Az egyik első Magyarországon rendezett fesztivál, a szocialista Savaria Karnevál megmutatja mindazt, amit a hatvanas évek tömegszórakoztatásának idő- és történelemszemléletéről, a lokális örökséghez fűződő viszonyáról és az ideológiai megfelelésről tudni érdemes.
A kulturális örökség az ezredfordulóra vált az európai identitás olyan integratív fogalmává, ami nem fenyegeti a nemzeti kultúrák sokszínűségét. Az elkövetkező hét évben az EU több százmillió eurót fordít az örökséggel kapcsolatos kutatásokra.
Úgy tűnik, a roma folkzene a domináns kulturális forma szubverzív, újító formában való átalakítása során jön létre. Ez a folyamat azonban gyakran láthatatlan marad a nem roma közönség számára, amely továbbra is az autentikus, tiszta, érintetlen kulturális formákat keresi.
Az audiovizuális emlékek helyzete, megőrzése összetettebb és problémásabb, mint a raktárakban álló olajfestményeké. A muzeológus szerint az olyan műtárgyak esetében, mint a filmszalagok vagy a hangszalagok, maga a hordozó is megőrzésre érdemes, mert igenis örökséget képvisel.
Az ünnepek épp a hétköznapokból való kilépést jelentik, a forrongó múlt újbóli átélésének lehetőségét, és ez a harcos forradalmiság akár a baloldali radikalizmus táptalajául is szolgálhatott volna. Hogyan érte el a Kádár-rendszer, hogy ne legyen baj?