WHO: Mégis egy SARS típusú vírus felelős a Kínában kitört rejtélyes járványért

2020.01.09. · tudomány

Bár kínai egészségügyi szakemberek korábban kizárták annak lehetőségét, hogy a SARS-vírus lenne felelős a decemberben kitört járványért, az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO vizsgálatai mást mutatnak. 

Az először Hupej tartományban felbukkanó vírus komoly pánikot váltott ki, és a WHO adatai szerint negyvennégyen fertőződtek meg a 11 milliós metropolisz, Vuhan lakosai közül, 11 karanténban kezelt beteg állapota válságos. A kínai közösségi oldalakon terjedni kezdett az a feltételezés, miszerint a 2000-es évek elején több száz halálos áldozatot szedő SARS járvány jelent meg újra. A tüdő súlyos, akut megbetegedését okozó vírus mintegy nyolcezer embert fertőzött és több száz embert ölt meg Kínában és Hongkongban. 

A vuhani egészségügyi szakemberek a vizsgálatok alapján a napokban kizárták annak lehetőségét, hogy a SARS-vírus lenne felelős a megbetegedésekért. A kórokozót azonban továbbra sem sikerült azonosítani.

A WHO legfrissebb vizsgálatai alapján a titokzatos megbetegedéseket mégiscsak a SARS járvány kitöréséért is felelős koronavírusok egyik új variánsa okozza. Ezt az elméletet erősíti az is, hogy a kínai hatóságok korábban a SARS mellett kizárták az emberi szervezetben ugyancsak tüdőgyulladást okozó influenza-, madárinfluenza- és adenovírusokat is. 

A napokban sikerült szekvenálni az új vírus genomját, és ennek alapján egyértelműen a koronavírusok családjába tartozik, de a pontos azonosításhoz további vizsgálatok szükségesek. 

A koronavírus

A koronavírus a Coronaviridae család Coronavirinae alcsaládjába tartozó fajok általános elnevezése. A koronavírusok többnyire madarakat és emlősöket fertőznek meg, és az általuk okozott betegségek lefolyása legtöbbször enyhe, de egyes variánsok komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek. Bizonyos koronavírusok emberről emberre terjednek, más fajták állatról emberre kerülve fertőznek.   

Az embert is megfertőzni képes hat variáns közé tartozik a SARS-CoV is, ami a 2000-es évek halálos kimenetelű SARS járványáért is felelős. Az akkori járványt okozó vírus a kutatások szerint a Kína bizonyos területein ínyencfalatként fogyasztott, őshonos vadon élő állatról, a cibetmacskáról került az emberre. 

A fertőzés után az emberi szervezetben akár 2-10 napig lappangó vírus tünetei megegyeznek az influenzáéval; orrfolyás, köhögés, hidegrázás, láz és általános gyengeség. A legyengült szervezetben tüdőgyulladást és akut légzési nehézségeket, más néven SARS szindrómát (Severe Acute Respiratory Syndrome) okozó vírus akár halálos is lehet.

Pánikra semmi ok

Vuhanban az eddigi 57 fertőzött betegnél 15 esetben mutatták ki az új vírus jelenlétét. 

Leo Poon, a Hong Kong-i Egyetem virológusa és SARS-szakértője szerint egyelőre semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy az új vírus halálos kimenetelű megbetegedést okoz. A fertőzött betegek jól reagálnak a gyógyszerekre, és a kezelések hatékonynak bizonyulnak. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás