A megszakadt szívet foltozná meg az új bioszövet
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A szívizom-szövettel megegyező tulajdonságú műszövet prototípusával álltak elő a dublini Trinity College biomérnökei.
Az Advanced Functional Materials folyóiratban megjelent tanulmányban közölt eredményük közelebb viheti az orvostudományt ahhoz, hogy a közeljövőben pótolni lehessen a miokardiális infarktusok miatt sérült, illetve elhalt szívizom-szöveteket.
Michael Monaghan, a kísérlet egyik vezetője a Trinity College egyetemi portálnak nyilatkozva elmondta, hogy kísérletükben olyan anyagot fejlesztettek ki, amely képes az emberi szív szöveteire jellemző ritmusos összehúzódásra és e funkció folyamatos fenntartására. Egy új, MEW (melt electrospinning writing) néven jegyzett biomérnöki technológiával sikerült elkészíteni a kardiológiai beavatkozásra alkalmas anyagot.
A szívizom mechanikai igénybevételének az orvosi praxisban jelenleg is használatos, szövetbarát poliészter alapú, hőre lágyuló polimerek nem felelnek meg, de a kutatók szerint ezen műanyagok szerkezeti geometriájának megváltoztatásával már kialakíthatók a megfelelő tulajdonságok.
Kiderült, hogy az átformált plasztikból készített új bioszövet már a valódi szívizomszövettel azonos tulajdonságokat mutat, legalábbis laboratóriumi körülmények között.
Korábbi cikkeink a témában:
A bélbaktériumok által „elkaphatjuk egymástól” a rákot és a szívbajt egy új kutatás szerint
A mikrobiom változásai egy sor folyamatot indíthatnak be az ember szervezetében: egyes esetekben ez állhat az elhízás, az Alzheimer-kór és bizonyos ráktípusok mögött is. Egy friss kutatás arra jutott, hogy az emberek egymás mikrobiomjára is hatással vannak, ezzel pedig több olyan betegség is átmehet az egyik személyről a másikra, amelyről korábban azt hitték, hogy nem „ragályos”.
A génmódosított malacok menthetik meg azokat, akik szervátültetésre várnak
Egy kínai-amerikai kísérletben sikerrel iktatták ki a transzplantációt nehezítő géneket a disznók szerveiből, így a kutatók szerint öt éven belül már biztonsággal ültethetnek sertésszerveket emberekbe.
Az örök élet még nem, de a minőségi öregkor már elérhető a sejtek genetikai újraprogramozásával
Vakság, cukorbetegség, Parkinson- és Alzheimer-kór – csak néhány betegség, amit a tesztelés alatt álló őssejtterápiákkal a jövőben orvosolni lehet. Az új módszerek kilátásairól a klónozásban is jártas Dinnyés András professzor tartott előadást a Qubit Live #2-n.