Elég lehet csak gondolni a kávéra, hogy hasson

2019.05.14. · majom

Jó hír a kávéfüggőknek: meg sem kell inniuk a feketéjüket ahhoz, hogy gyorsabban dolgozzon az agyuk, jobban tudjanak fókuszálni, és új ötleteik támadjanak. De mindez csak azokra igaz, akik el is hiszik, hogy a kávé hozzásegíti őket mindehhez – állapította meg a Eugene Chan kanadai marketingszakember és pszichológus által vezetett kutatócsoport szerint.

A tanulmányukat a Consciousness and Cognition című szaklap legutóbbi számában publikáló kutatók szerint a kávéról beszélgetni is elég ahhoz, hogy a függők a feladataikra koncentráljanak, és precízebben fogalmazzák meg a gondolataikat.

Noha sokan úgy gondolják, hogy a tea – koffeinnel rokon tein nevű hatóanyagának köszönhetően – ugyanazt a stimulációs hatást nyújtja, mint a kávé, a friss kutatás fényében úgy tűnik, mégis jelentős különbség van a két élénkítőszer között. A virtuális stimuláció ugyanis a jelek szerint csak a kávéra jellemző.

A kutatók egy olyan kísérlet eredményeiből szűrték le a következtetéseiket, amelyben a résztvevőknek egy nem létező nemzetközi vállalat, az Arisokraft számára kellett céges mottót kitalálniuk, miközben gőzölgő kávéról készült képeket nézegettek. A résztvevőknek a kávéscsésze láttán – mintha valami pavlovi reflex kapcsolt volna be – anélkül is emelkedni kezdett a vérnyomásuk, hogy akár csak egy korty kávét is ittak volna.

Mindez azonban csak a nyugati, kanadai, amerikai résztvevőkre volt igaz, a világ keleti felén élő, például kínai és japán – inkább teát fogyasztó – résztvevők teljesítményén a kávé gondolata nem sokat dobott. További, az eredmények érvényességét csökkentő tényező, hogy a virtuális kávé hatását csak meglehetősen kis létszámú mintán igazolták, így a kutatók hangsúlyozták, hogy megállapításaikat egyelőre további kutatások során kell tesztelni.

Nem ez az első eset, hogy a kávénak már a gondolatához is élénkítő hatást tulajdonítanak. Tavaly egy amerikai kutatócsoport a kávéillat élénkítő hatásait vizsgálta. Abból a kísérletből azt a következtetést vonták le, hogy a kávéillat azért vált ki a résztvevőkből jobb teljesítményt, mert elhiszik, hogy már az illattól is jobban fognak teljesíteni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás