A kutyák elmeolvasásban a 14 hónapos embergyerekek szintjén vannak
Az állati elme működésével foglalkozó kutatások az emberi gondolkodás evolúciós gyökereit vizsgálják. A pszichológiai, etológiai kísérletek sora épít a kutyák és a beszélni még nem vagy alig tudó gyerekek összehasonlítására. Az ELTE etológiai tanszékén évtizedek óta kutatják a kutyák elmeolvasó, szándéktulajdonító képességét.
Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia tanszék tudományos főmunkatársa és a doktori értekezését a témából író Szánthó Flóra a Frontiers in Psychology folyóiratban november 6-án megjelent tanulmányukban számolnak be arról, hogy egy gyerekpszichológiában jól ismert kísérletet ismételtek meg annak kiderítésére, mennyit érzékel a kutya gazdája szándékaiból, és külön tudja-e választani a saját és a gazdája vágyakozását például egy tárgy iránt.
Keksz vagy brokkoli
Az eredeti kísérletben a pszichológusok 14, illetve 18 hónapos korú gyerekeket állítottak választás elé. Két tálat tettek egy asztalra, az egyikben keksz, a másikban brokkoli volt. Abból indultak ki, hogy a kisgyerekek nem szeretik a brokkolit, de a kekszet igen. A kísérletvezető viszont hangosan dicsérte és jóízűen ette a brokkolit, miközben a keksztől látványosan undorodott. Ezután a gyerekek elé tolta a tálakat és megkérdezte tőlük, kaphat-e valamit enni. A 14 hónaposok az általuk kedvelt kekszet nyújtották, a 18 hónaposok viszont megértették, hogy a kísérletvezető nem a kekszet, hanem a brokkolit szereti, így azzal kínálták. Vagyis megértették a vágy szubjektivitását, tehát azt, hogy ugyanazt a dolgot egyesek kedvelik, mások nem, ráadásul képesek voltak az érzelemkifejezésekből következtetni mások preferenciáira.
Kubinyi és Szánthó hipotézise az volt, hogy a kutyák elmeolvasó, szándéktulajdonító képessége akár egy szinten is lehet a 18 hónapos gyerekekével. Kísérletükben az élelmet tárgyakra cserélték, mert úgy vélték, nem életszerű, hogy a kutyák ételt adnak át az embernek. A kísérletben egy műanyagjátékot és egy karkötőt használtak. A kutyák a várakozásoknak megfelelően a játék iránt érdeklődtek jobban. Ezután a gazda a karkötőt a kezében tartva hangokkal, mosollyal, a rajongás minden lehetséges jelével eljátszotta a kutyának, hogy a karkötő nagyon-nagyon tetszik neki. A játékkal szemben viszont undort mutatott.
Kubinyi és Szánthó szerint ugyanilyen szituációban egy másfél éves gyerek, ha megkérik valószínűleg a karkötőt hozza oda, akkor is, ha ő a játékkal szeretne játszani. A kutyák azonban nem így tettek. Az etológusok beszámolója szerint mindegyik eb a játékot vitte oda a gazdájának.
Vágyak és tárgyak
Mivel a közvetlen kontaktus lehetősége a játékkal túlságosan felvillanyozta a kutyákat, a kutatók elhatározták, hogy elérhetetlen helyre teszik a tárgyakat. Újabb 51 kutyát teszteltek két csoportba sorolva. Az egyik csoport gazdái a karkötő iránt „rajongtak”, a másik csoporté viszont a játékért, ugyanúgy, mint a kutyák. Az érzelmek eljátszása után a tárgyak a vizsgálati szoba ablakpárkányára kerültek, így a kutya látta a tárgyakat, de nem érte el őket.
Ez az elrendezés működött, mert a csoportok különböztek abban, hogy mennyit nézték a tárgyakat. Ha a gazda a játékot „kedvelte”, a kutyák is főként a játékot nézegették, ám a másik csoportban ugyanannyit nézték a korábban érdektelen karkötőt is. Vagyis, ha fizikailag nem fértek hozzá a kutyák az általuk vágyott játékhoz, akkor kiderült, hogy valójában hatott rájuk a gazda érzelemkifejezése.
A kutatók szerint úgy tűnik, hogy a kutyák észreveszik, melyik tárgyat kedveli a gazdájuk, mégsem azt viszik neki oda. Hogy azért-e, mert a kutyák nem tudják hatékonyan gátolni a késztetéseiket, vagy mert a kísérleti szituációt nem tárgyválasztási feladatnak, hanem játéknak fogják fel – még nem lehet pontosan tudni. Kubinyiék szerint az is lehet, hogy hasonlóan a másfél évesnél kisebb gyerekekhez a kutyák nem teljesen értik, hogy (ember)társuk vágyhat másra is, mint amire ők.
Korábbi kapcsolódó cikkeink: