Érzelmeket vittek Alexa hangjába, így szól

2019.11.27. · TECH

Nem sokkal az után, hogy kiderült, Samuel L. Jackson kölcsönzi hangját az Amazon digitális asszisztensének, a cég újabb bejelentést tett az Alexáról. Az asszisztens a jövőben emberibben szólal majd meg, és az amerikai felhasználók lesznek az elsők, akiknek a kérdéseire egy boldog/izgatott, illetve csalódott/együttérző Alexa válaszol.

A cég közleménye szerint a boldog-izgatott hangszín akkor kapcsol be, ha a felhasználó például helyesen felel egy kvízkérdésre, míg a lemondó Alexa akkor fog megszólalni, ha például veszített a beszélgetőtárs kedvenc csapata.

Az Amazon hat példát közzé is tett a szintetikus érzelmekkel teli hangokról. Persze egy robotérzelem megtestesülésének sokféle emberi értelmezése lehet, így zárójelben odatettük a magunkét.

Összevetésképpen a sima géphang:

link Forrás

Enyhén csalódott (inkább unott):

link Forrás

Közepesen csalódott (kissé türelmetlen):

link Forrás

Mélységesen csalódott (inkább reményvesztett):

link Forrás

Enyhén izgatott (amerikai tévébemondós):

link Forrás

Közepesen izgatott (mintha lenne ebben egy adag kihívás is):

link Forrás

Felettébb izgatott (rajzfilmfigura-szerűen fel van dobva):

link Forrás

A Verge szakírója az örömteli géphangokkal elégedett volt, a csalódottakat azonban inkább boldogtalannak vagy szomorúnak érzékelte.

Az Amazon ezúttal nem részletezte, hogyan működik az érzelemteli Alexa-hang, csak annyit közölt, hogy ehhez is a cég neurális szöveg-beszéd technológiáját (NTTS) használják. Ennek működéséről korábban egy cikkben számoltak be az Amazon fejlesztői.

Akárhogy is, a fejlesztés figyelemre méltó, és már nem is az első az évben: januárban az Amazon hírolvasóhanggal frissítette Alexa készletét az amerikai előfizetők számára. A mostani bejelentéssel egy időben azt is közölték, hogy hamarosan újabb „téma fókuszú” hanggal rukkolnak elő, amelyet az lesz a rendeltetése, hogy Alexa zenékről beszélgethessen az emberekkel.

Mint írták, hamarosan rendelkezésre áll az Alexa ausztrál akcentusú hírolvasó hangja is, arról azonban nincs hír, hogy állnak a skót akcentussal vívott harcban.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás