Trianon nem okozott akkora törést Magyarországon, mint eddig gondoltuk

„A háborúból a békébe való átmenet nem csak megszállást, területveszteséget és a békeszerződés aláírását jelentette az első világháború után. (...) A népesedési folyamatokban a háború rövid távon jelentős kilengéseket idézett elő, ám minden emberveszteség és visszaeső születésszám ellenére – amelyet még a spanyolnátha is tetézett – a hosszabb távú népesedési tendenciákban nem okozott törést. Trianon, szemben a közkeletű képpel, nem törte meg a Magyarországon a megelező évtizedekben jellemző növekedési ütemet. Hála a sikeres alkalmazkodásnak, a magyar gazdaság nem vesztette el növekedési potenciálját” – olvasható a Háborúból a békébe: a magyar társadalom 1918 után című, az év elején megjelent új tanulmánykötet szerkesztői előszavában.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetének Trianon 100 Lendület-kutatócsoportja által jegyzett, Bódy Zsombor szociológus-történész által szerkesztett tanulmánykötet nem vonja ugyan kétségbe a Trianon utáni évek depresszióját, a korábbiaknál mégis jóval árnyaltabb narratívával szolgál.

A gazdaság-, pénzügy- és társadalomtörténeti elemzéseket jegyző kutatók ugyanis nemzetközi, többnyire európiai kontextusban vizsgálták a korszak forrásait.

A tágabb dimenzió mellett valódi újdonság az is, hogy a kötet olyan témákat, területeket emel be a Trianonról folyó diskurzusba, mint a női-férfi szerepek átalakulása, a vidék és a város ma is tetten érhető szembefordulása vagy a hagyományos étkezési szokásokat radikálisan megváltoztató, a háború utáni élelmiszerhiányból fakadó kényszergasztronómia.

A tanulmányok befogadását nagyban nehezíti a gyakran rendkívül száraz, bár kétségtelenül precíz szöveg. A lenyűgözően adatgazdag táblázatokon is nehéz eligazodni, ezért az alábbiakban a kötetben megjelent eredetiek emészhetőbbé rajzolt változatait közöljük.

Női szerepváltás és a 19-es nászláz

Koloh Gábor demográfiai tanulmánya nem hallgatja el, hogy a trianoni békeszerződéssel az ország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának több mint felét, amelyből az újonnan létrejött államok fennhatósága alá került közel 3,2 millió magyar nemzetiségű lakos is. Ugyanakkor rámutat, hogy a csonka Magyarország területének népességszáma 1910-től 1941-ig 7,6 millióról 9,3 millióra emelkedett. Koloh kitér arra is, hogy 1910-ben ezer férfira 1007 nő jutott, tíz évvel később pedig már 1062-re emelkedett az ezer férfira eső nők száma. A háborús veszteségek miatti eltolódás az 1930-as évekre visszaállt az európai szintre, ekkor 1045 nő jutott ezer férfira.

A tanulmányából kiderül az is, hogy az átlagéletkor növekedésével és a gyerekhalandóság csökkenésével a korábbi évtizedek tendenciáihoz képest a népesség jelentős része elöregedett: míg az 1910-es évek végére még a lakosság egyharmada volt 14 évesnél fiatalabb, a II. világháború első éveire már csak a negyede.

Koloh részletesen elemzi a demográfiai gyutacsként értelmezhető házasodási hajlandóság hullámzását is. A statisztikák szerint 1919 volt a házasodási csúcsév: a háború előtti utolsó békeévhez viszonyítva duplájára nőtt a házasságkötések száma, amelyek ötödét a budapesti anyakönyvekbe jegyezték be.

A Nagy Háborúval a nők munkába állása, munkavállalása is alapvetően megváltozott. A munkaerőhiány kényszere azt eredményezte, hogy olyan, korábban kizárólag férfiak uralta foglalkozásokban is megjelentek nők, mint amilyen a villamoskalauz, az utcaseprő, a szabó, a hivatalnok és a hentes. Sárai Szabó Katalin a korabeli sajtódiskurzusból is idézve elemzi a statisztikai adatokat, amelyekből kiderül, hogy a tanítónők cölibátusát megkövetelő társadalmi elvárás még a felvilágosultabb 1930-as években is azt eredményezte, hogy a női pedagógusoknak több mint a fele hajadon volt. De a kereskedelmben vagy az egészségügyben éppen a férjezett női munkaerő vált a legkeresettebbé azzal az indokkal, hogy a hajadonok kevésbé udvariasak és lelkiismeretesek. Sárai Szabó kitér az önálló jövedelemmel rendelkező nők házassági piacot is átalakító megnövekedett presztízsére is, amely elsősorban a középosztály viszonyait rendezte át.

