15 csodás fotó jött a Góbi sivatagban felépített kínai Mars-bázisról
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/755b6gw0n9VNEfFvs-xxs.jpeg?width=96&height=96&fit=crop)
A Góbi sivatag szélén, a kínai Kanszu tartomány határában épült fel az a Mars-bázis, amit nem a leendő űrhajósok kiképzésére hoztak létre, hanem azért, hogy a kínai diákok, majd később a turisták előtt demonstrálják, milyen lehet a Marson élni. A szerdán megnyílt Mars-bázis 1 névre hallgató intézmény is mutatja, hogy Kína komolyan gondolja az űrversenyt, és ezt szépen kommunikálja is a nép felé.
A kilenc modulból álló, fehér és ezüst színeivel messziről feltűnő bázis szimulált marsi lakóhelyiséggel, vezérlőszobával, üvegházzal és légzsilippel is rendelkezik, a látogatók pedig szkafandert húzva fedezhetik fel a marsi környezetre a lehetőségek szerint leginkább hasonlító sivatag barlangjait is. A legközelebbi város, Csincsang a bázistól 40 kilométerre esik.
A projekt mögött álló cég, a C-Space egyelőre oktatási célokkal tartja fenn az intézményt, a turisták előtt jövőre tervezik megnyitni a bázist. A központ létrehozásában közreműködött a Kínai Űrhajósok Központja, a Kínai Interkontinentális Kommunikációs Központ és az ország közmédiája is, hogy minél valószerűbb marsi környezetet alakítsanak ki.
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIct44k2QmK1ZY12us.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcrxp9G8111xk1JAs.jpeg)
![A Góbi-sivatagban felállított Mars-bázison a fiatalokkal igyekeznek megszerettetni az űrkutatást A Góbi-sivatagban felállított Mars-bázison a fiatalokkal igyekeznek megszerettetni az űrkutatást](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcqZpdNNS51w31I2s.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcr73M71W629A1Qms.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcrO0nI4yq28P1QHs.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcqqMQwInJ1qU1EKs.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcpyX6pg7m2411NLs.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcsDnaFz9Z1z61K4s.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcpfoz4SHA1v51HOs.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcsnCMfrdV22n1MXs.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcqI5ymtoY29A1Qms.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcsUkDs00121y1Lzs.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcrh7A1Q9l29A1Qms.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIcpNxbVfgR29A1Qms.jpeg)
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7IIctIbP5bAY12OmGs.jpeg)
Az Asia Times közben arról ír, hogy a kínai űrkutatási tervek között elsőként egy marsi szonda felküldése szerepel 2020 közepére datálva, de a következő évtizedben holdbázist is építenének, és 2029-re beütemeztek egy Jupiter-szondát is.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: