Megjelent a kalauz, amiből kiderül, milyen épületek mellett megyünk el fogalmatlanul Budapesten
Negyven év építészetéből közöl részleteket több mint háromszáz épület leírásával Kovács Dániel építészeti kritikus Art déco és modern Budapest című, frissen megjelent kötete. Az épületek között akad Bauhaus-jegyeket is magán viselő ház, van köztük szép is, kevésbé vonzó is, és van, ami már egyszer bekerült a könyvbe, de azóta elbontották, illetve felújították.
A Bauhaus, a 20. század elejének legjelentősebb művészeti iskolája alakulásának századik évfordulóján kiadott kötet ugyanis már évekkel ezelőtt kész volt, ugyanazon koncepció alapján, mint Kovács előző, a budapesti szecessziót bemutató könyve: a könyv művészettörténeti korszakolás vagy időrendiség helyett sétánként mutatja be a több mint háromszáz épületet, így útikalauzként is megállja a helyét.
A szerző az 1910 és 1950 között épült házakból válogatott, azért is, mert a művészettörténeti korszakolás mindenképpen bizonytalan, no meg azért is, mert – ahogy írja – Budapest tulajdonképpen 1950-re érte el a mai méretét, így ez építészeti szempontból inkább tekinthető korszakhatárnak, mint mondjuk a második világháború lezárulta.
A Bauhaus-év kapcsán persze az irányzathoz köthető házak is kerültek a merítésbe, bár az, hogy van-e vagy volt-e Magyarországon Bauhaus-építészet, nem egészen egyértelmű. Becz Jenő kritikusnak ugyan egyértelműnek tűnt, amikor 1936-ban azon gúnyolódott, hogy „az a modern ház, amelynek lapos teteje van és rikító kék vagy zöld a szín, stílusa Bauhaus, berendezése csőbútor, beépített fürdőkáddal és kaktuszvirággal”, Mezei Ottó művészettörténész szerint viszont, aki 1925-ben, szinte a Bauhausszal egy időben született, itthon inkább Bauhaus-építészekről kellene beszélnünk, mintsem Bauhaus-építészetről.
Bédekker városi sétákhoz
Ennek tudatában lehet elindulni valamelyik fejezet útvonalán – mindegyiket összefoglaló vezeti fel, amiből kiderül, nagyjából mire számíthatunk. Az egyes házakról az építész neve mellett megtudhatjuk azt is, hogy mikor épültek, valamint azt, hogy látogathatók-e – miután az esetek többségében lakóházakról van szó, általában meg kell elégednünk a homlokzat megcsodálásával. Ha üzletről vagy efféléről van szó, közlik azt is, hogy meddig van nyitva, így előre meg lehet tervezni a sétát, bár nem biztos, hogy az eladók odáig lesznek az örömtől, ha az ember egy fényképezőgéppel rohangál a boltban, és nem vesz semmit.
Egy sor épület funkciója persze meg is változott: van, amelyik egy cég székházából magánház lett, a bérházak általában megőrizték a funkciójukat, bár itt is érdemes egy kicsit tanulmányozni, hogy mi minden árulkodik az épület múltjáról. A Radnóti Miklós utcában például akad egy ház, amelyen Hermész egy vonatot szorongat (a házat egy áruszállító cég megrendelésére építették 1928-ban, az épület a 21/B szám alatt található). Innen nem messze, a Pozsonyi út 44-46. alatt is szobor emlékeztet az épület egykori megrendelőire: miután a ház a dallamos A magyar általános kőszénbánya RT alkalmazottainak bérháza titulusra hallgat, a virágtartó a ház előtt itt egy bányászt formáz.
Meglepően jó turistáskodni
Amellett, hogy általában nem vagyok az útikönyvek legnagyobb barátja, mert bédekkerből, rohanva várost nézni a vakációzós Chevy Chase-filmek legrosszabb pillanatait idézi, Budapesten meglepően jó turistának lenni úgy, hogy az ember egy könyv alapján néz körbe. Meglepően sok helyszín mellett megyünk el nap mint nap – fogalmam nem volt róla például, hogy mi minden van a Rákóczi úton, igaz, az ember gyakran jobban el van foglalva azzal, hogy mibe ne lépjen bele, mint azzal, hogy mit láthat, ha felnéz. Pedig itt is van mit nézni: a Georgia bérpalota (Rákóczi út 4.) 1935-ben emelt épülete teljesen hétköznapinak tűnik a földszintről, de ha az utca másik oldaláról nézzük, az órának helyet adó hasáb a ház sarkán máris érdekesebbé teszi a képet, pláne, ha hozzávesszük, hogy eredetileg fényreklámnak készült (ezekből egyre kevesebb látható, bár mindig öröm rábukkanni egy-egy ősi darabra, még akkor is, ha már nem működik).
Valamivel arrébb, a 12-es szám alatt a Holitscher-ház teljesen úgy néz ki, mintha véletlenül Madách téren kötöttünk volna ki - nem csoda, hiszen ezt is Wälder Gyula tervezte, mégpedig a tér épületeivel párhuzamosan, 1936-37-ben.
Az egy dolog, hogy nem tűnik fel valami útközben, de akkor jöttem rá, hogy mennyire nem nézek körül a megszokott környezetemben, amikor a könyvet lapozgatva rájöttem, hogy valahonnan ismerős az a bizonyos „két saját lépcsőházas szekció és egy mozi a dupla telken”, amelyet a tervezők „elegánsan oldottak meg” - minden nap ide szoktam járni ugyanis a szerkesztőségbe, de a fenének se jutott eszébe átmenni az utca túloldalára, és megnézni, hol is vagyok éppen (Hollán Ernő utca 7. a volt Lloyd, majd Duna, majd Lloyd, majd megint Duna, majd Odeon-Loyd, most pedig Budapest Jazz Club). Külön kultúrsokként azóta nem tudok úgy belépni a kapun, hogy ne jusson eszembe, hogy „a mozi előtere és két kijárati folyosója körbeöleli a lakóházak közlekedőmagjait".
A könyv budapestieknek különösen ajánlott, de annak, aki nem itt él, szintén hasznos lehet, bár ebben az esetben természetesen kimarad a rácsodálkozás-faktor. Könnyen hordozható, egy nagyobb nadrágzsebben például elfér, úgyhogy akadálytalanul lehet vinni a sétákra. Ezekből összesen tizenkilenc található a könyvben, a legtöbb gyalogosan kényelmesen és gyorsan bejárható, a bónuszszekcióban fellelhető Lupa-sziget kivételével, ahol szintén áll még egy-két emlék természetjáró építészetkedvelők számára.
(Kovács Dániel: Art déco és modern Budapest. Fotók: Gulyás Attila. Kiadó: Kedves László, megjelent Budapesten 2019-ben)