Orka: a fenevad, aminek láttán még a rettegett fehér cápa is elmenekül
A nagy fehér cápára (Carcharodon carcharias) a tenger csúcsragadozójaként gondolunk: egy tonnásra is megnő, borotvaéles fogai az élete végéig cserélődnek, ráadásul érzékeli az elektromos mezőket is a Lorenzini-ampulláknak nevezett szervvel. Egy csepp vért kilométerekről kiszagol, egyetlen mozdulattal letépi egy átlagosan fejlett szörfös bármelyik szervét. A fehér cápa az egész világra úgy ráhozta a frászt Spielberg 1975-ös filmjével, hogy utána sokan még egy balatoni csobbanást is kétszer meggondoltak. A fehér cápa nem fél semmitől, a fehér cápától mások félnek.
Van persze kivétel is. Itt van rögtön a kardszárnyú delfin (Orcinus orca), ami ha megjelenik valahol, a cápák nagyon gyorsan távoznak a helyszínről, és vissza se néznek. Ezek a cetfélék akár tíztonnásra is megnőhetnek, és nem csoda, ha a felbukkanásuk érzékenyen érinti a fehér cápákat, ugyanis kedvelt csemegéjük a nagy fehér mája és heréje. Ha mindez nem lenne elég: a gyilkos bálna úgy öli meg a cápát, hogy vízbe fojtja. Egy halat, ami a vízben él.
Az orkák ugyanis nemcsak nagyok, hanem okosak is: úgy tűnik, rájöttek, hogy hogyan lehet egyszerűen elbánni a tenger urával. Megfigyelték, ahogy az orka a hátára fordítja a cápát, ezzel tonikus merevséget idéz elő benne, majd kivárja, míg áldozata szépen megfullad, a cápa ugyanis csak mozgás közben tud vizet átpumpálni a kopoltyúján (magának a tonikus dermedtségnek az evolúciós haszna viszont nem ismert, egyes feltételezések szerint párzásnál játszhat szerepet). A cápának igen nagy és tápanyagokban gazdag mája van, amely a tömegének akár az 5 százalékát is kiteheti, az orka pedig így minimális kockázatvállalással különösen finom falathoz jut.
Nem is csoda, hogy a cápának elég, ha akár csak egy órára bukkannak fel az orkák a vadászterületükön, perceken belül lelépnek, és akár egy éven keresztül is kerülik azt a helyet, ahol esetleg összefuthatnának – még akkor is, ha egyébként gazdag zsákmány várható a területen. Salvador Jorgensen tengerbiológus, a Monterey Bay Aquarium kutatója 165, GPS-jeladóval ellátott nagy fehér cápa mozgását figyelte meg 2006 és 2013 között, és ezeket vetette össze az orkapopuláció változásaival.
Tudja, hol szeret a cápa
A cápák nem mindig mennek messze az orkáktól, van, hogy csak egy-két kilométerrel teszik arrébb a székhelyüket, de ha lehet, kerülik a találkozást. Jorgensen szerint az még nem egészen világos, hogy miért kerülik a cápák az orkák társaságát (a májmegevős rész azért elég jó oknak tűnik), de az eset jól mutatja, hogy a tápláléklánc nem lineárisan működik, és sokat elárul a csúcsragadozók közötti interakcióról. A kutató szerint az is elképzelhető, hogy a korábbiakban az orkák és a cápák már összetűzésbe keveredtek az elefántfókák miatt, és az, hogy a nagy fehérek még a vadászmezőről is lemondanak, lehet, hogy már egy lejátszott mérkőzés eredménye. Ez utóbbi esetben elképzelhető, hogy az orkák nem zsákmányként, hanem riválisként tekintettek a cápákra, ezért marták el őket a vadászterületről.
Jorgensen szerint könnyen lehet, hogy az is hozzájárult a nagy fehér cápa évmilliós sikertörténetéhez, hogy megtanulta, mikor érdemes harc helyett inkább menekülőre fogni a dolgot.
Még az orkákról: