A tudománynak népszerűvé kell válnia, csak úgy veheti fel a versenyt a populizmussal

Miben áll a tudomány szabadsága? Ki és hogyan döntsön a kutatók témaválasztásáról, módszereinek, eredményeinek közléséről? Csak mert egy aktuális kormányzat nem tartja közhasznúnak, egy-egy kutatási téma valóban nem teljesíti a közhasznúság kritériumait? Produkálhatnak a kutatók a politikai akarattal szembemenő tudományos eredményeket? Meg lehet-e írni a PISA-felmérések eredményeit, ha azok nem festenek túl jó képet a magyar oktatásról?

Ezeket a kérdéseket boncolgatta a Párbeszéd Házában tegnap este Fábri György tudományfilozófus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara társadalmi kommunikáció kutatócsoportjának vezetője, Havas Attila, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának az innováció gazdaságtanával, tudománytechnológiával és innovációpolitikával foglalkozó kutatója, valamint a nyilvános beszélgetés két moderátora, Győrffy Dóra közgazdász-politológus és Jakab András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékének docense.

A 2015 márciusában „a közbeszéd színvonalának a romlását ellensúlyozandó” életre hívott Eötvös-csoport március 6-i nyilvános beszélgetésén félházas érdeklődés mellett vitatták meg a tudomány autonómiájának az utóbbi hetekben nagy nyilvánosságot kapott kérdéseit. Miközben az akadémia és kutatóintézeteinek átalakítására vonatkozó igények a többség jogaira hivatkozva fogalmazódnak meg, az senkiben nem merül fel, hogy akár a politikusok is eldönthetnék, kin és hogyan végezzenek szívműtétet – állított párhuzamot nyitóbeszédében a tudósok és a szívsebészek munkája közé Győrffy Dóra, aki elmondta: „A magánfenntartású közlekedési vállalatoktól nem várható el, hogy gyéren lakott, elzárt falvakban tartsanak fenn rendszeres járatokat. A gyéren lakott falvak fejlesztését, csakúgy, mint a marginális csoportok vizsgálatát a méltányosság indokolja, nem a piac.”

Érdekes-e a tudomány szabadsága populista közegben?

Mindeközben a tudomány szabadságáról azért kiderült, hogy az nem magától értetődő evidencia. Már csak azért sem, mert miközben az angolszász országokban intézményes jogként, Németországban egyéni jogként értelmezik. Fábri György kommunikációkutató közben azt is hangsúlyozta, hogy nem túl sok olyan munkahely létezik a világon, ahol a munkaadókat gyakorlatilag korlátlanul lehet kritizálni. Az egyetemek, kutatóintézetek esetében viszont ez történik, legalábbis mindeddig ez történt: a közpénzből fenntartott intézetek a megfelelő kutatások elvégzése esetén a munkaadójukat, az államot kritizálják. A tudományos szabadság Fábri értelmezésében olyan sajátos jog, amelynek az ellefelei is sajátosak.

A neoliberális közszolgáltatási elmélet szerint magától értetődő, mondta Fábri, hogy a közszolgáltatásoknak átláthatóknak kell lenniük, mert az adófizetőknek joguk van tudni, mire költi az állam a pénzüket. Ez pedig a kutatóközpontok, egyetemek autonómiáját ugyanúgy gyengíti, mint a menedzserizmus, vagyis a magántőke bevonása a kutatáfinanszírozásba. Emiatt Nagy-Britanniában és Németországban is rendszeresen hangot kapnak a tudomány szabadságát féltő szólamok.

A menedzserizmus már itthon is majd 30 éves múltra tekint vissza a tudományos szférában, Magyarországon ugyanakkor a kommunikációkutató szerint külön specialitás, hogy a magánszféra bevonásával szükségszerűen kialakuló ellentéteket erősen populista közegben kell(ene) feloldani. Mindezt ráadásul egy lényegében korlátok nélküli politikai hatalom erőterében. A magyar akadémikusok közössége a menedzserizmussal szemben Fábri szerint még meg tudta volna védeni az akadémiát, csakhogy az utóbbi években világossá vált, hogy egy populista közegben nincs szükség akadémiai értelmiségre.

„A tudomány dogmatikus, arisztokratikus értelmezése ilyen körülmények között védhetetlen” – vont mérleget a tudományfilozófus. Fábri szerint „a tudománynak népszerűségre kell szert tennie, hogy fel tudja venni a versenyt a populizmussal. Tudománypolitikai héroszokra, tudós sztárokra, Csányi Vilmosokra lenne szükség. Olyan tudósokra, akik otthonosan mozognak a mediatizált környezetben, akik a tudományt a média világába képesek vinni, hasznos, érdekes dologként tudják előadni. A politika csak akkor fog a tudománynak figyelmet szentelni, ha utóbbi megnyeri a tömegmédia egy jelentősebb részét. Máskülönben a tudomány veszíteni fog.”

Mondj egy magyar tudóst: Szent-Györgyi Albert

Ezt támasztják alá azok a kutatások, amelyek a magyarok és a hazai tudományos élet viszonyát vizsgálták. Egy 2013-as felmérés szerint például Szent-Györgyi Albert neve a megkérdezettek 18, Semmelweis Ignácé a résztvevők 11, Irinyi Jánosé vagy Eötvös Lorándé viszont már csak a megkérdezettek 5 százalékának ugrott be, amikor magyar tudósokat kellett volna említeniük.

Fábri szerint érdemes lenne tudomásul venni, hogy a tudományt többnyire a magasan képzettek tartják fontosnak, még akkor is, ha amúgy az orvosok után a tudósoknak van ma Magyarországon a legnagyobb presztízsük.

Az MTA 20 milliárdja a számok tükrében

A Puskás Ferenc stadion építésére a kormány 180-190 milliárd forintot szán. A vizes vébé mérlege ugyancsak 100 milliárd fölött áll meg. Az MTVA éves költségvetése 80 milliárd forint, ezen felül a kormány további 50 milliárdot költött állami kommunikációra két év alatt. Az MTA-intézetek finanszírozása évek óta 20 milliárd forinton áll. Magyarországon 2017-ben 517 milliárd forintot fordítottak kutatásra és fejlesztésre – ebből ugyan 272 milliárdot a vállalkozások adtak, de a kutatásra és fejlesztésre szánt összeg túlnyomó részét saját kutatásaikra fordították. Az összegnek mindössze 6-8 százaléka landolt az állami kutatóintézeteknél – sorolt számadatokat a második előadóként ringbe szálló Havas Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Kutatásra és fejlesztésre az állami költségvetésből összesen 165 milliárd forint ment el 2017-ben. Az MTA kutatóhálózata ennek kevesebb mint a nyolcadát emésztette fel.

Az állam feladata egyébként éppen az lenne, mondta Havas, hogy javítsa az együttműködést a kutatói és a vállalati szféra között. Csakhogy eközben sokszor még a fogalmak sem teljesen tisztázottak. Havas szerint a fogalmak tisztázása önmagában is javíthatna a tudomány megítélésén. Szerinte a politikusok gyakran keverik az innovációt és a fejlesztést. Arról nem is beszélve, mondja az innovációpolitikát kutató tudós, hogy sokak számára nem világos, hogy az egyre rendszeresebben feleslegesnek ítélt alapkutatás feladata az új tudás létrehozása, valamint a meglévő tudáselemek ellenőrzése, pontosítása. Ekképp az alapkutatás semmiképpen nem jelenti az erőforrások pazarlását.

A fejlesztés kombinálja és csiszolja a meglévő tudáselemeket, azért, hogy utóbb valamilyen gyakorlati probléma megoldásához járulhassanak hozzá. A gazdasági haszon, mondta Havas, mindig csak hosszú kitérő után, késleltetve jelentkezik. Annak idején az őt az elektromágneses indukció hasznosságáról kérdező miniszternek nem véletlenül válaszolta Michael Faraday angol fizikus sem, idézett tudománytörténeti anekdotát az innováció gazdaságtanát kutató magyar tudós, hogy „nem tudom, de egyszer még adót fognak majd kivetni rá”.