Hogy kerül egy tudós a cirkuszba, és hogy kerül a cirkusz a múzeumba?

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A magyar cirkuszművészetet úgy vették fel 2016-ban a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére, hogy múzeuma soha nem volt. Magyarországon nem tettek kísérletet gyűjteményi keretek között történő értelmezésére, a cirkusz eddig abszolút múzeummentes övezetnek számított.

A Liget-projekt mellékszálaként megvalósuló Nemzeti Cirkuszművészeti Központ azonban nem csak a nevével ígér többet, mint elődje, a Fővárosi Nagycirkusz. A Nyugati pályaudvar és a Podmaniczky utca közé tervezett központ részeként a cirkuszon és annak kiszolgálóegységein kívül múzeum és múzeumpedagógiai oktatótér is épül.

A múzeumi részleg – teljes nevén a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, illetve a hozzá szorosan kapcsolódó Közép-Európai Cirkuszművészeti Kutatóközpont és Adattár – volt a téma az ELTE bölcsészkarán futó Örökség esték legutóbbi, tizenegyedik alkalmán. A kulturális örökség kortárs felhasználási lehetőségeit, szakértőit és a futó projekteket bemutató sorozatban ezúttal a cirkuszművészeti intézmény fejlesztésének vezetője, Joó Emese etnográfus, főmuzeológus, múzeumpedagógus volt a vendég, aki a munkatársaival a központ megnyitásáig is időszaki kiállításokon és múzeumpedagógiai programokon dolgozik.

Mi minősül bóvlinak és mi nem? Joó Emese előadása az ELTE bölcsészkarán 2019. december 12-énFotó: Kökényessy Zsófia

Az új múzeumban a cirkuszművészetre nemcsak mint kulturális örökségre igyekeznek reflektálni, hanem az azt alkotó, formáló közösségre is: magukra a résztvevőkre. Joó Emese nyolc hónapja dolgozik az artistaművészek között. A folyamatos beszélgetések, interjúk, ismerkedések eredménye, hogy a cirkuszosok fokozatosan „elfogadják a tudóst”, akinek lehetősége nyílik megérteni a közösséget a feladat mögött. Joó szerint ez az egyik legfontosabb lépés a mindennapi életet bemutató gyűjtemények, kiállítások létrehozásában, és különösen igaz ez a cirkusz világában, ahol a gyűjtemény maga is nehezen definiálható. 

Sok muzeológiai alapvetés a porond környékén nem is olyan magától értetődő. Gazdagíthatják-e a gyűjtemény anyagát az előadásokon használt kellékek, rekvizitumok? Hogyan lehet megjeleníteni a cirkuszi artisták gyakorlását, előadásait, kulisszák mögötti életét? Miként lehet megörökíteni egy közösséget múzeumi keretben? Olyan előadóművészeti csoportról van szó, ahol a folyamatos szereplés, a performatív működés, az együttműködésre épülő belső élet, a csapatmunka (sokszor az életüket is egymásra bízzák egy produkcióban), a demokratikus szervezeti kultúra vagy a rendszeres helyváltoztatás mind-mind a sajátos és megjelenítendő életmód, érték, egyszóval az örökségük részét képezi.

Légtornászok a Fővárosi Nagycirkuszban, 1955-benForrás: Fortepan / Hámori Gyula

Mindennek megragadásához Joó szerint alkalmazott múzeumi szemlélet szükséges: pontosan ennek az életmódnak és az ehhez kötődő sajátos örökség mibenlétének bemutatása az egyik legnagyobb cirkuszmuzeológiai kihívás. Szintén a cirkuszi kultúra jelensége, hogy – előadóművészek lévén – az artistákban mindig is nagy volt az igény az öndokumentációra. Ennek köszönhetően a formálódó gyűjteménybe számos olyan forrás bekerülhet (fényképalbumok, kivágott újságcikkek, plakátok, filmek), amelyek a fellépések felidézésén túl segítik e különleges közösség gondolkodásmódjának, a cirkuszi mikrokozmoszon belüli emlékezet működésének megértését és rendszerezését.

A cirkuszművészek kimondottan korán kezdik hivatásukat, és pályájuk elindításáért sokszor iskolai tanulmányaikat is megszakítják. Az új, átfogó cirkuszművészeti fejlesztés távlati tervei között szerepel az is, hogy a művészek szociális hálóját feszesebbre szőjék, a fiatal artisták továbbképzését vagy az artistacsaládok gyermekeinek oktatását egységesítsék. Például alternatívákat terveznek kidolgozni a magántanulói státusz mellett a Magyarországra érkező és huzamosabban itt tartózkodó, de az országon belül folyamatosan úton levő artistaművészek gyermekeinek.

Az előadást követő vitában kiderült, hogy semmiképpen sem a felülről jövő, hierarchikusan intézményesült múzeum és a gyűjteményi állomány nálunk hagyományos keretei szabják meg a gyűjtemény fejlesztését. A tárgyak és történetek gyűjtése, a nyilvántartási logika és a raktározási rend, a tárlatrendezési elvek egyidejűleg formálódnak a múzeum megalkotásával. Felmerült az is, hogy egy olyan előadói kultúra esetében, mint a cirkusz, ahol a tárgyak használati funkciójukból fakadóan inkább minőségi, mintsem esztétikus alapanyagokból és gyakran DIY módon készülnek, hogyan és milyen szempontok mentén valósulhat meg a gyűjteményi szelekció. Mi minősül bóvlinak és mi nem?

A Fővárosi Nagycirkusz egyik előadása 1958-bólForrás: Fortepan / Bauer Sándor

Voltak, akik azt firtatták, hogy nem állatkínzás-e az állatok cirkuszi szerepeltetése. Etológiai alapon erre is megnyugtató választ kaphatott a közönség Joó Emesétől. Az állatok kölyökkoruk óta együtt élnek az artistákkal. Mondhatni háziállatokként, sőt családtagokként nevelkednek és szoknak bele a cirkuszi miliőbe, szoknak hozzá a speciális világításhoz, hangokhoz is, miközben tulajdonosaik nagy tisztelettel és szeretettel bánnak velük. Azok a gyakorlatok, amikben részt vesznek, valójában állatbarát idomítással, neveléssel vésődnek beléjük, így nem jelent számukra kínzást, nehézséget a gyakorlatok végrehajtása.

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző öt újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

A szerző az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék doktorandusza. A műhely további cikkei a Qubiten itt olvashatók.