Egy valódi legendán nem látszik, hogy legenda – nem csoda, hogy Old Shatterhandet is rendre zöldfülűnek nézik a vadnyugaton, amíg ki nem derül, hogy mennyire német. Hasonló a helyzet a P38-as konzervnyitóval is: a felületes szemlélő azt hihetné, hogy a turistasó mellé csomagolt, bilibádogból görbített ipari hulladékkal van dolga, de nagyobbat nem is tévedhetne. Amerikaiak generációi félik és tisztelik ezt a konzervnyitót, amelyet keménységéért és egyszerűségéért csak John Wayne-nek becéznek a rajongói. Lehetett volna belőle a konzervnyitók Eke Mátéja, de ez a hajó már elment. A név eredetére van más magyarázat is: egy amerikai propagandavideóban a színész épp egy ilyen eszközzel bontotta a konzervet, ezek után pedig magán a konzervnyitón is rajta ragadt a név, amely a tengerészgyalogosoktól aztán elterjedt a többi katona körében is.

A P38-as konzervnyitót a valaha volt legnagyobb hadászati fejlesztésként tisztelik. Mint a legtöbb hasonló találmányt, ezt is a kényszer szülte. Az Egyesült Államok hadserege 1942-ben döbbent rá, hogy a katonák táplálása nem olcsó mulatság, az pedig még sokkal költségesebbé teszi, hogy az úgynevezett templomkulcsos nyitással ellátott konzervekkel látták el őket. Ez a megoldás mindenkinek ismerős, aki vásárolt már olyan hal- vagy sonkakonzervet, amihez mellékelik a nyitót is, ez viszont egyfelől drága, másfelől pedig természetesen azzal is jár, hogy az első adandó alkalommal letörik és elvész a templomkulcs. Ez utóbbi nem aggasztotta annyira a hadügyminisztériumot, mint a költségek, így elő kellett állni valamilyen frappáns megoldással.

Olcsóbb volt, mint a templomkulcs

A feladattal a chicagói Subsistence Research and Development Laboratoryt (SRDL, másképpen: SR&DL) bízták meg. Az intézetet öt évvel a második világháború kitörése előtt alapították meg abból a célból, hogy a lehető legjobb minőségű hadtápot biztosítsa az amerikai katonák számára. 1941-ben már 1,5 millió konzervet gyártottak a katonaságnak, és ez is maradt a csapatok legfőbb élelemforrása egészen 1981-ig, amikor a dobozos kaját legnagyobb részben felváltották az MRE-k, a csomagolt készételek.

Az új, olcsó és hatékony konzervnyitó problémája végül Thomas Dennehy őrnagynál landolt, aki 1942 nyarán mindössze harminc nap alatt álmodta meg a legendás konzervnyitó tervét. Az eszköz kicsi, hatékony, a konzervnyitáson kívül számtalan egyéb feladatra is alkalmas, így hamar legendássá vált a katonák körében. A konzervnyitó mindössze két részből áll, egy kihajtható pengéből és egy másik acéllapból, amelyen egy lyuk található, ez eredetileg arra szolgált, hogy a koszos nyitót forró vízbe lógatva megtisztítsák, de a kreatív katonák csakhamar a dögcédulájuk láncát fűzték át rajta, hogy az eszköz mindig kéznél legyen. A lyuknál fogva a konzervnyitó elfér egy kulcscsomón is, így békeidőben is nyugodt lehet a veterán: ha hirtelen felbukkan egy különleges vagdalthús, nem fog tanácstalanul toporogni előtte.

A P38 rejtélye

A P38 ráadásul nem is a nyitó hivatalos neve: ahogy a John Wayne-t, úgy ezt is valaki ráragasztotta az eszközre, de hogy miért, az a mai napig nem világos. Az egyik elmélet szerint 38 szúrással lehetett kinyitni egy konzervet (P = Puncture, vagyis szúrás), mások szerint a Lockheed P-38 Lightning típusú vadászrepülőjére utaltak vele, mert olyan gyorsan lehet konzervet bontani a P38-assal, mint egy vadászgéppel. Van egy harmadik iskola is, itt jóval prózaibb a magyarázat: az apró konzervnyitó körülbelül 38 milliméter hosszú.

Egy mostani (utángyártott) darabot lemértem, ez kereken 40 milliméter hosszú volt, viszont a vietnámi veteránok egyesületének oldalán közzétett darab valóban 38 milliméteres, de mivel több gyárban több millió konzervnyitót szállítottak a hadseregnek nagyjából negyven éven keresztül, kisebb eltérések adódhatnak közöttük.

Gyűjtői darabok

Eredetileg a konzervek mellé csomagolták a nyitókat: olcsó volt őket előállítani, egyszerű volt használni, ráadásul több konzervet is ki lehetett velük bontani. Ez a katonák is hamar megneszelték, és nekiálltak gyűjteni a nyitókat, úgyhogy idővel már csak három ilyet mellékeltek egy nagyobb adag konzervhez, de addigra már kedvelt szuvenírnek számítottak. A második világháború után a koreai és a vietnámi háborút is kiszolgálták.

Eredeti csomagolásban a filléres árukhoz képest most már vagyonokért kelnek el a bontatlan darabok, sőt, vannak, akik történelmi relikviaként gyűjtögetik a P38 különböző variánsait. Hasznos hobbinak tűnik, ahogy egy cikk is megjegyzi, a konzervnyitók szerencsére kicsik, úgyhogy egész sokat össze lehet gyűjteni belőlük, akkor sem foglalnak túl sok helyet. Bár a hadsereg számára már nem gyártják, a P38 örök darabnak bizonyult: természeti katasztrófák esetén a segélycsomagok mellé szokás csomagolni belőle, de amerikai segélyszervezetek hajléktalanoknak is osztogatnak konzervnyitókat.

39 funkció

Steven Wilson, a Pentagon szakértője szerint (aki nem azonos a Porcupine Tree frontemberével) ráadásul egy ilyen konzervnyitó nem játék: 39 különböző funkciót tulajdonít neki, ami nem is rossz teljesítmény egy négy centi hosszú fémdarabtól. Nem világos, hogy a szakértő miért torpant meg 39 területnél, amikor stílszerűen abbahagyhatta volna harmincnyolcnál is, vagy eljuthatott volna a negyvenig, mindenesetre az ajánlásai között egészen meglepőek is akadnak. A konzervnyitó ezek szerint többek között alkalmas

• - konzervnyitásra
• - damil vágására
• - csavarhúzóként
• - sörnyitónak
• - halbelezésre
• - halpucolásra
• - kávékeverésre
• - kopogtatásra
• - csomagbontásra
• - festékesdobozok felbontására
• - kábelblankolásra
• - dolgok böködésére

és nem utolsósorban persze kiváló szuvenír is lehet olyan helyekről, ahova ez embert elküldik, hogy új, érdekes emberekkel ismerkedjen meg, aztán lelője őket. Az Amazonon egymást érik a felhasználók történetei arról, hogy mi mindent oldottak meg egyetlen konzervnyitóval, amikor mindenki más tehetetlenül pánikolt. Az egyik történet szerint valaki megszerelt vele egy elakadt liftet úgy, hogya P38 a pengéjével blankolta a kábelt, a felforrósított fémrésszel pedig megforrasztotta a kezelőpanelt. Valaki más biciklit szerelt vele. Egy Big Dave becenevű amerikai katona állítólag kiszabadult a ketrecéből, amikor megsebesült, és fogságba ejtették Vietnámban, mert a P38-ast nem vették el tőle. Volt, akit annyira lenyűgözött a konzervnyitó, hogy egyből százat vett belőle. Egyesek építkezéseken használják csomagbontáshoz, de olyan is akad, aki egész egyszerűen a legjobb amerikai dolognak tartja a konzervnyitót. Sokan úgy gondolják, hogy ez a világ legjobb konzervnyitója: több olyan vélemény is olvasható a neten, hogy ha van egy P38-asod, soha többé nem akarsz majd mással konzervet bontani. A kevésbé kizárólagos felhasználók szerint jó és szép a P38, de ha jót akarsz magadnak, a nagyobb P51-et választod, mert ott nagyobb az erőkar és kényelmesebb a használat. Mások viszont úgy gondolják, hogy aki nem hord egy ilyet a pénztárcájában vagy a kulcsain, az majd jól megnézheti magát, ha jön a zombiapokalipszis. Jellemző, hogy az, aki P38 vásárlására adja a fejét, megvadul, és többet is vesz, hogy a konyhától a kesztyűtartón át a nadrágzsebéig mindenhol legyen egy a biztonság kedvéért.

Szükség esetén a fegyvert is szét lehetett szedni vele, karácsonyfadísznek is kiváló volt, sőt sebekben is turkáltak vele. Dennehy mellett egy osztrák bevándorló, John W. Speaker is nélkülözhetetlen volt a csodálatosan sokoldalú eszköz létrehozásához: ő új hazája iránti hűségből ingyen átadta az Egyesült Államoknak azt a szabadalmát, amely csukott helyzetben biztosította a konzervnyitó pengéjét. Ezzel Speaker cége sem járt rosszul: az eredetileg autóalkatrész-gyártással foglalkozó vállalkozó fia szerint a hadsereg tízmillió P38 konzervnyitóra adott le rendelést az apjánál, és rögtön előjegyeztek még ugyanennyit – és nem Speaker gyára volt az egyetlen beszállító. Becslések szerint a koreai háborúig nagyjából 750 millió ilyen konzervnyitót gyártottak, összesen pedig egymilliárdnál is több P38 készült Amerikában (a Speaker mellett a Shelby volt az egyik legnagyobb gyártójuk).

Egy történet szerint 1986-ban egy csehszlovák házaspár egy Speaker gyártmányú P38-ast küldött el a prágai amerikai nagykövetségnek azzal, hogy a háború végén jutottak hozzá két darabhoz, és azóta azzal bontják otthon a konzervet. Az egyiket azért küldték el a követségre, hogy segítsenek megállapítani, ki gyárthatta, mert ők még soha a büdös életben nem találkoztak még ilyen kiváló konzervnyitóval, ráadásul így még Amerika is visszaintegethetett nekik.

A P38 akcióban

Annak ellenére, hogy az amerikai hadsereg már nem rendel belőlük, még mindig készítenek ilyen konzervnyitókat – igaz, a több millió legyártott darabból azért még maradt jócskán eredeti is. Az igazi ínyencek többsége megegyezik abban, hogy a Shelby volt az igazi, de állítólag a replikák is jó munkát végeznek, bár lehet, hogy azokkal nem lehet megszerelni egy Phantom II-es vadászgépet. Ilyesmi most nincs is kéznél, a lift is működik, de egy konzerven azért csak ki lehet próbálni, mit tud a P38. Az amerikai hadseregben 1940-ben rendszeresített konzerv 340 grammos, 11 centi magas és 7,6 centiméter átmérőjű volt. Ilyet ugyan nem találtam, de egy klasszikus konzerv kukorica épp 340 grammos; a magassága itt nem érdekes, az átmérője pedig 6,5 centi, ami elvileg azt is jelentené, hogy a legendás konzervnyitónak még csak 38 szúrásra sem lesz szüksége. A rutin ugyan hiányzott, de a különleges vagdalthúson és a bádogból összetákolt elgörbülős konzervnyitón nevelkedett ravasz kelet-európaiak amerikai kiképzés nélkül is könnyen rájönnek, hogy a két darabból álló eszközből a legjobb, ha a pengével próbálják kinyitni a konzervet, a másik részét pedig megfogják.

Illő alázattal közelítettem meg a konzervnyitót: olyan eszközről van szó, amivel gyakorlatilag meg lehet menteni a világot, erre én nekiállok itt szórakozni egy kukoricával. Nem tudok olyan szereplőt May Károlytól, aki úgy viszonyulna Old Shatterhandhez, mint a kukoricakonzerv a P38-hoz.

Biztos lehet még csiszolni valamit a technikán, mert érzésem szerint a penge gyakran ugyanabba a lyukba tévedt vissza, mint amit előzőleg ütöttem, mindenesetre a konzervet összesen 85 szúrással sikerült kibontani.

Na, ennyit a legendákról.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: