A látás-visszaállító terápiát kidolgozó Roska Botond kapja a Semmelweis Egyetem legrangosabb díját
A Svájcban kutató magyar neurobiológus, Roska Botond kapja a Semmelweis Egyetem legnagyobb presztízsű nemzetközi tudományos elismerését, a Semmelweis Budapest Awardot. Az egyetem közleménye szerint a kutató „munkatársaival az emberi látás visszaállításán dolgozik, kutatásaik eredményeként hamarosan gyógyíthatóvá válhatnak a vakság azon típusai, amelyeket a szem fényérzékelési képességének elvesztése okoz.”
Roska idén januárban az első magyar kutató lett, aki elnyerte a Nobel-díj előszobájának tartott Louis Jeantet-díjat, majd augusztus 20-án megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István-rendet is.
A Qubitnek adott interjújában Roska azt mondta: „Olyan vakság, amin egyáltalán nem lehet segíteni, nem létezik. Még azokon a betegeken is lehet valamennyit segíteni, akiknek a komplett látóidege hiányzik. Minden attól függ, hogy mennyi pénzt áldoznak rá.”
A kutatóorvos a Semmelweis Egyetemen szerezte diplomáját, jelenleg a Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, a Bázeli Egyetem Orvostudományi Karának professzora és a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője.
A Semmelweis Budapest Awardot az egyetem szenátusa 2009-ben alapította, az olyan természettudományos területen dolgozó, világszerte elismert eredményeket elérő tudósok elismerésére, akiknek munkássága új utat mutat és az emberiség fejlődését szolgálja.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Magyar kutatóorvos nyert rangos díjat a látás-visszaállító génterápia kidolgozásáért
Az Amerikában és Svájcban kutató Roska Botond az első magyar, aki elnyerte a Louis-Jeantet orvosi díjat. Kollégáival feltérképezte, pontosan hogyan nyerik ki a vizuális információt a környezetből a látórendszer különféle sejtjei.
Roska Botond: Olyan vakság, amin nem lehet segíteni, nem létezik
Még ha nem is ugyanolyan fokú javulást eredményezne mindenkinél, a látás-visszaállító terápia csak pénz kérdése – mondta a Qubitnek a Svájcban élő Roska Botond neurobiológus, akit több rangos orvosi díjat első magyarként érdemelt ki, a legutóbbit a múlt héten.
Roska Botond kapta a legmagasabb állami kitüntetést
Áder János köztársasági elnök a világhírű neurobiológusnak adta át a Magyar Szent István-rend kitüntetést.