Utálod a Google új ikonjait? Van megoldás!

2020.11.05. · TECH

A Google múlt hónapban vezette be az új, valószínűleg vidámnak és fiatalosnak szánt ikonjait, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a felhasználók egy része nehezen fogadja a változást. A megszokáson kívül a legtöbben arra panaszkodnak, hogy az új ikonok túlságosan hasonlítanak egymásra, pláne akkor, ha az ember valamiért irtózatos mennyiségű lapot tart megnyitva, és csak egy kis légypiszoknyi színes izé látszik rajtuk. Ez nyugodtan lehet a Gmail is, de a Calendar, a Drive, a Docs vagy a Meet is.

A Verge szerint a cég azért vezette be október elején ezt az újítást, hogy vizuálisan is szorosabban összekösse egymással a szolgáltatásokat, amelyeket egyébként a fizetős „Busines Plus” csomagban tényleg közelítették is egymáshoz, a dokumentumok között például azonnal videóchatet lehet indítani azzal, akivel az ember közösen szerkeszti a dokumentumot. A lépéssel a Google a Microsoft Office-nak akar vetélytársat állítani.

A megoldás

Az, hogy az új ikonokat a Verge és a Gizmodo majdnem ugyanolyan hévvel utálta, valószínűleg azt jelenti, hogy a probléma nem csak azokat érinti, akik alig használják az internetet. Erre a problémára nyújtott Claudio Postinghel designer új fejlesztése, egy Chrome-kiegészítő, ami egyszerűen visszaállítja a megszokott ikonokat. A kiegészítő egyelőre csak Chrome-hoz érhető el, de hamarosan megjelenik Firefoxhoz is. Postinghel eredetileg csak magának akarta visszaállítani a régi designt, de a barátai meggyőzték róla, hogy nem egyedül ő utálja az újat.

A kiegészítő a Chrome store-ban elérhető, Postinghelt a konzervatív Google-használók hősként ünneplik. A designer azt ígéri, hogy ha valakinek mégis bejönnének az új ikonok, majd készít még egy kiegészítőt, ami visszacseréli őket, nehogy túl egyszerű legyen az élet. Aki Androidon vagy iOS-rendszeren szeretné visszacserélni az ikonokat, az is megteheti, az előbbi esetben egyszerűbben, az utóbbi rendszerben pedig az itt leírtaknak megfelelően.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás