Amerikában megtiltották a légitársaságoknak, hogy kibújjanak a jegyárak visszatérítése alól
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A koronavírus-járvány miatt a légitársaságok egyébként is nehéz gazdasági helyzetbe kerültek, de természetesen a járatok menetrendjét is érintette a különleges helyzet: számos járatot törölni kellett, a lemondások miatt pedig több járatot össze kellett vonni. Az Egyesült Államok közlekedési minisztériuma pénteken arra figyelmeztette az amerikai légitársaságokat, hogy amennyiben a koronavírus-járvány miatt törölnek járatokat, az utasoknak vissza kell fizetniük a jegy teljes árát.
Az elmúlt hetekben több légitársaság lehetővé tette az utasok számára, hogy a már leszervezett utazásaikat más dátumra tegyék át, vagy éppen a megvásárolt jegyeik árával megegyező értékű utalvány felhasználásával új utazást tervezzenek. Erre általában egy éves időkeretet biztosítanak a cégek, de ezt a Delta például pénteken két évre bővítette a márciusi, áprilisi vagy májusi járatokra jegyet vásárló utasok számára.
A közlekedési minisztérium most azt nyomatékosította a légitársaságok felé, hogy ha ők törölnek járatokat, akkor nem ajánlhatnak a jegyár teljes visszatérítése helyett más opciókat, például utalványokat vagy kedvezményeket – ez alól egyedül az jelent kivételt, ha az indulás napján belül egy korábbi vagy későbbi járatra teszik át az utasokat.
A minisztérium azért kényszerült erre emlékeztetni a társaságokat, mert „egyre több panasz és érdeklődés érkezett jegytulajdonosoktól, köztük olyanoktól, akik nem visszatéríthető jegyet váltottak, akik arról számoltak be, hogy a törölt vagy jelentősen későbbi időpontra áttett járataik után megtagadták a jegy árának visszatérítését.” A vásárlók viszont nem elégedtek meg a voucher vagy kredit típusú engedményekkel, hiszen azokat belátható időn belül úgysem használhatnák fel.
„A légitársaságok kötelezettsége a repülőjegyek árának és bármilyen más, az utas által választott szolgáltatás értékének visszatérítésére akkor sem szűnik meg, amikor a járatok átrendeződéséről nem a légitársaságok tehetnek, tehát például kormányzati korlátozás esetén” – írta közleményében a minisztérium, amely emlékeztetett, hogy korábbi veszélyhelyzetek során, így a 2001. szeptember 11-ét követő időszakban vagy a Katrina hurrikán idején is éltek tömeges visszatérítésekkel, így egy közegészségügyi veszélyhelyzet sem jelenthet ez alól kivételt.
A szabály minden amerikai légitársaságra érvényes, illetve azokra a külföldi légitársaságokra is, amelyek indítanak járatokat az Egyesült Államokba.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A kondenzcsíkok nem a gonosz kormányok művei, viszont fokozzák a globális felmelegedést
Egy új tanulmány szerint a légi járatok mindössze 2,2 százaléka felel a kondenzcsíkok hőcsapdahatásának 80 százalékáért, de a repülési magasság kis módosításával ezen könnyen lehetne segíteni. Más szakértők szerint azonban még messze járunk a megoldástól.
Nem vagy elég zöld? Szégyelld magad!
A zöld hozzáállást terjesztő kommunikációs praktikák között egyre inkább megjelenik azok megszégyenítése, akik bírálóik szerint nem élnek elég környezettudatosan. Van-e értelme a megszégyenítésnek a jó cél érdekében, és milyen más út kínálkozik a környezetbarát szemlélet terjesztésére?
Több százezer tonnával több szén-dioxidot bocsátanak ki a légitársaságok, hogy spóroljanak
Elterjedt gyakorlat, hogy a légitársaságok ott tankolnak, ahol nekik jobban megéri, és ennek érdekében jóval nagyobb súllyal repülnek rövid utakon. Így még tovább nő a légi közlekedés amúgy is tetemes kibocsátása, ráadásul ellenőrizhetetlenül.