Már csak két EU-tagállamban rosszabb az életszínvonal, mint Magyarországon
Az Európai Unióban csak Horvátországban és Bulgáriában fogyaszt kevesebbet a lakosság, mint Magyarországon. Az Eurostat legfrissebb, 2018-as adatok feldolgozó jelentése szerint tavaly tíz uniós országban engedhették meg maguknak az emberek, hogy a közösség átlagánál több pénzt áldozzanak a mindennapi kiadásaikra.
Luxemburgban az uniós átlagnál 32, Németországban és Ausztriában körülbelül 20 százalékkal nagyobb a vásárlóerő. Dániában, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Finnországban, Belgiumban, Svédországban és Franciaországban az EU-átlagnál ugyancsak 5-15 százalékkal tudnak többet vásárolni.
Az egyéni fogyasztás mértéke, vagyis a vásárlóerő a háztartások anyagi jóllétének a legmegbízhatóbb mérőszáma. Ennek alapján a magyar és a horvát háztartások az uniós átlagnak kevesebb mint a kétharmadát tudták a mindennapi fogyasztásukra fordítani, a bolgárok pedig alig több mint a felét. Még három olyan ország van az Európai Unióban, ahol az uniós átlag kevesebb mint háromnegyedét éri el az átlagos fogyasztás: Észtország alig, Litvánia és Románia valamivel jelentősebben a 75 százalékos fogyasztási álomhatár alatt marad.
Nem azért, mert mi nem vagyunk konzumidióták
Még mielőtt bárki arra gondolna, hogy mindennek az is lehet a magyarázata, hogy a magyar különösen takarékos nép, vagy hogy a hagyományosan gazdag országokban azért ennyivel jelentősebb a fogyasztás, mert előszeretettel vesznek amúgy felesleges kacatokat és luxuscikkeket, sajnos a lelombozó statisztikák hátterében nem ez áll. Mivel az egyéni fogyasztás mérőszámában súlyozottan jelennek meg a – például az oktatási, egészségügyi – szolgáltatások, amelyeknek országonként nagyon eltérő lehet az ellenértéke, ez a mérőszám tudja a szakértők túlnyomó többsége szerint a legjobban mérni a háztartások mindennapi kiadásokra fordítandó vásárlóerejét. Vagyis: ezekből az adatokból derül ki a leginkább egy-egy ország átlagos lakójának az életszínvonala.
„A nagyon tehetősek sem tudnak sem Magyarországon, sem máshol két liter tejnél, 5-10 tojásnál vagy egy kiló krumplinál többet megenni egységnyi idő alatt, legfeljebb jobb minőségű termékeket vesznek. A luxusjavak kereslete vagy a megtakarítási kedv persze nőhet valamelyest a bevétellel, de a statisztikai mérőszámok inkább a szélesebb alsó társadalmi rétegek fogyasztási képességét tükrözik a gazdagabb és a szegényebb tagállamokban egyaránt.
Így aztán az Eurostat adatsorából az látszik, hogy Magyarországon nemhogy a gazdag európai uniós tagállamokhoz képest, de a régió többi országához képest is olyan rossz a bérszínvonal, hogy még az elfogadható táplálkozás és a mindennapi szükségletekről való gondoskodás szintje sem tud növekedni”
– értelmezte az adatsorokat a Qubitnek Kiss Ambrus politológus.
Kevesebb bérből csak kevesebbet lehet fogyasztani
A társadalmi, gazdasági, politikai elemzéseket végző Policy Agenda kutatóintézet ügyvezető igazgatója egyébként épp ezen a héten mondta el Budapesten, hogy Magyarországon a lakosság 28-30 százaléka él a létminimumon vagy az alatt. A létminimumnál hajszálnyival magasabb társadalmi minimumhoz szükséges összeget pedig ennél is kevesebben tudják hónapról hónapra kitermelni. Az Eurostat adatsora kiválóan rímel a hazai reálbérekről tartott előadások adataira: az egyéni fogyasztás mértéke minden bizonnyal nem független attól, hogy a régióban a reálbérek csak Magyarországon és Horvátországban nem érik el a 2008 előtti szintet, vagyis ebben a két országban annak ellenére is figyelemre méltóan lassú a bérfelzárkóztatás, hogy egyébként a gazdaságban lenne tartalék ezen valamelyest változtatni.
Mára már nemcsak a régi uniós tagállamoktól, hanem Lengyelországtól, Szlovákiától és pláne Csehországtól is jelentősen elmarad Magyarország ebben a tekintetben. Bulgária azért is kénytelen hátul kullogni, mert a reálbérek ott rendkívül alacsony szintről indultak. Ezért lehetséges, hogy bár a balkáni országban még a gazdasági válság idején is csak megtorpant, de nem állt le a bérkonvergencia, mégis jobban le van szakadva a mezőnyről, mint a másik két sereghajtó.
A GDP-ből nem derül ki a teljes kép
A háztartások fogyasztási kapacitása jól korrelál az országokra jellemző GDP-vel, vagyis egy-egy ország éves termelésével. Adódhatnak azonban eltérések is: miközben például Belgiumban a GDP az uniós országok átlagának a 254 százaléka, a fogyasztás csak 32 százalékkal haladja meg az átlagot. Írországban pedig a 87 százalékos GDP-túlteljesítés ellenére a fogyasztás 6 százalékkal az uniós átlag alatt marad. A sereghajtó országok körében hasonló anomáliák fedezhetők fel: Magyarországon például az uniós átlagnak a 70 százalékát termelik meg, de csak a 64 százalékát fogyasztják. Romániában viszont ugyanez az arány épp fordított.
Mindennek az a legvalószínűbb magyarázata, mondta el a Qubit kérdésére Kiss Ambrus, hogy a GDP-ben benne vannak azok a bevételek is, amelyek nem az adott országban termelődtek meg, mégis ott adóznak. A leányvállalatokkal is rendelkező nemzetközi nagyvállalatoknál például bevett gyakorlat, hogy olyan országokba igyekeznek átszervezni az adózást, ahol erre – legalábbis számukra – kedvezőbbek a feltételek. Erre lehet példa a GE három évvel ezelőtti esete, amely a magyar állammal kötött különmegállapodásának köszönhetően jelentős kedvezményekhez jutott. A gigavállalatnak juttatott kedvezmények érdekében a magyar állam külön adóintézményt hozott létre erre a célra. A GDP és a fogyasztás anomáliáinak magyarázata tehát nem abban keresendő, hogy egy nemzet spórolósabb vagy megfontoltabb lenne a másiknál.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
