Teljesen vak emberek látását is visszaadhatja az eljárás, amelyet a Semmelweis Egyetem (SE) Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének Retina Laboratóriumában dolgozó Szabó Arnold és a bázeli Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportját vezető Roska Botond molekuláris és sejtbiológus közösen dolgoztak ki kutatócsoportjaikkal. A nemzetközi munkában Hillier Dániel a TTK KPI Összehasonlító Pszichofiziológia, Vizuális Rendszerek Neurobiológiája munkacsoportját és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karát képviselte.

A szövettenyészeten, laboratóriumi körülmények között vizsgált eljárással a kutatóknak sikerült visszaállítaniuk a fényre teljesen érzéketlen szemideghártya, a retina fényérzékenységét. Az eredményeiket a mérvadó Science tudományos folyóiratban publikáló kutatók a kígyók látásában szerepet játszó mechanizmust hasznosították az emberi látásban kulcsszerepet játszó retinaszövetben.

A kígyók a szemükkel nemcsak látnak, hanem a hőt is érzékelik. A kutatók emberre ártalmatlan, minimális mennyiségű kígyó-DNS-t tartalmazó vírusvektorokkal juttatták be az ebben a folyamatban szerepet játszó, géntechnológiával módosított ioncsatornákat az emberi retinába. A speciális ioncsatornát infravörös fénnyel keltett hőhatással célzottan aktiválták. A vizsgálatok igazolták, hogy ez segített (legalább részben) visszaállítani a retina fényérzékenységét. A Szabó Arnold és kutatótársai által kifejlesztett emberi szövetmodell azt is igazolta, hogy a szemideghártyán felfogott képi információ el tud jutni a látóidegpályán keresztül a látókéreg sejtjeibe is, vagyis ezzel a módszerrel a funkcionális látás is visszaállítható.

A kísérleteket a Bázeli Egyetemen oktató Roska Botond vezette, az ő kutatócsoportja fedezte fel, hogy vírusok segítségével olyan csatornákat lehet juttatni az elhalt retinába, amelyek segítségével vissza lehet állítani annak fényérzékenységét.

A Semmelweis Egyetem kutatócsoportja úgy csatlakozott be Roska doktor kísérleteibe még 2014-ben, hogy a svájci kutatók nem tudták eredményeiket emberi retinán megfelelően tesztelni, mert nem állt a rendelkezésükre erre alkalmas, hosszú ideig életképes emberi szövet. A Szabó Arnold vezette kutatócsoport olyan, világviszonylatban is egyedülálló szövettenyésztési eljárást dolgozott ki, amellyel a szervdonációból visszamaradó szemideghártya akár 14 hétig is életben tartható. A közös munka első eredményeit a svájci-magyar együttműködésben közösen dolgozó kutatók tavaly a Nature Neuroscience című szaklapban publikálták.

A kutatás végső célja a vakság megszüntetése és a betegek látásának a visszaadása. A budapesti születésű, néhány hónapon belül három rangos orvosi díjjal is kitüntetett Roska Botond a Qubitnek tavaly januárban adott interjút, amelyben magabiztosan azt állította, „olyan vakság, amin nem lehet segíteni, nem létezik”. Amellett, hogy a svájci-magyar kutatóorvos a Qubitnek kiemelte a Szabó Arnold kutatócsoportjával végzett közös munkát, elmondta, hogy az általuk Svájcban fejlesztett úgynevezett vektorvírus képes bejutni az összes retinasejtbe, de ott egyéb módon nem avatkozik be a sejtek működésébe. Génterápiás hatóanyagokat viszont képes szállítani, és azt is sikerült megoldani, hogy ezek kizárólag abban a sejttípusban kezdjenek működni, amelyik a látásromlásért felelős. A többi, egészségesen működő sejtben eközben nem történik semmi.

Az SE kutatóinak aktív részvételével zajló kísérlet eredményei a tudósok reményei szerint hamarosan a gyakorlatban is hasznosulhatnak. Szabó Arnold az SE honlapján elmondta, céljuk egy klinikai kutatóközpontot létrehozása Magyarországon, ahol a magyar betegeken is segíthetnek majd a jövőben azok a terápiás eljárások, amelyeket részben magyar tudósok dolgoztak ki.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: