Kereshető adatbázist készített a trianoni menekültekről egy MTA-kutatócsoport
Több mint 15 ezer Trianon-menekültet listáz új, kereshető adatbázisában az MTA Lendület program Trianon 100 Kutatócsoportja, amely Dékány Istvánnal, a Trianoni árvák című könyv szerzőjével, valamint a Noran Libro kiadóval dolgozott együtt.
Az adatbázis az 1918 és 1928 között Magyarországra érkezett menekültek neve mellett korábbi lakóhelyüket, foglalkozásukat és Magyarországra érkezésük helyét is tartalmazza – közölte pénteken az MTA. Az adatbázist a MÁV korabeli dokumentációjából, valamint egyéb levéltári dokumentumokból, a korabeli helyi lapok információiból, valamint a menekültek érkezését 1920–1921-ben dokumentáló Erdélyi Hírek című lap adataiból állította össze a szerző és a kutatók.
A 15 ezer csak töredék a trianoni menekültek 400-420 ezerre becsült számához képest, mégis fontos lépés a múlt feltárásában. A menekülttömeg leírására akkor is és azóta is sokszor használják a vagonlakó kifejezést, holott csak 12-14 százalékuk lakott hosszabb ideig a rendező pályaudvarok és a budapesti, illetve vidéki vasútállomások vágányaira félretolt kocsikban. A legtöbbször tömegszállásokon, barakkokban, iskolákban, kaszárnyákban szállásolták el őket, majd a húszas évektől Budapesten, illetve vidéki nagyvárosokban új lakótelepek épültek számukra, mint például a budapesti Pongrác- vagy a miskolci Vay-telep.
A legtöbb menekült állami hivatalnokok volt
Mindenre kiterjedő társadalomtörténeti vizsgálatok még nem készültek róluk, de a most fellelhető iratok alapján többségük állami, vármegyei, városi tisztviselő, illetve állami vállalat (MÁV, posta) alkalmazottja volt. A listában feltűnő az olyan települések súlya, amelyek fontos vasúti vagy közlekedési csomópontok voltak (pl. az erdélyi Piski vagy a felvidéki Zsolna).
A hivatalos statisztika mintegy 350 ezer főt tart nyilván menekültként, akiknek csaknem 60 százaléka Erdélyből és Kelet-Magyarországról települt át a mai Magyarországra. A most közölt adatbázis szerint az első érkezőt 1918 elején regisztrálták, az utolsót 1928-ban, de zömük 1920 vége előtt érkezett, amikor a magyar kormány drasztikusan megszigorította a beköltözés feltételeit – de szórványosan, egyre csökkenő számban a húszas évek folyamán folyamatosan érkeztek még repatriáltak.
A rendelkezésre álló nevek és a szaporodó internetes adatbázisok (arcanum.hu, hungaricana.hu stb.) segítségével valóságos családi történetek bontakoznak ki az adatokból.
Az adatbázisban felbukkan László Gyula (1910-1998) régészprofesszor és családja (apja, a kiutasított állami tanító 1920 novemberében érkezett Budapestre), Emőd Tamás költő vagy Csanády György, a Székely himnusz szerzőjének apja, Csanády Zalán székelyudvarhelyi bíró.
Ha az adatbázisban pontosan keresünk valakit, érdemes több névalakkal (pl. Szűcs/Szűts/Szüts) is próbálkozni, mert a vasútállomásokon, határátkelőhelyeken vélhetően bemondás alapján, kézzel írott listákkal láthatóan nehezen boldogultak feldolgozóik, és a keresztnevek sem mindig stimmelnek.
Előfordulhat az is, hogy valakit/valakiket többször is regisztráltak, esetleg eltérő helyeken: ennek oka lehetett a korabeli kaotikus viszonyokon túl például az is, hogy egyszer regisztrálták az érkezőket, amint magyar fennhatóságú területre léptek, majd még egyszer, amikor megérkeztek Budapestre.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: