Ész Ventura: Itt vannak 2018 legnagyobb nyertesei

Kedves Ész Ventura-olvasók és megoldók! Eljött az év végi sorsolás és nyereményhirdetés ideje. Idén 34 feladványt tűztünk ki és ezekre rengeteg megoldás érkezett, több mint 1500 levelet kaptunk, a kreatív pontversenyben pedig kiosztottunk 937 majomfejet összesen.

Versenyszámok

Ahogy azt korábban a Dicsőségfal alatti játékszabályzatban írtuk, alapvetően három dimenzió mentén kívántunk nyerteseket hirdetni:

  • az első megoldók között,
  • a legkreatívabbak között,
  • a legkitartóbbak, azaz a legtöbb megoldást beküldők között.

Idén ezeken felül a következő kategóriákban osztottunk különdíjakat:

Véletlenszerűség

A sorsoláshoz a tavalyi módszerhez hasonlóan a Szerencsejáték Zrt. Joker nevű játékának december 29-én lebonyolított 52. heti sorsolását használtuk fel. Ahogy azt korábban ígértük, a sorsolásnál az esélyek a szerzett majomfejekkel növekedtek, ezért tulajdonképpen a majomfejek közül sorsoltunk. Az első megoldók listájában összesen 101 majomfej szerepel, a kreatív listán pedig 937 majomfejet osztottunk ki összesen. Ahhoz, hogy az 1-101 tartományban egy, az 1-937 tartományban pedig három majomfejet kisorsoljunk véletlenszerű módon, a fent említett lottósorsolást használtuk, az alábbiak szerint.

Mit értünk ZQ alatt?

X = 712301, a joker nyerőszám; Y = 13769860, a hatos találatért fizetett főnyeremény összege forintban; Z = 4488, a kettes találatok száma; Q = 451, a hármas találatok száma. A három kreatív nyertes kisorsolásához X, Y/10 és ZQ számoknak 937-el vett osztási maradékát tekintettük (ezek rendre: 181, 533 és 221), és megnéztük a listában az ennyiedik majomfejekhez tartozó neveket. ZQ alatt azt a hétjegyű számot értjük, amit úgy kapunk, hogy a két számot egymás után írjuk. A három kisorsolt közötti végső sorrendet a kreatív pontversenyben kiosztott majomfejeik összes száma határozta meg.

A legelső megoldók közötti sorsoláshoz vesszük az X-et visszafele olvasva, és ennek tekintjük a 101-el való osztási maradékát, így lett a 96. majomfejhez tartozó név a nyertes az első megoldók listájából. A legkitartóbbak között viszont nem sorsoltunk, mert egyértelmű volt, hogy ki küldött a legtöbb példára jó megoldást. J3L 2404 álvevű versenyzőnk kettő kivételével az év összes példájára küldött megoldást, így ő két díjat is bezsebelhetett, mert a kreatív versenyben is kisorsolásra került a neve.

Végezetül, ahogy már említettük, még egy kategóriában osztottunk díjat, mégpedig a legnehezebb példák jó megoldói között, azaz az ötkoponyás megoldások között. Az év során három ilyen nehéz feladvány volt: a 17-es, a 24-es és a 30-as. Ezekre összesen öt maximális pontot érő megoldás érkezett, és ezek között Z értékének segítségével sorsoltunk. Vettük Z-nek 5-el való osztási maradékát, és így lett Horváth Péter a nyertes, akié időrendben a harmadik ötkoponyás megoldás volt az év során.

Sorsolásunk menetét sorsolási bizottság is felügyelte, és az alábbi játékosok győzelmével zárult.

A legnagyobb nyertesek

1. az első megoldók versenyében: Johnny Gaddaar

1. a legkreatívabbak versenyében: Boros Péter (68 🐵)

2. a legkreatívabbak versenyében: J3L 2404 (65 🐵)

3. a legkreatívabbak versenyében: Magyar Róbert (23 🐵)

1. a legkitartóbbak versenyében: J3L 2404

1. a legnehezebb feladványok versenyében: Horváth Péter

A 28-as feladvány különdíjasa: Szalai Kristóf

Karácsonyi különdíjasok: Kőfalvi Anna és beginendrepeat

photo_camera Fotó: Reflexshop

A nyereményeket a Reflexshop ajánlotta fel. Az első helyezettek nagy társast kapnak, a második és harmadik helyezettek, illetve a 28-as feladvány különdíjasa egy fémdobozos Kwatro társasjátékot. A karácsonyi különdíjasok egy-egy Herkulest nyertek. A nyerteseket személyesen is értesítjük, nyereményüket postán vagy a szerkesztőségben vehetik át.

Gratulálunk!