És azt tudtad, hogy Százhalombattán is volt bronzkor?
A Pro Progressione magyar kulturális szervezet és horvát, szerb, román múzeumi partnerei által fejlesztett számítógépes játék, a Journey to the Beginnings klasszikus point and click játéknak nem lenne nagyon jó, de a grafika és a nagyjából másfél órás, szabad szemmel belátható játékidő vonzó lehet annak, aki hozzám hasonlóan 386-os pécén, a Dr. Brainen, később pedig a Gabriel Knight játékokon szocializálódott. Itt klasszikus infotainmentről van szó, és nem véletlenül, a Pro Progressione célja ugyanis deklaráltan az volt, hogy játszva tanítson, és közelebb hozza a múzeumokat a mai fiatalokhoz.
Ezek a mai fiatalok
A mai fiatalok kifejezést már kora gyermekkoromban hevesen gyűlöltem, de az igaz, hogy a fogyasztói igények a múzeumok tekintetében is változtak: azzal, hogy a legtöbb ember már telefonba gyógyulva közlekedik az utcán, az is jár, hogy egy sima lapostévé már nem nyűgözi le az embereket annyira, mint annak idején. Gimnazistaként én is jártam Százhalombattán, ahol nagyjából négyezer éves bronzkori leletek kerültek elő, az interaktív kiállítás annak idején viszont kimerült abban, hogy kiraktak egy tévét, és az egyébként szépen berendezett kiállítótérben úgy helyezték el, hogy mutasson valahogy – ezen azért a mostani program mindenképpen túllép, technikai és földrajzi szinten is, hiszen négy bronzkori település helyszínét érinti.
Lepenski Vir, Vucedol, Garla Mare, Százhalombatta
A szerb Lepenski Vir, a horvát Vucedol, a romániai Garla Mare és a magyar Százhalombatta egyaránt ismert régészeti lelőhelyek, csak ez mindeddig viszonylag kevés embert érdekelt, az audioguide meg a többi hétköznapi múzeumi trükk meg nem sokat számít, ha valaki az ideje nagy részét a telefonba révedve tölti. Ahogy Petrányi Barna, a Pro Progressione vezetője fogalmazott, a múzeumoknak új utat kell nyitniuk a fiatalok felé, mert persze leviszik őket osztálykirándulni Százhalombattára, hogy művelődjenek, de közben általában halálra unják magukat, és mindig érdekesebb a telefont nyomogatni, mint körülnézni. Ha meg nem, hát akkor is ott van a kihívás a múzeum előtt, hogy miként tudná eladhatóbbá tenni a termékét: még akkor is foglalkoznak a nézőszámmal, ha ez az egyébként állami fenntartású intézmények hétköznapi életét nem nagyon érinti, pláne, ha hozzák a gyerekeket az iskolákból, hogy nézd, ez a bronzkor.
Múzeumokkal együtt fejlesztették
A bronzkor pedig a látszat ellenére érdekes, csak lehet, hogy azzá is kéne tenni. Ezért fogott össze négy múzeum annak érdekében, hogy valami pluszt adjanak az alapvetően érdekes, de nem túl modern múzeumi anyagnak. Petrányi és Bayer Árpád, a fiatal történészeket tömörítő magyar szervezet, az Open History ügyvezetője szerint – aki egyébként történész is – ez azért is fontos, mert több múzeum is azzal a kihívással küszködik, hogy hogyan lehetne nyitni egyébként a fiatalok felé. Mindehhez társul valamiféle tartózkodás is a technikától, sokan nem mernek nyitni az internet felé, mert ugye ha valaki kiteríti az összes lapját a neten, akkor félő, hogy senki nem fog odamenni megnézni személyesen a tárgyakat.
Hogy ez mennyire nincs így, azt bizonyítja a mostani projekt is, amelynek a végcélja az lenne, hogy vonzóvá és bejárhatóvá tegyék a bronzkori Európát, legalábbis ezt a szegletét: a bortúrákhoz hasonlóan egy olyan turisztikai útvonal lehetne belőle, mint mondjuk az El Camino, csak épp teljesen más. Ez a távlati cél, de Százhalombattán egyelőre örülnek, ha valakit egyáltalán érdekel ez az egész. Pedig a téma igenis izgalmas, olyannyira, hogy magyar régészek mellett a Southamptoni Egyetem archeológusa, Joanna Sofaer is 17 éve foglalkozik a magyar leletekkel.
Csak annyira sci-fi, amennyire muszáj
A Pro Progressione és az Open History komolyan vette a régészeti küldetést: a játék, amelyben meg lehet ismerni a bronzkori hétköznapokat, csak annyira science-fiction, amennyire muszáj. A fejlesztésben az érintett lelőhelyek múzeumigazgatói, Sofaer és számos régész vett részt, egészen odáig, hogy létre is hoztak egy elképzelt nyelvet, ami nagyjából megfelelhet annak, amit a bronzkori emberek beszéltek. Erről a nyelvről pontos információink nincsenek ugyan, de ahogy Petrányi elmondta, a tudósoknak vétójoguk volt a játék és az interaktív programok felépítésénél, így amikor kitaláltak valamit, először nekik kellett eldönteniük, hogy ez belefér-e akár egy fiktív környezetbe is, vagy tényleg valami agyrémről van szó. A Journey to the Beginningsben ezért hallhatunk bronzkori szavakat, bár arra senki nem venne mérget, hogy ezeket megértené egy valódi bronzkori ember.
Időutazós-kilencvenes évekes
A jelenleg bétatesztelésen lévő játék pedig meglepően érdekes: felnőtt emberként simán eltöltöttem vele másfél órát, miközben egymás után jöttek a flashbackek, hogy úristen, valami hasonlót csináltam a Dr. Brain-ben ezelőtt húsz évvel, csak ott inkább logikai feladványok szerepeltek, nem történelmiek. Itt is akadnak hasonlók: épp a bronzkori nyelvet kell megfejtenünk néhány jel alapján.
A kerettörténet szerint visszautazunk az időben, hogy néhány rossz helyre került régészeti leletet rakjunk a helyére, ehhez viszont meg kell ismernünk a bronzkori emberek hétköznapjait. Az, hogy ezek a lelőhelyek a mostani országhatárokon átívelő túrának számítanak, nem fontos: egyrészt különböző korszakokról van szó, másrészt a projekt egyik vállalt célja pont az, hogy megtaláljon egy dunai ős-identitást, vagy legalábbis visszahozzon valamit abból a selyemút-jellegből, ami egykor megvolt a folyóban. Petrányi egyébként ezen már régebb óta dolgozik, több olyan projektben is részt vett, ami pont a dunai identitás nyomába eredt.
Akkor még nem tűnt fel, hogy bronzkori
A Journey to the Beginnings pont egy ilyen program záróköve: a négy történelmi helyszínen VR-videóval, színészekkel és régészekkel élményprogramot szerveztek, ahol összemosták a virtuális és a nem virtuális valóságot, a résztvevőket pedig szabadulószoba-jellegű feladatok elé állították, hogy na tessék, ilyen lehetett a bronzkor, akkor próbálj meg boldogulni benne. Bayer elmondása szerint ez olyan jól sikerült, hogy egyes résztvevők nem is nagyon akarták elengedni az illúziót, ha bronzkoriul szóltak hozzájuk, akkor meg is voltak győződve róla, hogy ezek biztos nem tudnak magyarul. Első kézből tudom, hogy ebben nem volt igazuk, a Journey to the Beginnings főszereplő-narrációs színésznőjével, Csépai Eszterrel ugyanis egy gimnáziumba jártam.
Azért nem is egyszerű
Második nekifutásra, ezúttal a fejlesztők segítsége nélkül a JTTB hozta az eredeti élményt, bár elsőre nem tűnt fel, hogy ennyire szemét lenne a játék, ennek két oka lehet: az egyik az, hogy az ember mára elszokott a valódi kihívást jelentő játékoktól, ezért is tűnik nehéznek mondjuk egy klasszikus Atari-fejlesztés, mint a Pitfall, másfelől még bétaverzióról van szó, nem minden kattintást vett be a program, ami egy point and clicknél még okozhat problémákat. Ha ezt elkerüljük, akkor viszont tényleg az oktatójátékok hőskorában érezhetjük magunkat, amihez külön öröm, hogy az itt megtanult adatok is hitelesek, igaz, jó lenne bejárni az összes helyszínt ahhoz, hogy az ember át tudja élni, hogy pontosan mit is csinál, amikor épp megmenti a történelmet.
A JTTB projektje nagyon ambiciózus, és Petrány szerint még nincs is vége: a régészeti játékkal és eseménysorozattal a Duna történelmi szerepét szeretnék ismét előtérbe hozni, bronzkorostul, keltástul és rómaiastul, de már magában az, hogy arra már nem csak a budiablak néz, hanem ismét kezdjük egy létező, kultúrákat összekötő útként kezelni, érték lehet – ehhez pedig ez a számomra múltidéző játék sokat hozzá is ad.
A Journey to the Beginnings várhatóan valamikor decemberben válik hozzáférhetővé a nagyközönség számára is, addig pedig irány valamelyik történelmi helyszín, ahol most már egyre inkább teret kap a modern technika és a múzeumpedagógia is. Mindennek a része lehet akár az is, hogy az úgynevezett mai fiatalok is játszhatnak egy nem pusztítóan hosszú, de azért érdekes point and click játékkal, pedig a műfajt sokan már magunk is múzeumba raktuk volna, igaz, nem túl őszinte mosollyal.