Veszteségmérce

Tomka Béla gazdaságtörténész számba veszi a veszteségeket, felsorolva, hogy az erdők 84, a vasérctermelés 90, a réz- és sóbányászat 100 százaléka az új határokon kívüli területeken maradt, de a békeszerződés következményeinek rövid ismertetése után Trianon gazdasági folyamatokra gyakorolt hatásait elemzi részletesen, összevetve a magyar teljesítményt a nyugat-európai tendenciákkal.

Mint a fenti táblázatból is kitűnik, Tomka az összehasonlításhoz a megszokottnál jóval hosszabb idősorokat használ. A tanulságok egyike, hogy az európai prosperitás záloga az a gazdaságpolitikai és -filozófiai változás volt, amelynek révén előtérbe került az állam gazdasági szerepe.

A nemzetgazdasági ágazatok mutatóinak Tomka-féle elemzését az alábbi táblázat illusztrálja.

Vidék vs. város

A kötetet szerkesztő Bódy Zsombor a háborús, illetve háború utáni élelmiszergazdálkodásról szóló tanulmánya a kényszerű állami beavatkozás következményeiről tudósít. A még a Tanácsköztársaság ideje alatt is létező hadigazdálkodás azt jelentette, hogy a piaci mechanizmusok kikapcsolásával az élelmiszertermelés és -fogyasztás centralizálttá vált, ennek folyományaként rendszeresek voltak a hivatalosan közélelmezési konfliktusoknak nevezett, erőszakos összecsapásokkal tarkított botrányok, és intézményesült a feketézés. Az árakat és a piacot csak 1921-ben szabadította fel a kormányzat, ám az ipari munkásságnak még további három évig államilag járt az olcsóbb kenyér.

Bódy szerint az élelmiszerhiány a középosztály gasztronómiai szokásait is átalakította, bár a kényszerből fogyasztott pacallal és más belsőségekkel, illetve a búza helyett kukoricalisztből sütött kenyerekkel szemben tanúsított úri ellenállás sokáig megmaradt.

Erre az időszakra tehető a mezőgazdasági termékeket előállító vidék és és az iparosodott város egymásnak feszülése is. A hadigazdálkodás idején bevezetett erőszakos begyűjtések által is szított, 1918 őszén kirobbanó parasztmegmozdulásokról Csíki Tamás írt hiánypótló tanulmányt. A háborús hátország nélkülözései és a frontról hazatérő katonák fegyveres zabrálási akciói vidékszerte „kollektív dühkitöréseket” eredményeztek, a népharag az állam helyi képviselői, a jegyzők, tisztviselők, papok, kereskedők ellen fordult. Csíki szerint ugyanakkor ezek nem az agrárproletáritus szervezett megmozdulásai voltak: „nehéz lenne a benne részt vevőket osztályalapon meghatározni, mivel az a heterogenitást, a lokális különbségeket, a kistulajdonosok, a bérlők, a mezőgazdasági munkások, a cselédek és a falusi szegények más csoportjainak akár településenként eltérő társadalmi karakterét fedné el”.

Az viszont nyilvánvalónak tűnik, hogy a vidékieket szipolyozó városiak, illetve a polgárok pénzéből csalárdul zsírosodó parasztság sztereotípiája ekkortájt született.

Pénzügyi szanálások és a lakásdiktatúra

Pogány Ágnes a háború és a trianoni béke pénzügyi következményeit taglaló tanulmánya a konszolidációs törekvéseket mutatja be a pénzintézetek szanálásától a háborús infláció megfékezésének törekvésein át az államháztartás stabilitását garantáló költségvetési egyensúly helyreállításáig. A tanulmányból kiderül, hogy a pénzügyi válságból a magyar társadalomnak az 1920-as évek közepére sikerült kikecmeregnie. Ebben jelentős szerepet játszott az 1924-es békekölcsön, az adóemeléssel, az állami apparátus leépítésével és megszigorításokkal operáló, három pénzügyminisztert is felemésztő gazdaságpolitika .

Az alábbi táblázatból kiderül, hogy az 1930-as évekre a magyar gazdaság elérte, illetve meghaladta a háború előtti prosperitásának mértékét.

Trianon után az állam határozta meg, hogy ki mekkora lakásban lakhat. Nagy Ágnes a szükségletekere és jogosultságokra hivatkozó elosztási politika bugyrait bemutató tanulmánya szerint már a háború közepén kiderült, hogy a háború után megújuló Magyarország egyik legfontosabb problémája a lakáskérdés lesz. Az 1917 decemberében felállított Központi Lakáshivatal a lakásreformerek vágyainak beteljesülése volt, bár idővel házkommunizmusba és lakásdiktatúrába torkollott. A valódi szükségletekhez nem igazodó központi elosztás anomáliái megelőlegezték a 20. század további részét jellemző akkut lakásproblémát.

A folytatásban, vagyis a Trianon 100 kutatócsoport következő tanulmányköteteiben a tervek szerint az 1918 utáni politikai erőszak és a határon kívül rekedt hárommilliós magyarság bevándorlása által keltett migránsválság kerül terítékre.