„Lélegző” repülőgépet találtak fel skót mérnökök

2019.04.24. · TECH

Sikeresen tesztelték az első olyan nagyméretű repülőgépet, amelynek meghajtásáért a változó felhajtóerő felelős, vagyis az biztosítja a gép haladását, hogy folyamatosan változtatja a súlyát. „Repülési idejének felét egy levegőnél nehezebb repülőgépként, másik felét pedig egy levegőnél könnyebb léghajóként tölti” – mondta a gépről Andrew Rae, a skót University of the Highlands and Islands mérnökprofesszora. 

A Phoenixnek nevezett pilóta nélküli repülőgép (UAV) az ultrahosszú repülési idejű drónok kategóriájába tartozik. A repülőgéptörzsben hélium található, amitől emelkedni tud, míg a jármű belsejében elhelyezett légzsák azért felel, hogy magába szívja és sűrítse a levegőt, amitől lejjebb ereszkedik a gép – a folyamatot egy szellőzőnyílás segíti, ahol a sűrített levegő távozik. Ez a lélegzéshez hasonlított mozgás hajtja előre a repülőgépet.

„Ez a rendszer biztosítja, hogy a Phoenix száz százalékig önellátó tudjon lenni. A szivattyúk és a szelepek ellátásához szükséges energiát egy akkumulátor szolgáltatja, amelynek töltéséről a szárnyakon és a gép farkán elhelyezett, könnyű és rugalmas napelemek gondoskodnak” – mondta Rae.

A prototípusa alapján 15 méter hosszú és 10,5 méter szárnyfesztávolságú járművet egyelőre egy belső térben, 120 méteren át reptették több alkalommal a tesztelés során, amit egy hároméves fejlesztési időszak előzött meg. A tesztről videó is készült, ezt ide kattintva lehet megnézni.

A Phoenix repülőgép-léghajó hibrid tesztelése
photo_camera A Phoenix repülőgép-léghajó hibrid tesztelése Fotó: University of the Highlands and Islands / Susan Szymborski

Lehetséges felhasználását a meteorológiai és egyéb célú légköri műholdak, valamint a telekommunikáció területén képzelik el a kutatók – itt a jelenlegi technológiáknál sokkal olcsóbb alternatívát tudna nyújtani egy Phoenixhez hasonló gép. A mérnökök jelenleg gyártókkal egyeztetnek, hogy hamarosan piacra is tudják dobni a repülőgép-léghajó hibridet.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás