A Rákosi-korszak Magyarországán vígan folyt a kísérletezés a pszichedelikus szerekkel

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Tudatfelszabadítás, vallásos révület, leírhatatlan látomások, pszichedelikus drogok és beatköltészet – van, akinek minderről nem a hatvanas évek Amerikája, hanem az ötvenes évek Magyarországa jut az eszébe? Aligha. Pedig ebben az országban és ebben az évtizedben ismerte fel egy magyar pszichiáter, Szára István a letaglózó erejű pszichoaktív szer, a dimetiltriptamin (DMT) potenciálját.

Szára és munkatársai az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet egészséges önkéntesein és mentális betegein is tesztelték a DMT-t. A kísérletsorozat minden téren úttörő volt. Ne feledjük: az ötvenes évek elején járunk, amikor az LSD-t már fölfedezték ugyan, de a betűszó csak bennfentes gyógyszervegyészeknek és kutatóknak mond valamit. Mindeközben egy magyar kutatócsoport a vasfüggöny innenső oldalán emberkísérleteket végez egy zárt intézetben, egy olyan vegyülettel, amit sokan ismernek ugyan, de a hallucinogén hatásait rajtuk kívül senki.

Bár Richard H. F. Manske már 1931-ben szintetizálta a dimetiltriptamint, Szára volt az, aki fölfedezte a szer pszichoaktív potenciálját. Igaz, csak annyira, amennyire Kolumbusz fedezte föl Amerikát, elvégre a közép-amerikai és amazóniai indiánok több évszázada ismerték és használták a vallásos víziókat kiváltó tudatmódosítókat, az enteogéneket. Az őslakosok a vallási szertartásaikon éppúgy fogyasztottak pszilocibintartalmú varázsgombát, mint triptaminokban gazdag ajahuaszka-főzetet.

A dél-amerikai indiánok szerfogyasztási szokásaira három kutató (M. S. Fish, N. M. Johnson és E. C. Horning) is felfigyelt. 1955-ben publikált tanulmányukban a kohob-tubák pszichoaktív összetevőit kutatták. Úgy találták, hogy a dél-amerikai békafajok bőrében is képződő bufotenin lehet a szer fő hallucinogén komponense. Hipotézisük összhangban volt több korabeli tanulmány állításaival, ezért a tudományos konszenzus igazságként könyvelte el azt – kivéve Szára Istvánt. Ő nem hitt abban, hogy a hányást, émelygést és rosszullétet kiváltó bufotenin lenne a kulcs az indiánok istenélményéhez. Az ő fantáziáját a DMT izgatta.

Az egykori Országos Ideg- és Elmegyógyintézet, a későbbi OPNIIllusztráció: Hegyeshalmi Richárd

1955 karácsonya: bemeszkalinozva a Várban

Szára pszichiáterként praktizált az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben, de vegyészként is tudományos fokozatot szerzett. 1953-ban, a skizofrénia biokémiai tényezőinek kutatása során fordult az érdeklődése a pszichedelikus szerek felé. Az LSD-t akkor már egy évtizede ismerték az európai szakmai körökben: Albert Hofmann, a svájci Sandoz gyógyszergyár vegyésze 1943 áprilisában fedezte föl a szer pszichoaktív hatását. A Sandoz akkoriban bárkinek küldött az LSD-ből, aki a felhasználási területeit kutatta, de Szárát postafordultával udvariasan elutasították; alighanem tartottak tőle, hogy a rendkívül potens pszichoaktív vegyület rossz kezekbe kerül a kommunista Magyarországon. (A feltételezés nem volt alaptalan: a Szovjetunió és az Egyesült Államok titkosszolgálata is kísérletezett hallucinogénekkel.)

Szára azonban nem adta föl:

„Leadtam egy rendelést egy brit gyógyszerészeti központnak, és rendeltem tőlük 10 gramm meszkalint. Nagy meglepetésemre és megelégedésemre 1955 decemberében megérkezett a szer. Emlékszem, néhány nappal karácsony előtt kimértem 400 milligramm meszkalint a laboratóriumban, és hazavittem magammal.”

Mivel Szára olvasta Aldous Huxley hallucinogénekről írt, 1954-ben megjelent könyvét, Az észlelés kapuit, az angol íróhoz hasonlóan először ő is saját magán akarta kipróbálni a szert, és 1955 karácsonyán meg is tette:

„Karácsony napján, délután három óra körül vettem be. Nagyjából egy óráig semmit sem éreztem, így úgy döntöttem, hogy felsétálok a budapesti Várba. Útközben a buszon kezdtem úgy érezni, hogy megváltozik a látásom: kibámultam az ablakon az ismerős tájra és úgy láttam, hogy a fák furcsán mozognak. Amikor odaértem a templomhoz, valahogy bejutottam, pedig tele volt emberekkel; csak állni lehetett. A ceremónia már megkezdődött; hangos orgonaszó töltötte be a levegőt. Ahogy lepillantottam a márványpadlóra, meglepődtem, ahogy egy nagy kör alakult ki körülöttem. A szomszédaim látszólag távol álltak, miközben tudtam, hogy meg is érinthetném őket.”

Isteninjekció

Szára ellenőrizte Fish, Horning és Johnson tanulmányát. A szerzők nemcsak a bufotenint nevezték meg a komponensek közül, hanem a farmakológiai szempontból akkor még ismeretlennek számító vegyületet, az N,N-dimetiltriptamint is. Szárának a pszichiátria mellett a szerves kémia is a kisujjában volt, így Merrill E. Speeter és William C. Anthony 1954-es tanulmányának szintézis-útmutatóját követve néhány nap alatt 10 gramm DMT-t állított elő.

Dimetiltriptamin-molekula.Grafika: Hegyeshalmi Richárd

A kísérletezést Szára ezúttal is magán kezdte, csak éppen nem jutott vele semmire. Tudta, hogy a pszichedelikumok igen potens vegyületek lehetnek, ezért kis adagokkal kezdett, majd egyre nagyobbakkal folytatta, de semmi sem történt.

Mivel a DMT az emésztőrendszerben gyorsan felszívódik, szájon át fogyasztva hatástalan. A hazai és külföldi humán vizsgálatok szerint a megfelelő dózis (0,1-1 mg/kg) intravénásan vagy izomba injekciózva fejti ki a hatását – olvasható dr. Ujváry István és Demetrovics Zsolt közös munkájában (Az addiktológia alapjai II). Ez ma már evidencia, de 1956 tavaszán még nem volt az. Olyannyira nem, hogy Szára már csaknem felhagyott a próbálkozással, amikor egy kollégája tanácsára nem lenyelte, hanem magába injekciózta a szert. Ez hatott – méghozzá nagyon rövid időn alatt, nagyon erősen.

„1956 áprilisában három dózist injekcióztam az izmaimba, kétnapos szüneteket tartva, hogy a szer kiürülhessen a szervezetemből. Az első dózis (30 milligramm) néhány könnyebb szimptómát hozott: pupillatágulás, valamint néhány, csukott szemmel is látható színes forma. Az eredményeken felbátorodva úgy döntöttem, hogy emelem a dózist (75 milligramm), és ugyancsak izomba injekciózom. Három percen belül felléptek mind a fizikai (reszketés, gyenge émelygés, megugró vérnyomás és pulzusszám), mind az észlelési tünetek, mint például a gyönyörűen színezett keleti motívumok, illetve később a lenyűgöző, igen gyorsan váltakozó tájak.”

írta Szára 2014-ben. Noha további részletekre nem emlékezett, az 1956-os DMT-trip leírásában számos elem visszaköszön a mai online fórumos élménybeszámolókban is – például a komplex geometriai mintázatok megjelenése, vagy az átélhető hallucinációk.

„Emlékszem az intenzív eufóriára, amit a magasabb dózisok után éreztem. Akkor a felfedezés örömének tulajdonítottam; hogy nekem sikerült felfedeznem egy új hallucinogént.”

Starve the ego, feed the soul

A DMT beinjekciózása, elszívása vagy felszippantása után a hatás először testi tünetek formájában jelentkezik: táguló pupilla, vérnyomás-emelkedés, reszketés, émelygés, kényszeres kézmozgás, növekvő testhőmérséklet. Ezután jönnek a pszichés hatások: a hallucinációk, az eufória, a gondolkodási zavar, a koncentrációs készség romlása, meg a szavakkal leírhatatlan élmények. És az a gyakori kísérő jelenség, hogy a fogyasztó egy másik intelligens lény jelenlétét is érzi. A dimetiltriptamin hatása 20-60 percig tart – legalábbis a külső szemlélő így láthatja. A fogyasztónak viszont jóval hosszabbnak tűnhet, és nagy az esélye annak, hogy utána sem fogja elfelejteni az élményt.

Pedig ha a drogpiac kereslet-kínálati viszonyrendszerében vizsgáljuk, a DMT szabad szemmel alig látható. Sosem lett népszerű, nem vált kulturális ikonná, és nem lett egy korszakot fémjelző kábítószer, ahogy az LSD volt a hatvanas évek Amerikájában vagy az ecstasy a nyolcvanas-kilencvenes évek brit technokultúrájában. De a dimetiltriptamin nem is partidrog, hanem egy olyan szer, amely nagyon személyes, nagyon erőteljes, talán életre szóló pszichedelikus élményt nyújt. Nem véletlenül nevezte a DMT-t a lélek molekulájának Rick Strassman, a vegyület egyik legismertebb kutatója.

De ez az élmény nem való mindenkinek. Az olyan ínyenc pszichonauták, mint Terence McKenna, igen plasztikusan tudják elmagyarázni, hogy miért csak metaforákkal való dobálózás minden élménybeszámoló, és hogy milyen viccesen próbálnak kommunikálni a hallucinációkban látott gép-elfek (machine elf) – de az efféle élmény sosem lesz a tömegek hangulatjavítója, még a vallásos Egyesült Államokban sem. A dimetiltriptamint inkább azok használják rekreációs célokra, akik sportszerűen űzik az ego death-et: ilyenkor nagy dózisú LSD-vel vagy DMT-vel próbálják elérni a tudatos énjük teljes széthullását. Vannak, akiket a leírhatatlan tudatállapotok érdekelnek, és attól sem rettennek meg, ha az ijesztő lesz. Mások enteogénként fogyasztják, személyre szabott istenélményt keresve.

Zárt ajtók, zárt körök, zárt osztály

A DMT-vel végzett első magyarországi klinikai vizsgálatokat nem hatotta át a vallásos szellemiség. A tudományos alaposságú gyógyszerkutatást és a hatásmechanizmus feltérképezését engedélyezték, de a beinjekciózható istenélmény a Rákosi-rendszerben szóba sem jöhetett; igaz, nem is volt rá szükség. A magát régi vágású tudósnak tartó, a New Age-es misztikumtól idegenkedő Szára szerint ez nem volt probléma, mert

„amikor ezek az élmények – Isten, furcsa lények, túlvilági teremtmények – megjelentek a DMT-tanulmányainkban, nem filozofáltunk rajtuk; mint pszichiáterek, a hallucinációk közé soroltuk őket.”

A teszteket és vizsgálatokat tudományos alapossággal, zárt ajtók mögött, zárt körben végezték. Pontosabban az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet zárt ajtajai mögött, a pszichiátriai betegek és az orvosok zárt körében.

„A munkahelyem, az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet igazgatója, dr. Gimesiné, azaz Hajdú Lili engedélyt adott a klinikai tanulmányok és előtanulmányok elvégzéséhez. A kutatáshoz három munkatárs csatlakozott: Sai-Halász András, Böszörményi Zoltán és Brunecker Györgyi, akik segítettek kiválasztani és tesztelni harminc önkéntest.”

– idézte fel a történteket Szára az AHF 2005-ös kongresszusán.

Részlet Szára István és Böszörményi Zoltán 1958-ban publikált tanulmányából (Dimethyltriptamine experiments with psychotics), melynek során DMT-t adtak az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben ápolt pszichiátriai betegeknek.Illusztráció: dr. Ujváry István

Az önkéntesek elsősorban a kórházban dolgozó orvosok közül kerültek ki. Az alanyok nagyjából 50 milligrammos (0,7 mg/kg) dimetiltriptamin-dózist kaptak, izomba injekciózva; az élményeiket orvosi felügyelet mellett gondosan rögzítették. Szára és munkatársai egy 1958-ban publikált tanulmányukban idézik egy 28 éves orvos (álnév: Adam) beszámolóját:

„Tele van a szoba szellemekkel... a képek áradata oly gazdag, hogy alig tudom, mihez kezdjek velük! Valóságos színorgiát látok, de több rétegben egymás után... minden olyan komikus! Kíváncsi objektumok is láthatók, de egyébként minden nagyon gyorsan eltűnik, mintha hullámvasúton ülnék.”

Szára elmegyógyintézeti kutatómunkájának az 1956 októberében kitört forradalom vetett véget, ugyanis ekkor elmenekült Magyarországról. A szakmának azonban nem fordított hátat, sőt a DMT-vel elért eredményei kifejezetten jó ajánlólevélnek bizonyultak.

„1956 nyarán, még a forradalom kitörése előtt elküldtem egy rövid előzetes jelentést egy svájci folyóiratnak, az Experientiának. Miután a szovjet csapatok leverték a forradalmat, menekülnöm kellett az országból. Miután Dr. Joel Elkes elolvasta a jelentésemet, munkát ajánlott a bethesdai Nemzeti Egészségügyi Intézetben, anélkül, hogy egyszer is beszéltünk vagy találkoztunk volna. Így, miután 1957-ben megérkeztem Washingtonba, a következő napon munkába is álltam. [...] Szerencsésnek mondhatom magam, hogy két évig dolgozhattam Julius Axelroddal, a Nobel-díjas biokémikussal, és később együtt dolgozhattam Hans Weil-Malherbével a pszichózisok biokémiájáról szóló monográfiáján. A monográfiáról az Eli Lilly gyógyszeripari cég farmakológusai később azt mondták, hogy ez volt a fő inspirációjuk egy új antidepresszáns-család fejlesztése során; ezek közül az egyik Prozac néven híresült el az 1980-as években.”

mondta Szára az American Hungarian Federation 2005-ös kongresszusán.

Szára István a Tihanyban tartott 1st Hungarian Symposium on Ethnopharmacology rendezvényen, 2006. október 7-én.Fotó: dr. Ujváry István

Sötétség után reneszánsz?

Richard Nixon 1971-ben meghirdetett drogháborúja évtizedekkel vetette vissza a hallucinogének orvosi felhasználásának tudományos kutatását. A téma iránt érdeklődő fiatal kutatók gyakran megdöbbenve tapasztalják, hogy a hatvanas évek végéig milyen gazdag szakirodalma volt a pszichedelikumkutatásnak – amit aztán úgy elástak, mintha sohasem létezett volna.

Az enyészeté lettek azok a kutatási eredmények is, amiken Szára és munkatársai az ötvenes években dolgoztak. A projektből néhány reprezentatív élménybeszámolón kívül semmi sem maradt – igaz, ezek között olyan színvonalú művek is akadnak, mint a József Attila- és Kossuth-díjas Juhász Ferenc 1957-es versprózája, a Diethyl. Az elmegyógyintézetet rég bezárták, a kutatási eredményeknek nyoma veszett, és a most 97 éves Szára egykori munkatársai közül már senki sem él. 

A hetvenes évek óta enyhült valamennyit a hallucinogénellenes közhangulat. A DMT-t az amerikai igazságügyi minisztérium kábítószerellenes hivatala, a DEA még mindig az első osztályú (Schedule I) kábítószerek közé sorolja, ami megnehezíti a vele folytatott kutatómunkát, de manapság egyre több tanulmány foglalkozik a pszichedelikumok működési mechanizmusával és élettani hatásaival:

  • Egy júliusi tanulmány szerint a DMT olyan mentális rendellenességek kezelésére is alkalmas lehet, mint a poszttraumás stressz (PTSD). A tanulmányban az amerikai hadsereg különleges műveleti egységének 51 veteránját kezelték ibogainnal (egy afrikai bokor gyökeréből kivont hallucinogén alkaloiddal), illetve egy DMT-variánssal, az 5-MeO-DMT-vel. A résztvevők élményei túlnyomórészt pozitívak voltak: a hallucinogén kúra után javultak vagy megszűntek a PTSD-tüneteik, valamint a depressziójuk és a szorongásuk is csökkent.
  • A Johns Hopkins Egyetem kutatói májusban publikáltak egy tanulmányt a DMT antidepresszáns hatásairól; eszerint a dimetiltriptamin a depresszió és a szorongás kezelésének hatékony eszköze lehet. A tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy az 5-MeO-DMT variáns nem helyettesíti, csupán kiegészíti a pszichoterápiát, de ellenőrzött körülmények között használhat: a terápián részt vevők négyötöde javulásról számolt be.

Vigyázat, észbontó!

Amíg a törvényi szabályozás nem változik, addig a hallucinogénekkel végzett kísérleteket nem tudományos kutatók, hanem rekreációs szerhasználók fogják elvégezni. Nem mintha az ő hozzájárulásuk ne lehetne hasznos: a tapasztalt pszichonauták gyakran evidenciaként kezelnek olyan dolgokat, amikre a tudomány csak jóval később talált választ. A kontrollálatlan fogyasztás viszont kockázatos lehet. Egy pszichiáter a saját bipoláris zavarát próbálta DMT-vel kezelni. Hatalmas, napi egygrammos dózisban fogyasztotta a szert, és clonazepamot szedett mellé altatónak. Fél év után 2-3 nap szünetet tartott, de a szervezete nem bírta a hirtelen leállást. Kórházba került, ahol rohamot kapott; hat biztonsági őr fogta le, amíg teletömték nyugtatóval. Vallásos téveszmék kínozták, és ördögűzést kért a kórházi személyzettől, azt állítva, hogy démonok kapaszkodnak a lelkébe. Egy hétig megfigyelés alatt tartották, de utána az orvosai tanácsa ellenére távozott a kórházból. Azóta senki sem látta.

Az efféle esetek viszonylag ritkák (épp azért lesznek hírértékűek), de jól illusztrálják, hogy a pszichedelikus szerek felelőtlen fogyasztása mennyire veszélyes lehet. Erre figyelmeztetett Robin Carhart-Harris is, aki rengeteg tanulmányt publikált az LSD és más hallucinogén szerek terápiás felhasználásáról.

„A pszichedelikus szerek akkor lehetnek veszélyesek – mert azok lehetnek –, ha óvatlanul használják őket. A terápiás használat sokban különbözik a rekreációs szerhasználattól. Pszhichedelikumok hatására érzékennyé és sebezhetővé válhatunk, ezért úgy vélem, hogy a profizmus és a szervezettség elengedhetetlen ahhoz, hogy jól csináljuk.”

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző öt újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: