Asimov, Bradbury, Clarke: amikor a sci-fi-szerzők írják a jövőt

A robotika atyjaként tisztelt Isaac Asimov harmincöt éve osztotta meg a kanadai napilap, a Toronto Star olvasóival, hogy mit jósol az emberiségnek 2019-re. A jelentés mérsékelten optimista: úgy gondolta, hogy amennyiben nem változtatjuk nukleáris sivataggá a Földet, nem is lesz az olyan rossz hely. A legendás író, egyben tudós szerint ha mostanra még nem is köszöntött be a Kánaán, azért 1984-hez képest sokkal könnyebb lett az élet: amellett, hogy kolóniát hoztunk létre a Holdon, egyre inkább belakjuk a világűrt, létrejön az űrlift, az idegen bolygókon bányászott nyersanyagot pedig űrállomásokon dolgozzák fel. A házimunkát elvégzik helyettünk a robotok, a gyerekeket szintén robotok tanítják, az embereknek pedig minden eddiginél több idejük jut majd a kedvteléseikre és kreatív hobbijaikra. 

Asimov nem sokkal később ismét kedvet kapott a jóslásra, sajnos, az már valamivel pontosabban sikerült - ekkor az emelkedő tengerszint és a légszennyezés következményeire hívta fel a figyelmet, szerinte 2020-ra a bolygó egészen gyászos állapotban lesz. Szerencsére ez némiképp túlzásnak bizonyult, nagy vonalakban viszont eltalálta, hogy milyen globális problémákat okoznak eddigre az üvegházhatású gázok. No de hagyjuk 2020-at, nézzük, mi jött be a 2019-es év jóslataiból!

50 százalékban bejött

Asimovnak igaza is volt, meg nem is: tulajdonképpen tényleg nem pusztítottuk ki az emberiséget egy atomháborúval, bár voltak alkalmak, amikor ijesztően közel kerültünk hozzá, de az a robotkánaán, amit vízionált, talán sosem köszönt majd be (ha mégis egymásnak estek volna a nagyhatalmak, az ünnepelt sci-fi-szerző szerint nem is lenne érdemes azon gondolkodni, hogy milyen lenne az élet 2019-ben, mert semmilyen sem lenne). 

Ami az űrkutatást illeti, abban egész jól teljesítettünk: valóban működik a Nemzetközi Űrállomás, de sajnos még nem bányászunk a Holdon, és ami a legnagyobb kár, azok a társadalmi változások is elmaradtak, amelyben a robotok azért veszik el a munkánkat, hogy nekünk jobb legyen. Asimov úgy gondolta, hogy a hétköznapi élet a robotizáció hatására mára úgy átalakul, hogy az általunk fárasztónak vagy unalmasnak tartott munkákat teljes egészében robotok végzik majd, az embereknek pedig több idejük jut majd a kedvteléseikre – ez annak ellenére elmaradt, hogy van már robotporszívó, sőt, szexrobotot is fejlesztettek.

Asimov, a jósFotó: leemage

Asimov azt is megjósolta, ebben pedig nem tévedett, hogy 2019-re a környezetszennyezés minden eddiginél nagyobb kihívást jelent majd a Föld lakosai számára – valóban, sok kutató szerint már így is az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy megpróbáljuk meggátolni a fenyegető klímakatasztrófát. 

Az író azt is remélte, hogy a világ népe eddigre valamiféle világkormányzat uralma alatt, nagyjából békében él majd, és megjelennek az első űrtelepesek is – ami azt illeti, a Mars-misszió és az új Holdraszállás valóban tervben van, így nem is lőtt nagyon mellé. Természetesen maga Asimov is inkább trendekről beszélt, mint konkrét találmányokról – ahogy Orwell is harmincöt évvel előtte, bár az irány mindkét esetben meglehetősen pontos volt, még ha nem is sikerültek tökéletesen a jóslatok. 

Ahogy viszont telnek az évek, a science-fictionból egyre kevesebb fiction marad, ez pedig egyáltalán nem véletlen: vannak olyan termékek, amelyeket kifejezetten a science fiction ihletett, sőt, a Nike és a Boeing is sci-fi-írókkal jósoltatja meg magának a jövő trendjeit. Bas Ording, az Apple egyik tervezője épp a Különvéleményből merített ihletet a gesztusalapú vezérléshez. Douglas Adams a Galaxis útikalauz stopposoknak című ötkötetes regénytrilógiájában egy bábelhal nevű élőlénnyel hidalta át a bolygóközi nyelvi akadályokat: ez a lény az ember hallójáratába helyezve automatikusan lefordít mindent. Ilyen halat még nem ismerünk, de nemcsak mi olvastuk a könyvet, hanem a Google mérnökei is, akik épp egy ilyen készülék kifejlesztésén dolgoznak (az eredmények egyelőre bőven elmaradnak a hal teljesítményétől). Fénykardot sajnos eddig még senki sem fejlesztett, bár miután a lézersugarakkal nem lehet vívni, ez valószínűleg nem is olyan nagy baj.

Valóságépítők

Tom Lombardo amerikai jövőkutató-pszichológus szerint ez egyáltalán nem véletlen: aki science fiction-világot épít, és komolyan veszi a projekt tudományos részét is, legyen ez társadalomtudomány vagy technika, nemcsak a modern kor mitológiáját építi, hanem a technikájához is inspirációt ad. Thomas Disch amerikai sci-fi író, a műfaj elméletének kutatója ezt a folyamatot nevezte kreatív vizualizációnak – szerinte az űrrepülés technikai újításait is az utazásról szóló sci-fi elbeszélések alapozták meg, de a mobiltelefont, a tengeralattjárót és az e-könyvet is előbb az írók fantáziája tárta elénk, csak ezek után kezdték el őket fejleszteni. 

Mára a hétköznapok részeinek számítanak, ahogy egyre inkább valóságossá válik több olyan találmány is, amely a Különvélemény vagy az 1984 mindent látó hatalmát idézik – a drónoktól a műholdas megfigyelésig. Science fiction-ötletként kezdte a pályafutását többek között a hitelkártya is (Edward Ballamy amerikai író 1888-as Looking Backward című utópiájában kerül elő), de Ray Bradbury említette először a fülhallgatót 1953-ban, a Fahrenheit 451 című regényében, Arthur C. Clarke pedig a tabletet 1968-ban, a 2001: Űrodüsszeiában. A Google egykori vezérigazgatója, Eric Schmidt már 2012-ben a science fiction valósággá válásáról beszélt, sőt az innovációban betöltött szerepe miatt a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég kifejezetten javasolta is a vállalatok vezetőségének, hogy ismerkedjenek a műfajjal. 

Úgy tűnik, megéri: az Amazon nagy sikerű e-könyv olvasójához, a Kindle-hez is egy sci-fiből merítettek ihletet, olyannyira, hogy a fejlesztők a prototípusban Neal Stephenson regényének, a Diamond Age-nek egy szereplőjéről eredetileg Fionaként emlegették a projektet. Steve Jobs bevallottan sci-fi-rajongó volt, sőt, a Star Trek nemcsak az ő életét, hanem a mai világunkat is alapvetően befolyásolta: az iPhone4 bemutatóján azzal leplezte le a készüléket, hogy gyerekkorában hogy irigyelte a sorozat szereplőit a videóhívások miatt, az általa fejlesztett készülékkel pedig ez végre valósággá vált. 

Színes képernyők! Pislákoló fények! Mobiltelefon!!Fotó: Paramount TV/Collection Christophel

Egy forintért megmondom!

Több cég is áruba bocsátja a kreatív vízióit a jövőről annak érdekében, hogy más vállalkozások üzleti stratégiát építhessenek rá, vagy egyszerűen csak kreatív ötletekhez jussanak ezek alapján. Alex McDowell, a Minority Report című film technológiai dizájnere épp ezzel foglalkozik Experimental.Design nevű cégén keresztül – most világokat épít. A munka során nem jóslatokat ad, hanem, ahogy nyilatkozta, a jelenlegi adatok alapján több feltételezett világ képét állítja fel, több történelmi ívet rajzol fel a megrendelők számára. Ezek között szerepel többek között a Nike és a Ford is, ez utóbbi számára McDowell és társai a jövő városát rajzolták fel: ebben a közösségi közlekedésé lenne a főszerep. 

Ha pedig már a közösségi közlekedésnél tartunk, az Uber is optimistán tekint a jövőbe, ők ugyanis azt hirdették ki, hogy 2020-ra beindítják a repülő autókból álló flottájukat – vagyis egy ilyen lehetséges jövőt rajzoltak fel maguknak. 2020 már a nyakunkon van, mégsem özönlötték még el a légteret a suhanó kocsik – viszont azt remélik, hogy a fikció előbb-utóbb valósággá válik, és mások is csatlakoznak a vízióhoz, így együtt hozhatják létre ezt a lehetséges forgatókönyvet. 

Jövőügyi miniszter

Az, hogy a futurológia egy létező és hasznos szakma, abból is kitűnik, hogy az Intelhez és a Google-höz hasonló nagy cégek már évek óta alkalmaznak szakembereket erre a posztra, nem tűnik tehát túl elvetemült ötletnek, hogy a kormányok is kijelöljenek valakit erre a posztra (ezt egyébként elsőként épp egy – egyebek mellett – sci-fi író, Kurt Vonnegut javasolta egy interjúban). 

Nem mintha nem alkalmaznának már így is futurológusokat: Brian David Johnson jövőkutatót (és science fiction-szerzőt) tíz éven át alkalmazta az Intel, ők azt akarták tudni, hogy mit tudunk elképzelni a jövő számítógéphasználatáról. Johnson dolgozott az amerikai hadseregnek és a kormányzatnak is – most egy jövőépítő-tanácsadó cég igazgatója. A vállalatnál több száz szerzőt foglalkoztatnak, van köztük olyan is, aki már Hugo-díjat is kapott egy regényéért, a megrendelő pedig öt személyre szabott jövővel lesz gazdagabb, ha befizet egy csomagra. 

A lehetséges jövőbeli találmányok között sok minden szerepel, attól a feltételezéstől, hogy néhány éven belül 3D-nyomtatóval fröccsöntött élelmiszereket fogunk fogyasztani, egészen addig a történetig, amelyben egy terrorcsoport meghackeli a házhoz szállítást végző drónokat, a kikötőben egymást érik a szállítmányok, az ellenőrző rendszer tönkremegy, így csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik a konténereket, a terroristák pedig ezt kihasználva egy piszkos bombát juttatnak Manhattanbe. Hogyan lehetne elkerülni a katasztrófát? A hálózati eszközöket gyártó gigacég, a Cisco mentheti csak meg a világot (persze, hisz ők voltak a megrendelők), arra pedig, hogy ezt hogy érheti el, öt különböző üzleti modellt dolgoztak ki negyedmillió nagyon is valóságos dollárért. Ilyen forgatókönyvek mellett talán nem is túl meglepő, hogy a cég legnagyobb megrendelője az Egyesült Államokban a hadsereg – sőt, komoly hagyománya van annak, hogy science fiction-szerzők katonai tanácsokat adjanak a kormánynak.

Vonnegut, akinek hiányzott a jövőügyi miniszterFotó: Ulf Andersen / Aurimages/Aurimages

Az igazi Star Wars

Az ugyan köztudott, hogy az amerikai kormány a hidegháború idején komolyan vette a csillagháborús terveket, de az már annyira nem, hogy már 1985-ben is science fiction-szerzők segítségét vette ehhez igénybe – aki pedig olvasta az egyik tanácsadó, Robert Heinlein leghíresebb regényét, a Csillagközi inváziót, már gyaníthatja, hogy az író vajon a béke pártján állt-e, a könyv ugyanis egy rajongó szerelmeslevél a hadsereghez (egyesek emiatt le is nácizták). Nem mindenki volt elragadtatva a harcias megközelítéstől: ez ellen épp egy másik szerző, a brit Arthur C. Clarke állt ki, mondván, hogy a tudomány érdekeit pont az oroszokkal való együttműködés szolgálná a leginkább, de Asimov sem vette komolyan – ő azt állította, hogy az egész csillagháborús ügy csak egy blöff, amivel a Reagan-adminisztráció rá akarja hozni a frászt Oroszországra. A dologból – egyelőre – nem lett semmi, de ami késik, nem múlik – és a haderő változatlanul igénybe veszi a sci-fi segítségét: Johnson szerint a történetekkel kiberbiztonsági helyzeteket szimulálnak a West Point katonai akadémián, de 2016-ban a NATO is megrendelt egy kötetet a jövő lehetséges harci szituációiról. 

Gyors változások

A technológia gyorsan változik, de azért jóslatokat tehetünk. Ugyanakkor annyi a bizonytalan körülmény, hogy a legjobb esetben is csak néhány évre előre lehet becsülni, ezt az időszakot a Pew kutatóintézet az internet jövőjével kapcsolatban öt évben határozza meg. 

Az igazán durva újítások már csak azért is nehezen megjósolhatóak, mert egy generációnak már bele kell nőnie egy-egy technikába ahhoz, hogy aztán meghaladhassa azt, és könnyen lehet, hogy a mostani generáció gyermekei már valami olyan szakmával foglalkoznak majd, amely még nem is létezik, és el sem tudjuk képzelni. Még jó, hogy itt vannak nekünk a sci-fi-szerzők, akik legalább megpróbálják helyettünk kitalálni, hogyan fest majd a jövő. 

Kapcsolódó cikk a Qubiten: