Pislogással irányítható, zoomolni képes robotszemlencsét fejlesztettek Kaliforniában

2019.07.30. · TECH

Először sikerült olyan robotszemlencsét létrehozni, amely apró szemmozgásokkal irányítható: egy dupla pislogással például zoomolni lehet vele.

Míg a legtöbb úgynevezett lágy robot (soft robot) kézzel vagy előprogramozással irányítható, ezek a lencsék azokat a természetes elektromos impulzusokat használják fel, amelyek akkor is aktívak az emberi szemben, amikor az éppen csukva van.

A Kaliforniai Egyetem (San Diego) kutatói ezt az erőt állították szolgálatba úgy, hogy megmérték a szem elektromos potenciálját, azaz befogták az elektro-okulográfiai jeleket, és utána olyan lencsét fejlesztettek, amely ilyen apró feszültségkülönbségekre is reagál.

„Még ha a szem nem is képes a látásra, sokan akkor is képesek mozgatni a szemgolyójukat, és ezáltal elektro-okulográfiai jeleket kibocsátani” – mondta a kutatást vezető Shengqiang Cai a New Scientistnek. A lencsét olyan polimerekből építették fel, amelyek elektromos áram hatására kitágulnak.

A lencsét öt elektróda segítségével irányítják, amelyeket a szem körül helyeztek el, és úgy viselkednek, mint az izmok. Amikor a polimer domborúbbá válik, a lencse hatékonyan közelít rá egy célpontra.

A kutatók távlati célja, hogy az új fejlesztés segítségével működő műszemet hozhassanak létre, vagy legalább egy olyan kamerát, amelyet lehetséges csakis a szem mozgásával irányítani. Elképzelhető az is, hogy az új lencserendszer állítható szemüvegeknél és távirányítható robotoknál is alkalmazható lesz a jövőben.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás