Az egyik első Magyarországon rendezett fesztivál, a szocialista Savaria Karnevál megmutatja mindazt, amit a hatvanas évek tömegszórakoztatásának idő- és történelemszemléletéről, a lokális örökséghez fűződő viszonyáról és az ideológiai megfelelésről tudni érdemes.
A történészek nem szűnő igyekezete ellenére máig általános jelenség a múlt gazdasági, politikai szükségleteknek megfelelő átalakítása. Ahogy ezer évvel ezelőtt a krónikaíró az akkori jelen kívánalmai szerint rendezte be a múltról elmondható történetet, úgy alakítják örökségünket ma a marketingesek, ideológusok és forgatókönyvírók.
Az UNESCO Világörökség Bizottsága idén a szokásosnál is több, 29 helyszínt vett fel az emberiség kulturális és természeti örökségei közé, köztük Babilont, az indiai Dzsaipur városát és Frank Lloyd Wright építész munkáit.
A kulturális örökség az ezredfordulóra vált az európai identitás olyan integratív fogalmává, ami nem fenyegeti a nemzeti kultúrák sokszínűségét. Az elkövetkező hét évben az EU több százmillió eurót fordít az örökséggel kapcsolatos kutatásokra.
Mi történik a nem művészek által létrehozott audiovizuális hordozókon létező tartalmakkal? Hogyan küzdenek a gyűjtésük, tárolásuk, megőrzésük és közzétételük kérdésével például a néprajzi és történeti múzeumok? Ha érdekelnek a válaszok, várunk az Örökség esték következő, kilencedik alkalmán március 21-én, csütörtökön 18 órakor az ELTE bölcsészkarán.
Attól még, hogy valami láthatatlan, nem biztos, hogy nem is létezik: az ELTE kulturális örökséggel foglalkozó hallgatói konferencián mutatják be a józsefvárosi romák örökségét.
Roma Parlament, kiállításmegnyitó és buli buli hátán: Nyári Gyula volt az, aki fényképein először mutatta be a magyarországi romákat pozitív oldalukról.