Napi két csésze kávé két évvel növelheti a várható élettartamot
A mérsékelt kávéfogyasztás, azaz napi 2-4 csésze kávé nemhogy ártalmas, de egyenesen hasznos szenvedély, derült ki a PubMed és Web of Science (WoS) adatbázisaiban hozzáférhető, közel 4 millió páciens és 450 ezer haláleset kortörténetének elemzéséből.
A European Journal of Epidemologyban megjelent tanulmány a kávézás és a halálozás közötti összefüggéseket vizsgálta az öregedés, az elhízás és más, a halandóságot jelentősen befolyásoló életmódtényezők mentén.
A tanulmány szerint a mértékletes kávézás fordított arányban áll az egészségügyi kockázatok növekedésével. A metaanalízis kiderítette, hogy a napi 2-4 csészét fogyasztók akár 2 évvel is tovább élnek, mint a koffein-absztinensek.
A várható élettartam növelése mellett a kávéfogyasztás csökkenti a rák, a szív-érrendszeri és a légzőszervi megbetegedések kialakulásának kockázatát, még dohányzás esetén is. Ekkora mennyiségű napi kávéivás a kettes típusú diabétesz rizikófaktorát is csökkenti.
A tanulmány szerint a mostani eredmények rímelnek azokra a korábbi vizsgálatokra, amelyek arról számoltak be, hogy kávéfogyasztás összefüggésben áll a prosztatarák növekedésének lassulásával, valamint az Alzheimer- és a Parkinson-kór kialakulási lehetőségének csökkenésével.
Kapcsolódó Qubit-cikkek:
Sokat kávézol? Mostantól a génekre is foghatod
Bár a keserű ízekkel szembeni ellenérzés elméletileg evolúciósan kódolt az emberi génállományban, a kávé és a tea mégis kivételes népszerűségnek örvend szerte a világon. Kutatók most arra jöttek rá, hogy keserű és keserű között nagyok a különbségek.
Évtizedes kutatás: Tovább él, aki kávézik
A félmillió brit felnőttön végzett, tíz éven keresztül tartó kutatás szerint napi a 2-3 csésze kávét fogyasztók körében 12 százalékkal kisebb a korai halál esélye, mint a kávémentes életmódot folytatók között.
Algoritmussal maxolná ki a kávéfogyasztás jótékony hatásait az amerikai hadsereg
A hamarosan mobileszközökre telepíthető alkalmazástól kétféle eredményt remélnek: változatlan napi kávéfogyasztás mellett 65 százalékkal javulhat a teljesítmény, vagy azonos eredményt lehet a szokásos kávéadag harmadából elérni.