Elhunyt Ormos Mária Széchenyi-díjas történész

2019.12.09. · tudomány

Életének 90. évében, vasárnap elhunyt Ormos Mária Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Modernkori Történeti Tanszékének professor emeritája, korábban az egyetem rektora és a kar megbízott dékánja, a 20. századi magyar és egyetemes történelem neves kutatója – olvasható az MTA honlapján.

Ormos Mária 1930-ban született Debrecenben. Egyetemi tanulmányait Debrecenben és Budapesten végezte, 1952-ben Debrecenben szerzett történelem–magyar szakos tanári diplomát.

Debrecenben, majd Szegeden tanított, ám a József Attila Tudományegyetemről 1957-ben fegyelmivel távolították el, ez után levéltári segédmunkatársként, általános iskolai tanárként, lexikonszerkesztőként dolgozhatott tovább. 1963-ban lett az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, később főmunkatársa. 1984-től 1992-ig a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem rektora volt, 2001-ben professor emerita lett.

photo_camera Fotó: YouTube/ATV

Kutatási területe Európa és Magyarország 1945-ig tartó 20. századi története volt, munkásságát egyebek mellett Széchenyi-díjjal és Akadémiai díjjal ismerték el. Több monográfiában foglalkozott Hitler és Mussolini életével.

1989-ben az MSZP alapítója volt, a párt listájáról be is került a parlamentbe az 1990-es választáson, de még abban az évben le is mondott mandátumáról.

Ormos Mária október 1-jén töltötte be 89. évét. A Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekinti, temetéséről és búcsúztatásáról a család később gondoskodik.