Ingyenessé tette szótárait és egyetemi jegyzeteit a diákoknak az Akadémiai Kiadó
A 36 szótárt tartalmazó szotar.net és a felsőoktatásban leginkább használt tankönyveket, jegyzeteket tartalmazó, hivatalosan Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás nevű online okoskönyvtár, a MeRSZ április 30-ig közel 2 millió diák számára válik könnyebben hozzáférhetővé – jelentette be március 24-én az Akadémiai Kiadó.
Közleményük szerint a hozzáféréssel a közoktatásban tanuló több mint 1,5 millió diáknak és a közel 300 ezer felsőoktatási intézményben pallérozódó hallgatónak kívánnak segíteni, valamint szüleiknek.
A legtöbbet használt magyar egynyelvű szótárakat és a helyesírási szabályzatot április 30-áig bárki ingyenesen, regisztráció nélkül használhatja.
Azok a hallgatók és oktatók, akiknek az intézménye tagja a magyar felsőoktatási, kutatási intézmények és közgyűjtemények eduID konföderációjának, továbbra is a megszokott platformokon használhatják a szolgáltatásokat. A MeRSZ esetében ezen a linken, a szotar.net esetében innen, a folyóiratoknál pedig erről az oldalról férhetnek hozzá az előfizetett tartalmakhoz.
Az Akadémiai Kiadó a járványhelyzet miatt azon egyetemi hallgatókra is gondolt, akiknek az intézménye nem biztosít távoli elérést, vagy valamilyen technikai nehézség miatt nem tudnak ezzel élni. Nekik mindössze regisztrálniuk kell, a MeRSZ-re és a szotar.net-re, ahol a legördülő listából az intézményt kiválasztva automatikus hozzáférés kapható a művekhez.
A kiadó saját kiadású folyóiratai teljes hozzáféréssel, regisztráció vagy külön belépés nélkül érhetők el a honlapjáról, március 23-ától pedig a Szaktárs portálon már regisztráció nélkül elérhető az Akadémiai Kiadó gondozásában 1950–1996 között (kisebb számban 1996 után) megjelent tudományos könyvek gyűjteménye is.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Több ezer magyar nyelvű könyvet tettek ingyen elérhetővé a koronavírus miatt
Az Arcanum tizenötezer tudományos könyvet tett ingyen elérhetővé karantén idejére, a Mozaik tankönyveket kínál az otthoni tanuláshoz, az Agave pedig ingyenes magyar sci-fikkel és horrorokkal oldja a feszültséget. És persze még mindig ott van a Magyar Elektronikus Könyvtár, tippek karanténban élő könyvmolyoknak.
Módszertani segédanyagokkal dobja be magát a távoktatásba az MTA
Nemcsak azt nem tudni, hány hétre kellene a tanároknak és a diákoknak berendezkedni a távoktatási rendre, hanem azt sem, miből és hogyan kellene oktatni és tanulni. Ehhez nyújtanak némi segítséget a Magyar Tudományos Akadémia kutatói.
Kínában gigantikus internetes oktatási platformot szerveztek a vírus miatt otthon maradt 180 millió diáknak
A kínai állam elrendelte, hogy a legnagyobb techcégek és szolgáltatók szervezzenek online iskolarendszert a meglévő helyett. Ma van az első tanítási nap.