Miközben a Naprendszeren kívül sehogy sem sikerül olyan bolygóra rámutatni, ahol minden kétséget kizáróan létezhetnek legalább mikroszkopikus méretű élőlények, a Naprendszer egyre több bolygójáról feltételezik, hogy valaha csak úgy virágzott rajtuk az élet. Most a Vénusz van soron, ahol egy új kutatás szerint évmilliárdokon keresztül lehetett élet, még ha ez ma már nagyon nem látszik is. 

Az amerikai űrhivatal, a NASA űrkutató részlege, a Goddard Intézet (GISS) szerint a Vénuszon akár 2-3 milliárd éven keresztül is óceánok moshatták a szárazföld partjait, mígnem 700 millió évvel ezelőtt az éltető víz drámai hirtelenséggel teljesen elpárolgott a ma már élhetetlen katlannak mutatkozó bolygó teljes felületéről. Michael Way és kutatótársai szerint az történhetett, hogy a Vénuszon a kőzetekbe zárt szén-dioxid egycsapásra felszabadult, ami az addig még egész kellemes klímát egy csapásra tönkretette. 

Hogy a töméntelen mennyiségű szén-dioxid mitől szabadulhatott fel, arra a kutatók egyelőre nem szolgáltak megnyugtató magyarázattal. Pillanatnyilag az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a vulkanikusan nagyon aktív bolygón olyan masszív kitörések kezdődtek, amely során hatalmas mennyiségű szén-dioxid szabadult fel a megolvadt kőzetekből. A magma aztán földet érve gyorsan megszilárdult, és lehetetlenné tette, hogy az alá zárt kőzetek újra elnyeljék a többlet szén-dioxidot. A légkörben rekedt szén-dioxid rendkívül felgyorsította a Vénusz felszínét mára 460 Celsius-fokos fölé hevítő üvegházhatást.

A Föld a legjobb példa

A csillagászok szerint maga a Föld a legkiválóbb példa arra, hogy ilyesmi bármikor előfordulhat. A Föld legnagyobb földi kihalási eseménye például, a perm időszak végén hasonlóképpen történhetett. A kataklizma következtében a tengeri fajok 96, a szárazföldi gerincesek 70 százaléka tűnt el nyom nélkül a Föld felszínéről. A tömeges kihalásért, mint arról nemrégiben a Qubiten hosszabban is írtunk, a legújabb kutatások szerint a mai Oroszország területén található Szibériai trapp-bazalt nagy magmás tartomány (LIP) hosszan, akár több tízezer évig tartó tevékenysége és az általa kiváltott, soha nem látott mértékben felerősödő üvegházhatás volt a felelős. A globális átlaghőmérséklet a felszabaduló üvegházhatású gázok miatt nagyjából 8 Celsius-fokkal, a szén-dioxid-szint pedig 2000 ppm-el (parts per million, egymillióból egy molekula) nőtt meg. Ennek következtében az óceánok is felhevültek, elsavasodtak, oxigéntartalmuk pedig drámain lecsökkent. 

A földi példa ellenére a Vénuszra vonatkozó elméletüket számítógépes szimulációkra alapozó kutatók azért maguk is elismerik, hogy az általuk vázolt forgatókönyvnek több gyenge pontja is lehet. Először is az ilyen eseménysorozatnak eleve feltétele kellett, hogy legyen, hogy a Vénuszon kialakuljanak az óceánok, és azokban az élet. Ez csak akkor történhetett volna meg, ha a Naphoz második legközelebb bolygó a formálódását követően nagyon gyorsan lehűl. Ha ez valóban így történt, a kutatók szerint elképzelhető, hogy a szén-dioxidot magukba zárták a felszíni kőzetek, és a légkör, akárcsak a Földön nitrogéndússá válhatott. 

Egyes szakemberek már régóta azt pedzegetik, hogy a csillagászati paradigmák alapvetően tévesen próbálják felmérni,mely bolygók adhatnak otthont életnek az univerzumban. Igaz, a University of California (Riverside) kutatói szerint az élhetőségi tartományt nem bővíteni, hanem épphogy szűkíteni lenne érdemes. Azt, hogy egy bolygón legalább elméletileg lehet, vagy lehetett-e élet, elsősorban annak alapján próbálták meghatározni, hogy kellően messze van-e a csillagától ahhoz, hogy a felszínéről ne párologjon el az életadó víz. Csakhogy a megfelelően biztonságos távolságban sokszor már olyan hideg a felszín, hogy nem él meg rajta semmi. Itt kerül képbe az üvegházhatású légköri szén-dioxid, ami viszont bizonyos szint fölött újabb, az élettel ismét csak összeegyeztethetetlen problémákat okoz. Ha pedig az élhetőséget a kettő egyensúlyaként igyekeznek meghatározni, a tanulmány szerzői szerint az úgynevezett élhetőségi zóna a legtöbb csillag esetében az eddigi számításokban meghatározottnak a felére, vagy még kisebb részére csökken. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: