle, megfogja a szíját, leveszi a vállamról. Azt mondja, a legjobbkor, a legeslegjobbkor nyújtottam felé a zsákot.

Kicsatolja, belenyúl, aztán már ott a kezében egy rövidcsövű puska.

Azt mondja, mindig meg akarta tudni, hogy milyen is lehet vadászni. Felemeli a fegyvert, a jegesmedvére fogja.

Grafika: Tóth Róbert Jónás / qubit.hu

Rákiáltok, hogy mit csinál, ez nem vadászat, nem csinálhatja ezt.

A jövőszökő erre megfogja a galléromat, magához ránt, kolbászszagú, hagymaszagú lehelettel kiált az arcomba. Ezek itt már rég nem igazi medvék, ezeknek csak megváltás lesz a halál. Ha nem ő lövi le őket, akkor majd valaki más, ne legyek már olyan érzelmes, ne sajnáljam már tőle azt a kevés élvezetet. Mér ne lövöldözhetne már le egy-két állatot, úgyis mindjárt végük lesz szegényeknek, hát nem, hát de, hát debizony.

Ahogy ezt mondja, felém vág a fegyver csövével, de számítok a mozdulatra, megfogom a csövét, megrántom, kikapom a kezéből.

Azt várom, hogy megijed, ahogy ráfogom a fegyvert, de a jövőszökő nevetni kezd, pák-pák-pák-pák-pák, kiabálja, lövöldözzél csak le szépen, húzzad csak meg szépen a ravaszt, mondja, egy-kettő-három, na mi lesz.

Mozdul az ujjam a ravaszon, de már tudom is, hogy késő, a jövőszökő már ott van mellettem, már megfogta a puskát, már bedugta az ujját a ravasz mögé, ellentart neki, magával húz, ráfogja a két kezem a puska csövére.

Azt mondja, igazam van, csinálhatjuk együtt is, végül is úgyis együtt vágjuk gajra a világot, öregek és fiatalok vegyesen, ő majd céloz, én meg húzzam meg ügyesen a ravaszt, akkor majd nem lesz olyan könnyű megmondani, hogy ki is a felelős.

Dragomán György sci-fi sorozata, A fényes jövő további darabjai a Qubiten itt olvashatók.

Jónapod

Jónapunk jónapod, mondjuk megint a szegényapának, ne bánkódj, ne búsongj, hol a szegényanya, kérdezzük aztán, hol bujkál a szép kerekhasú szegényanya, hol van, merre van, hova dugtad, hol rejtegeted.

Tarha

Az a helyzet, hogy Iggy Pop közepesen sikerült, feketén beültetett félklónja vagyok, anyám, elmondása szerint, illegálisan jutott hozzám, nagyon nem válogathatott, tizenhét éves kora előtt meg kellett szülnie az első gyerekét, ha nem akart büntetőpályára kerülni.