Eddig az volt a baj, hogy nincs hódunk, most meg már az, hogy van

2019.12.12. · tudomány

A hódokat Magyarországon a 20. század elejére mind kolbászba töltötték, kalapot készítettek belőlük, vagy levadászták őket a hódpézsmájukért. Nem sokkal később, 1920-ban már megpróbálták visszatelepíteni a magyar folyópartokra az eurázsiai hódot (Castor fiber), de kudarcot vallottak. Végül a WWF 1996 és 2008 között végzett telepítései hoztak eredményt: a magyar hód él és virul, rendszeresen monitorozták az állományt, és annak ellenére, hogy a Dunán és a Tiszán több komolyabb árvíz is levonult azóta, úgy tűnik, tartósan meg is telepedett az országban. 

A hódkolbásztól és a sapkától viszont el kellett búcsúzniuk a faj kedvelőinek: az állat védett, egy példánya 50 ezer forintos eszmei értéket képvisel, és úgy él, mint hal a vízben – miközben komoly konfliktusokba is keveredik az emberekkel, az árvízvédelem területén például folyton visszatérő problémákat okoznak az állatok által emelt gátak és partfalba vájt üregek. Ideje volt lépni: 2019. december 9-ére meghirdették a Magyar Természettudományi Múzeumban az első országos hódkonferenciát.

Hód bemutatkozik

Az egy dolog, hogy a hódok aranyosak, jó a marketingjük, a Blendi óta pedig tudjuk, hogy a fogainkat is védik, de azok, akik gyakrabban találkoznak velük, nem mindig vannak elájulva az állat szuperképességeitől. Ahogy a szinte teltházas, bő hatvan résztvevővel megrendezett konferencián is elhangzott, eddig az volt a baj, hogy nincs hódunk, most meg már az, hogy van. Ezt a sommás megállapítást Csorba Gábor, a természettudományi múzeum tudományos és gyűjteményi főigazgató-helyettese persze rögtön tompította egy kicsit: az ugyan nem baj, hogy van hód, de az már kérdés, hogy mit kezdjünk vele.

link Forrás

A WWF két telepítési akcióját követően az állományt gondosan monitorozták is: a szakemberek sem voltak teljesen biztosak az akció sikerében, arról pedig sokan nem is álmodtak volna, hogy a teljesen kipusztított faj egyszer majd épp a szaporaságával fog problémát okozni. Csorba szerint mára ott tartunk, hogy bár nem sikerült teljesen felmérni az egész ország területét, most már a Duna és a Tisza minden kilométerére jut egy hódcsalád, sok állat pedig az árvizek után, illetve természetes terjeszkedésüknek köszönhetően a holtágakban is tanyát vert. Azzal együtt, hogy vannak hódszempontból feltérképezetlen területek, a kutatók becslései szerint jelenleg 8468 hód él az országban, de nem lehetetlen, hogy a számuk a tízezret is eléri.

Hód titkos feladata 

Ez már magában is tekintélyes hódlélekszám, de azzal együtt, hogy 

mindössze öt pár telepítése után húsz év múlva nagyjából kétezer hódra lehet számítani, 

a helyzet már valóban komolynak tűnik. Az emberen kívül természetes ellenségük nem él az országban, az ötvenezer forintos eszmei érték pedig annak is elveheti a kedvét, aki hódvadorzásra adná a fejét. Azért ez sem tart vissza mindenkit, a lakossággal való összetűzésből pedig gyakran a hód kerül ki vesztesen, és mivel komoly károkat tud okozni a környezetében, sokakat bosszant is. 

photo_camera Hódkár egy Loire menti nyárfán Fotó: Guy Piton/Biosphoto

A károk mellett persze a hódító hódok hasznosak is: hozzájárulnak az élőhelyek sokszínűségéhez, ha gátat építenek (ez az eurázsiai hódnál nem olyan elterjedt, mint kanadai rokonainál), azzal pedig csökkenthetik a helyi vízhiányt – viszont elmocsarasíthatják a környezetüket is. A probléma az, hogy a hódok elmajszolják a füzeseket, a nagyobb fák kérgét megeszik, így azok lábon elhalnak, a kisebbeket meg menedéknek döntik ki. A mocsaras területeken az őshonos flóra és fauna már nem él meg, a nyír visszatelepítése viszont nehéz és költséges. Ezek a környezetvédelmi megfontolások, de bőven akad még ok, amiért a hóddal problémák lehetnek.

Hód zsákutcában

A legnagyobb gond talán az, hogy a hódok eredeti élőhelyei átalakultak: az egykori ártéri erdők helyét nyaralók, vízügyi védművek vagy erdőgazdaságok vették át, és ezek egyike sem rajong az ötletért, hogy a természet második legnagyobb lakberendezője átvegye a területén az uralmat. A hódot elzavarni pedig nehéz: ha lebontják a gátat, másnapra újat emel, nappal nem igazán aktív, éjszaka pedig arra garázdálkodik, amerre akar. Télen nem is vonul vissza, hanem inkább kis hódokat gyárt, abban pedig igen leleményes, hogy hol verhet tanyát: a konferencián bemutattak egy stégben fészkelő hódot is, amelyet a hajóforgalom sem zavart. De beszámoltak egy olyan hódcsaládról is, amely szennyvízkifolyóban telepedett meg, és ezzel tönkre is tette a szennyvízüzemi berendezést, és a visszatorlódó víz helyett aztán szennyvíz öntötte el az érintett folyószakaszt. Mivel nem bántják, az embertől sem nagyon fél, ez pedig különös módon a vadászatát is nehezítené – már ha lehetne rá vadászni.

A WWF és az európai állat-visszatelepítés egyik nagy sikertörténete így vált teherré, és ez is volt a konferencia központi témája: azok a próbálkozások, amelyekkel próbálták visszaszorítani az állat károkozását, bürokratikus európai vagy magyar jogszabályokba ütköztek, előrelépés pedig konszenzus nélkül nem nagyon lehetséges.  

photo_camera Castor fiber alulnézetből Fotó: Remi Masson/Biosphoto

2013 volt a hódcsaládok éve, ekkor volt egy népességrobbanás a populációban – mondta Monoki Ákos, a Hortobágyi Nemzeti Park Közép-Tisza-Jászság Természetvédelmi tájegység vezetője a konferencián. A hód által veszélyeztetett élőhelyekre ráadásul más veszélyek is leselkednek: a hídépítések, a tájrendezés, az építkezések, a hajózás mind ugyanarra a területre pályázik, mint a boldogtalan hódok.

Hód nem alkuszik

Mégsem lehet kijelenteni, hogy a hód kártékony lenne, vagy hiba lett volna a sikerprojektben: van, ahova való hód, és van, ahova nem. Egyértelmű, hogy színesíti az élőhelyeket, és az is, hogy egy őshonos faj visszatéréséről van szó – ahogy az is, hogy ha ez az őshonos faj rongálja meg a gátakat, azok ugyanúgy károsodnak, mint ha valami más tette volna. A vízvédművek felszólalói szerint az egyik legnagyobb gond, amikor bedől a gátba vájt hódalagút teteje: ilyenkor járművek is károsodhatnak, balesetveszélyes is, a hód ráadásul rendszerint ilyenkor dönt úgy, hogy inkább várat és gátat épít, amivel további vízügyi problémákat idéz elő. 

photo_camera Hódfészek lakói Fotó: Thierry Roig/Biosphoto

A rossz helyre került hódok már a kétezres évek elején is problémát jelentettek, 2008-tól fogva pedig visszatérő problémát: csak riasztó technikákkal lehetett távol tartani őket, amelyek viszont a hétköznapi életükben nem okoznak fennakadást. Ezek a technikák vagy ajánlások – például a fatörzsek bemeszelése és a lenolajos kezelés –nem igazán váltak be, talán csak az erős drótháló alkalmazása hozott valamilyen eredményt. De a törvény nem engedi, hogy bántsák a hódot, márpedig ahol az állatok által emelt gát okoz problémát, ott muszáj lenne végleg elriasztani őket, ugyanis ha elbontják, másnapra már újat emelnek.

Hód csapdában

Az eddigi próbálkozások között szerepelt a hódgáton átvezetett cső is: a hódok ugyan szorgalmasan újraépítik az elbontott gátat, de a cső koncepciójával nem tudnak mit kezdeni, azt békén hagyják. A probléma csak az, hogy az ilyesmi kiépítése drága: itthon is próbálkoztak vele a Fertő-Hansági Nemzeti Parkban, itt a költségek körülbelül félmillió forintra rúgtak, ebből két csövet tudtak telepíteni. A beruházás azért érte meg, mert különben folyton el kellett volna bontani a gátat, és azért nem érte meg, mert az egyik beépített csövet másnapra már el is lopták. Nem mindenhol jelenthet megoldást ez az eljárás sem: ahol nem a gát, hanem maga a hód okoz problémát, ott ez teljesen felesleges, ráadásul elég drága is, a Nyugat-Dunántúlon például van olyan folyószakasz, ahol 10-12 hódgát sorakozik egymás után.

A hódtelepítés sikertörténet, talán túlontúl is az, ahol pedig gondot okoznak, ott nehéz megszabadulni a jószágoktól. Az állatot az Európai Unió is védi, és védett állatként a ritkítását vagy kilövését is szigorú szabályok korlátozzák: még ha engedélyt is kap rá egy nemzeti park vagy vízügyi igazgatóság, sok nyitott kérdés marad, ilyen például a tetem hasznosítása is. A jelenlegi szabályozás szerint még akkor is, ha sikerül elpusztítani a hódot, sem elásni, sem felhasználni nem lehet: ebből tényleges feszültség is keletkezett, amikor a gátrongáló hódok közül eltettek néhányat láb alól, és a vízügyi vállalat megpróbált megszabadulni a tetemektől. Erre csak a ritkítást kérő szerv költségén kerülhet sor, akkor is kontrollált körülmények között kell megsemmisíteni a maradványokat. Az ügyintézés nehézkessége miatt a hódprobléma elhárítása meglehetősen döcögősen halad.

Hód és a fura ötlet

Haraszthy László ökológus szerint a megoldás az lenne, ha egy évre felfüggesztenék a hód védett státuszát, és engedélyeznék, hogy a vadász hasznosítsa is a zsákmányát - enélkül aligha járna ki bárki is hódot lőni. Ez valószínűleg megoldaná a túlszaporodás kérdését, egy újabb monitoring után pedig fel lehetne mérni, hogy ennek milyen hatása volt a populációra. Ahogy fogalmazott: „ezek nagyra nőtt patkányok”, ha pedig a szaporaságukat is figyelembe vesszük, a mostani, enyhén aggasztó hódhelyzet a jövőben csak rosszabb lesz, ha az állam nem könnyíti meg a ritkításukat.

Haraszthyt aligha lehet hódgyűlölettel vádolni: a WWF igazgatójaként maga is részt vett a hód visszatelepítésében, ezzel a radikálisnak tűnő lépéssel pedig épp az ez által gerjesztett problémát szeretné megoldani. Példának az éti csigát hozta fel: ez is időszakosan gyűjthető, ha pedig vadászidényt szabnának meg a hódra is, az segítene a túlszaporodás problémáján. Közös pont egyébként a két fajban, hogy mindkettő lehet böjti eledel: a hódot francia-kanadai nyomásra nyilvánították egy időben halnak, de a katolikus egyház tanítása szerint a csiga is annak számít, így akkor is fogyasztható, ha a húst kerülniük kellene a híveknek.

photo_camera Már a WWF volt igazgatója is nagyra nőtt patkánynak nevezte a védett hódot Fotó: Fabien Bruggmann & Bruno Fouilla/Biosphoto

Hód és a nyugati kapcsolat

A hódok nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában problémát jelentenek: a visszatelepítés ugyan sikertörténetnek számít, de a faj fentebb ecsetelt rendkívüli alkalmazkodása már fejtörést okoz. A probléma elhárítására Ausztriában például hódmenedzserekkel adtak választ: ezeknek a populáció monitorozása mellett az a dolguk, hogy ha szükséges, csapdákkal vagy irtás elrendelésével próbálják visszaállítani a kívánt egyedszámot. 

Mindezek ellenére van, ahol szükség van a hódra, és a javaslat ellenzői szerint ezért sem lenne feltétlenül előnyös mindenféle kontroll nélkül veszni hagyni őket – már ha kellően népszerű prédának számítanának, egy megjegyzés szerint ugyanis hódra vadászni állítólag nem valami izgalmas. További lehetőség az úgynevezett hódszektorok kialakítása: azaz felmérni, hogy hol mennyi hód fér el kényelmesen úgy, hogy ne zavarja vagy veszélyeztesse az embert, és ennek megfelelően kellene kijelölni azokat a zónákat, ahol ritkítandó, megóvandó vagy vadászható lenne a faj.

photo_camera A hódok is képviseltették magukat a konferencián Fotó: Dippold Ádám

A jelenlegi szabályozás egyelőre meglehetősen szigorú, de éppen azért szerveztek konferenciát a hódokról, hogy minden érintett megelégedésére rendezzék a helyzetet, legyen az környezetvédő, gazdálkodó vagy éppen hód: ehhez egy országos esemény összehívása volt szükséges, amelyen hód ugyan csak kitömve szerepelt, de mindennél alaposabb képet adott a magyar hódhelyzetről. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás