Sikeres volt a Rocket Lab visszatérő rakétafokozatának tesztje

A Rocket Lab csütörtökön sikeresen pályára állította, majd vissza is hozta az egyik, kis méretű műholdakat szállító rakétáját, és ejtőernyővel landolt az óceánban. A tesztelés egy komplexebb folyamat része volt, melynek során azt vizsgálják, hogy visszahozhatók-e a Földre a Rocket Lab rakéták egyes fokozatai, hogy a jövőben újra felhasználják őket.

Az űrvállalat elsődleges rakétáját, az Electront arra tervezték, hogy kisebb műholdakat állíthasson alacsony Föld körüli pályára. A Rocket Lab eddig 15 sikeres rakétaindítást hajtott végre. A különböző műveletek során bebizonyosodott, hogy az Electron rugalmasan bővíthető; minden küldetéshez új rakétát használtak. A Rocket Lab 2019-ben bejelentette, hogy már dolgoznak az újrafelhasználható rakétafokozatok fejlesztésén, és a céljuk az egyes fokozatok ismételt felhasználása a későbbi missziók során. A mostani rakétaindítás ezeknek a manővereknek a tökéletesítésére irányul.

link Forrás

A visszatérő rakétafokozatok ötlete már másnak is eszébe jutott. A SpaceX űripari magáncég már kifejlesztette a saját eljárását: a Falcon 9 hordozórakéta egyes fokozatai az óceáni drónhajókon landolhatnak, miután Föld körüli pályára állították a szállított rakományt. A Rocket Lab azonban másképp közelíti meg a kérdést: egy adott magasságot elérve az Electron kioldja az ejtőernyőit, és visszatérés közben a Rocket Lab helikoptere begyűjti a lassan ereszkedő rakétafokozatot.

A Rocket Lab ezeket a visszatérő manővereket gyakorolta, miután az új-zélandi indítóállomásról Föld körüli pályára állították az Electront. A helikopterrel való begyűjtés lépését ezúttal kihagyták, így a visszatérő rakétafokozat a Csendes-óceánba csapódott. A Rocket Lab azt tervezi, hogy kihalásszák az Electront a vízből, részletes vizsgálatnak vetik alá, és kielemzik a szenzorok által begyűjtött repülési adatokat is, hogy tovább növeljék a helikopteres begyűjtés hatékonyságát.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás