A hatvanas években megesett, hogy a kocsmának jutott hely a művházban, a könyvtárnak nem

Az International Literacy Day, ami eggyel a második világháború emléknapja után és kettővel az öngyilkosság megelőzésének világnapja előtt, a fizioterápia világnapjával együtt osztozik szeptember 8-án, sokféle magyar fordításban bukkant fel az elmúlt évek során a magyar sajtóban. Nevezték többek között az Olvasás, az Irodalom és Az írástudatlanság elleni küzdelem világnapjának is. Annak ellenére, hogy világnapokkal tömve a naptár, az ünnep jó ürügyet kínál  arra, hogy bemutassuk: hogyan és miért akartak olvastatni a lakosság többségét adó parasztokkal a hatvanas években? Mi a vidéki olvasáspolitikai örökségünk?

Az olvasó Lenin

Volt idő, amikor Anna Karenina nélkül már nem is lehetett jól legeltetni

Mai ésszel nehéz felfogni, hogy a kétkezi munkásembereknek a napi teendőik elvégzéséhez mi szükségük volt Tolsztoj műveinek ismeretére. Szerencsére ezt akár egy gombóc fagyi áráért is megtudhatjuk, ugyanis nagyjából ennyiért lehet manapság beszerezni Vlagyimir Iljics Uljanov, közismert nevén Lenin Könyvekről és könyvtárakról című, több száz oldalas, levelekből és beszédekből álló könyvét.

Ha az őszi estéinket azonban inkább mással töltenénk, akkor elég annyit megjegyeznünk, hogy Lenin egy ország kulturális színvonalát könyvtárainak fejlettségével és lakóinak olvasottságával mérte. A könyvtárat olyan társadalmi alapintézménynek tekintette, ami segíti a tömegek erkölcsi és műveltségbeli felemelkedését, egyúttal feltétele a kommunizmus megvalósításának. Elméletét a propaganda a következő könnyen emészthető oksági lánccá egyszerűsítette: 

  1. Rendszeres olvasás nélkül nincs művelt falu. 
  2. Művelt falu nélkül nincs fejlett nagyüzemi gazdálkodás. 
  3. Fejlett nagyüzemi gazdálkodás nélkül nem juthatunk ahhoz a jóléthez, amit a megvalósult szocializmus jelent. 

Azért, hogy biztosan mindenkinek átmenjen az üzenet, miszerint könyvolvasás nélkül szinte lehetetlen korszerűen gazdálkodni és szocializmust építeni, gyakran jelentek meg az újságokban a következőkhöz hasonló történetek és képek is. Ezt a nem túl életszagú sztorit például egy idős néni mesélte a véletlenül arra tévedt újságírónak a férjéről: „Éjjel ő vigyáz a kis szárnyasokra és ilyenkor olvas ‒ sokszor hajnalig. Már ezzel a Móricz-könyvvel be is fejezte a magyar klasszikusok olvasását. Most rendeltük meg a nagy orosz klasszikusokat. Majd Tolsztojjal kezdjük.”

Disznókkal olvasóForrás: Szabad Föld, 1961. február 26.

A kör különböző intézményei, jöztük az úgynevezett ládakönyvtárak, a falusi könyvtárak, illetve az olvasást és könyvvásárlást népszerűsítő mozgalmak is a maguk módján mind-mind a falusiak körében kívánták népszerűsíteni az irodalmat.

Kiss – Szalay: A falusi népművelés a szocialista mezőgazdaság kibontakozásának időszakábanForrás: Vasi Szemle, 1963/2. szám, 8.

Mekkora lehetett az öröm, amikor traktor helyett egy láda könyv érkezett!

Gyűjtsd össze a soha ki nem kölcsönzött szakkönyveket, a sulis kötelezőket és az alap klasszikusokat, vidd le őket a legeldugottabb tanyára, bízd rá ott a leglelkesebb elvtársra, majd élvezd ki a jól megérdemelt házipálinka és háztáji csirke ízharmóniáját! Röviden így lehet összefoglalni mindazt, amit az egyik szombathelyi könyvtáros, népművelő interjúalanyom a ládakönyvtárak üzemeltetéséről elmondott. A könyvkölcsönzők legpuritánabb formáját ezek az intézmények jelentették, és nagy számban üzemeltettek ilyeneket az ország keleti-délkeleti tanyáin és Nyugat-Magyarország majorjaiban.

A közeli városból kiküldött népművelő könyvtárosok általában negyedévenként tartottak étel- és italkóstolóval egybekötött könyvvizitet ezeken a helyeken, amikor kicserélték a csupán pár száz könyvet kitevő állomány egy részét. Ekkortájt azonban, mivel aki csak tudott, gyárban helyezkedett el, a mezőgazdaságban súlyos munkaerőhiánnyal küzdöttek, az otthon maradt parasztoknak kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy éppen Jókaitól vagy Mikszáthtól van-e eggyel több kötet a majorban. Ráadásul a többséget kitevő idősebb korosztály körében ritka volt, hogy kalendáriumon, a Biblián vagy a tankönyveken kívül bárhol máshol találkoztak volna írott szöveggel.

Falusi könyvtárForrás: Ludas Matyi, 1960. december 15., 6.

Biztos, ami biztos alapon a könyvtári könyveket jól zárható szekrényekben tárolták

„Masszív, üvegezett tárlót kéne állítani az italbolt elé benne új könyvek címlapjaival!” Ez csak egy ötlet volt a sok, hasonlóan frappáns megoldás közül, amivel ha nem is „igazi” olvasókat, de legalább beiratkozott kölcsönzőket akartak nyerni a könyvtáraknak. Tuti tippként ajánlották azt is, hogy a könyvtárakat próbálják meg mozinak álcázni: például délutánonként tartsanak diafilmekkel kísért előadásokat. A cél elérése érdekében plakátokat is bevetettek.

A kiterjedt kampányok ellenére igazi könyvtárhasználó az említett okok miatt alig akadt, így a könyvtárosoknak be kellett érniük névleges eredményekkel. Azokból azonban gyakran gyönyörűen teljesítettek. Nem egyszer számolt be arról a sajtó, hogy egy-egy település elérte célját, amikor a könyvtári tagok száma elérte a faluban lévő családokét, vagy hogy volt olyan 4600 fős település, ahol egy hónap alatt 6000 könyvet kölcsönöztek ki. A mai szemmel vicces híradások jól tükrözik a szocialista rendszer tervutasításra épülő hierarchiáját: mindent a felsőbb szervnek megküldött számokban mértek.

Az átlagos falusi könyvtár azonban sem kívül, sem belül nem volt magával ragadó intézmény. Annak ellenére, hogy a hatvanas években rengeteg kisebb-nagyobb beruházásól számolt be a média, az újságokban már 1970-ben is lehangolónak nevezték a könyvtárak állapotát. Ekkor országszerte 2600 fiókkönyvtárat – kvázi könyvesszekrénnyel rendelkező kocsmát – tartottak nyilván, ezekről egy az egyben elismerték, hogy a minimális követelményeknek sem felelnek meg. Itt érdemes megjegyezni, hogyha két fröccs között valaki mégis a magaskultúrát kereste volna, arra sem volt módja, hiszen a könyveket jól bezárva, egy könyöklőként tökélesen funkcionáló szekrényben tartották. A legalább egy teremmel rendelkező községi könyvtárak, valamint a járási, a megyei és a városi könyvtárak közül is csak minden második volt megfelelő állapotban.

Forrás: Ludas Matyi, 1961. szeptember 7., 1.


Ezek után persze nem meglepő, hogy a könyvtárosok sem mindig a legképzettebb falusiak közül kerültek ki. Az alábbi újságcikk például remekül érzékelteti a sokszor képtelen helyzetet: 

„Hat elemije van. Rendes, becsületes, osztályhű. Hogy hat elemije van, az nem baj. Az a baj, hogy nem szeret olvasni, művelődni. […] Igen, vannak könyveik ‒ és nagyon bizonytalanul int hátra, az állványok felé. Nem, ő nem olvasott, a verseket nem szereti. Mai prózaírók? Ó, azokat nagyon szereti ő is. Olvasói is! Például? Például Berkesi András Szélvihar című könyvét, vagy Októberi vihar? Mindig összekeveri. Nem véletlenül. Nem olvasta azt sem. Mit olvasott mostanában? Mostanában semmit, két gyereke van, házimunka. Meg egész őszintén megmondja, fáj a feje az apró betűktől, sokkal jobb a film.”

József Attila az olvasásmozgalom jelvényénForrás: Szabad Ifjúság, 1955. november 20., 6.

Nem csak Csuja Imre szavalt a tehenészeknek

A korszakban rendeztek olyan vidéki irodalmi versenyeket, amelyeken szocialista brigádok mérték össze olvasottságukat. Ezeknek a versengéseknek ugyan korábban is voltak hagyományai, de a hatvanas években élték igazán virágkorukat. Az 1955-ben alapított József Attila olvasómozgalom is 1959-ben indult újra, majd 1960-ban indították el a Könyvbarát mozgalmat, 1961-ben a Népfront, a Nőtanács és a SZÖVOSZ közös erőfeszítésének eredményeként éledt újjá A falusi olvasómozgalom, és 1968 tavaszán fogadta el a Magyar Írók Szövetsége Az olvasó népért mozgalmat. Mellettük persze számos kisebb kezdeményezés is feltűnt.

Forrás: Ludas Matyi, 1960. április 7., 1.

Azok kedvéért, akik nem éltek a rendszerváltás előtt, érdemes tisztázni, hogy az irodalmi vetélkedők célja kettős volt. Egyrészt a lakosság minél nagyobb részével el akarták olvastatni a minőséginek tartott irodalmat, másrészt arra törekedtek, hogy a népesség minél nagyobb részének minél több könyve legyen. Utóbbi célt szolgálták például a könyvbarát vasárnapok, amikor nem csak házról házra árusították a könyveket a pedagógusok, a KISZ-aktívák és az úttörők, hanem mesedélutánokat, szőlészeti szakelőadásokat, egy-egy, a 3T (tűrt, tiltott, támogatott) elv szerint a támogatott kategóriába tartozó, középhíres íróknak irodalmi esteket, író-olvasó találkozókat rendeztek.

Mire volt elég mindez? Mit olvasott a falu?

A korszakban számos olvasásszociológiai felmérést végeztek az olvasási, könyvbeszerzési szokások minden lényegesebb mozzanatáról. Az egyik leghíresebb felmérést 1964-ben a Központi Statisztikai Hivatal, a KSH publikálta a következő eredményekkel: a falvakban minden tíz ember közül három szokott olvasni, bár nem sokat, ugyanis háromnál több könyvet három hónap alatt a falusi lakosságnak csak 15 százaléka vett kezébe. Az elolvasott könyvek 91 százalékát szépirodalom tette ki. Az olvasmánylistában a bestsellerek és ponyvák arányszáma azért volt rendkívül alacsony (6,4 százalék), mert ezekhez a könyvkereskedésben vagy könyvtárban alig lehetett hozzájutni. A tsz-tagoknál az összes elolvasott könyv harmadrészét négy szerző írta, népszerűségi sorrendben: Jókai, Móricz, Mikszáth és Gárdonyi. Az első tízbe utánuk még Verne, Solohov, Móra, Dumas, Tolsztoj és a már említett Berkesi került be. Ahogy azonban végül a kommunizmust sem sikerült megvalósítani, úgy a parasztokban sem lehetett egyik napról a másikra a könyvszeretet kialakítani: a hatvanas években a falusiak jelentős része úgy gondolkozott, hogy az olvasás a lusták időtöltése.

A szerző az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék doktorandusza. A műhely további cikkei a Qubiten itt olvashatók.

Felhasznált források, irodalom

Lenin, Vlagyimir Iljics: Könyvekről, könyvtárakról. Budapest, 1971.

Mit olvasunk? 4.000 háztartás könyvolvasási adatai. (Szerk.: Központi Statisztikai Hivatal.) Budapest, 1965.

Unhy Jenő: Ezer falusi lakos és a könyv. Budapest, 1965.

Varga Sándor: A könyv a mai falu életében. Megjegyzések a „Mit és mennyit olvas a falu?” kérdéshez. In: Társadalmi Szemle, 1967/5. szám, 34‒48.

Korabeli újságcikkek

Baranyi Ferenc: Könyvek, mózeskosárban. In: Szabad Föld, 1962. november 18., 4.

Ismeretlen: Ahány család, annyi könyvtári tag Nógrádban. In: Szabad Föld, 1962. október 7., 1.

Ismeretlen: Kezdődik a József Attila olvasómozgalom. In: Szabadifjúság, 1965. november 20., 6.

Öttevényi László: Hogy ne akadjon el a könyv. Még néhány gondolat a falusi olvasómozgalomról. In: Szabad Föld, 1961. november 19., 9.

R. Farkas Klári: Könyv a párna alatt. In: Szabad Föld, 1961. március 5., 16.

Magyar kutatók titkos élete: nappal tudós, este bűvész

Kevesen gondolnák, hogy a magyar tudományos élet prominens képviselői szabadidejüket bűvésztrükkök gyakorlásával és előadásával töltik. Összeegyeztethető a megtévesztésen alapuló varázslás a tényeket szentként tisztelő tudománnyal? Gáspár Merse Előd fizikus és bűvész négy elismert magyar kutatóval beszélgetett a nagy trükkről.