Ne dobjuk ki a szemetet: gyártsunk belőle energiát!

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Nézzünk szembe a tényekkel: a Föld erőforrásai végesek, de úgy pazaroljuk őket, mintha kiapadhatatlanok lennének. A megvásárolt élelmiszerek fele a kukában köt ki; a félévente lecserélt régi telefonjaink, számítógépeink és tévéink mennek a szeméttelepre; a szelektív hulladékgyűjtést meg a jólétbe belehülyült Nyugat úri huncutságának tartjuk. Az előrejelzések szerint 30 év múlva 30 százalékkal fog nőni az ételpazarlás, és 30 százalékkal többet fogunk szemetelni. A zsömle egyre kisebb, az étvágyunk egyre nagyobb; aki nem vak, láthatja, hogy ez így nem mehet tovább.

A hulladékkezelés, tetszik vagy sem, de közös ügyünk. Mindannyian részt veszünk az egyre nagyobb szemétkupac létrehozásában, vagyis mindannyian felelősek vagyunk azért, ami a szemetünkkel történik. Arra a megdönthetetlen érvre, hogy „a kommunális hulladékot a lehető legbiztonságosabban kell kezelni”, nem elfogadható ellenérv, hogy kezelje a kukás, mert az ő dolga. Nem, ez nem (csak) az ő dolga; a miénk is. A hulladékgazdálkodási szakemberek nyilván jobban értenek a kérdéshez, de ez nem mentesít minket a felelősség alól.

Tanulni, tanulni, tanulni

De mit lehetne tenni? Az önmegtartóztatás szép, nemes erény, de arra nem apellálhatunk. Megoldást jelenthetne az újrahasznosítás és a szelektív hulladékgyűjtés. Ha már nem tudjuk megállni, hogy ne pazaroljunk és ne szemeteljünk, nem tehetnénk úgy, hogy az a legkevésbé legyen ártalmas?

De igen – csak ehhez egyéni erőfeszítésekre is szükség lesz. Először is tájékozódnunk kell. A környezetbarát hulladékgazdálkodással és az újrahasznosítással kapcsolatos ismereteinkben féligazságok, konteók és tévhitek keverednek. A folytatásban felsoroljuk a tíz leggyakoribb tévhitet, ami a hulladékkezeléssel kapcsolatban fel szokott merülni.

1. tévhit: az egyéni erőfeszítés önmagában semmit sem ér. Féligazság. Egy ember ökológiai lábnyoma nyilván kisebb, mint a bébifókákat olajoshordóba fojtó fosszilisenergia-termelőké, de az újrahasznosításban jelentős az egyén felelőssége. Gondoljunk csak bele: annyi energiával, amennyi egyetlen alumíniumdoboz újrahasznosításához szükséges, három órán át tévézhetnénk! Ha tudjuk, hogy már egyetlen alumíniumdoboz is ekkora különbséget jelent, józanabbul viszonyulhatunk az újrahasznosítás kérdéséhez.

2. tévhit: a hulladéklerakók megoldják a hulladék feldolgozását. Sajnos a mai hulladékkezelési gyakorlat igencsak foghíjas. A szeméttelepek nem oldják meg a hulladékkezelési gondokat. Nem veszik figyelembe a hulladék költségeit, és nem tekintenek erőforrásként a hulladékra. Távolról sem ideális kialakítású létesítmények ezek – elég a víz- és talajszennyezésükre gondolni –, és a szemétszállítás további szennyezéssel és extra költségekkel jár.

3. tévhit: a hulladéklerakók minden hulladéktípust feldolgozhatnak. A háztartásunkból kidobott szemét egy zsákba kerül, a zsák a szemeteskukába, a szemeteskuka tartalma a kukásautóba, a kukásautó tartalma meg a szeméttelepre – tiszta sor. Sajnos a hulladéklerakók többsége a befogadóképesség határán egyensúlyoz, és jelentős terhet rónak a környezetükre is. A felelőtlen hulladékkezelési gyakorlat révén gyakran veszélyes anyagok kerülnek a természetbe.

4. tévhit: nem érdemes különválogatni a szelektív hulladékot, mert úgyis összeöntik. Ha oda nem illő szemetet dobunk a tárolóba, azzal a hulladék beszennyezését kockáztatjuk, és megakadályozhatjuk az újrahasznosítását is. Az ilyen anyagokat gyakran speciális központokban dolgozzák fel; a válogatást géppel vagy kézzel végzik. A futószalagon szétválogatják az újrahasznosítható és nem újrahasznosítható elemeket, majd a használható darabokat – anyagtípusok szerint szortírozva – továbbítják a feldolgozást végző gépeknek.

Fotó: Peng Ziyang / Xinhua News Agency

5. tévhit: az újrahasznosítás megoldhatja a hulladékkezelési problémákat. Környezetvédelmi szempontból az újrahasznosítás jó kiindulópont; biztosíthatja, hogy a hulladék feldolgozásra kerül, és vadonatúj termék készül belőle. Az újrahasznosítás kíméli a környezetet, élénkíti a gazdaságot, és a pazarlás visszaszorításában is segíthet. A Fővárosi Közterület-fenntartó elkülönítetten gyűjtött veszélyes, speciális kezelést igénylő és csomagolási hulladékot is átvesz, de jó tudni, hogy a főváros 17 hulladékudvarában csak típusonként szétválogatott, nem szennyezet hulladékot vesznek át. Itt adhatjuk le az e-hulladékot is, aminek a szakszerű kezelése kiemelten fontos: ha nem a nekik kijelölt feldolgozóba kerülnek, hanem a kommunális szemétbe, a csapadék kimoshatja belőlük a veszélyes anyagokat, ha pedig elégetik őket, bejuthatnak a légkörbe.

6. tévhit: a hulladékszállítás és -tárolás ára elengedhetetlenül nőni fog. Sok hulladékkezelő cég rejtett költségeket is felszámol, amikhez gyakran nem is fűznek magyarázatot. Emiatt sokan feltételezik, hogy a hulladékkezelés ára a jövőben csak növekedhet, de ez nem törvényszerű: ha sikerül transzparensen működő partnert találni, ami optimalizálja a szállítási útvonalat és a hulladék átvételét, csökkenthetők a hulladékkezelés költségei.

7. tévhit: a fenntarthatósági programok a nagyvállalatoknak valók. Nem kell fenntarthatósági kommandó ahhoz, hogy saját hulladékgazdálkodási programot indítsunk. A hulladékfeldolgozás optimalizálásával kisebb cégek is csatlakozhatnak újrahasznosítási kezdeményezésekhez, amik egyszerre lehetnek környezetkímélők és költséghatékonyak.

8. tévhit: az újrahasznosítás egyszerű, csak meg kell nézni a vonatkozó szabályokat a termék csomagolásán. Észszerűnek hangzik, de sajnos a gyakorlatban nincs mindig ilyen egyszerű dolgunk. Lehet, hogy egy termék a csomagolása alapján nem számít veszélyes hulladéknak, de nem árt utánanézni, mielőtt kihajítjuk. A környezetvédelmi előírások segíthetnek eldönteni, hogy hogyan szabaduljunk meg az egyes hulladéktípusoktól.

9. tévhit: a biológiailag lebomló hulladék környezetbarát. Sokan hiszik ezt, és sokan dobják ki könnyű szívvel az ilyen típusú hulladékot, abban bízva, hogy a természetben magától le fog bomlani. Hát, nem. A biológiailag lebomló (biodegradable) hulladékok üvegházhatású gázokat, jelesül szén-dioxidot és metánt juttatnak a légkörbe. A hulladéklerakók többsége arra a felfogásra épül, hogy a metánt energiaként lehet újrahasznosítani, de a biodegradable hulladékok túl gyorsan bomlanak ahhoz, hogy kinyerhessük belőle az energiát – holott az összes hulladéktípus közül ezekből származik a legtöbb metán.

10. tévhit: az aeroszolok nem újrahasznosíthatók. Nem igaz: az aeroszolok is újrahasznosíthatók, csak megfelelő módon kell megszabadulni tőlük. Mielőtt kidobnánk az üres flakont, győződjünk meg róla, hogy teljesen üres-e; ha nem az, akkor veszélyes hulladéknak minősül. Ne szúrjuk ki vagy nyomjuk össze a spray flakonját; csak szedjük le róluk az eltávolítható részeket (például a fém flakon műanyag kupakját), és dobjuk őket a megfelelő tárolókba.

Fotó: Philipp von Ditfurth / AFP

Körbe-körbe

Az újrahasznosítás hasznosságát kár lenne vitatni; még ha önmagában nem is oldja meg a hulladékkezelési problémákat, mindenképpen nagy terhelést vesz le az anyatermészet válláról. Hasonló eredmények érhetők el a körforgásos gazdálkodás bevezetésével, ami – ha fel nem is számolhatja, de – csökkentheti a környezetterhelést és visszafoghatja az energiapazarlást. Ehhez nem is kéne nagy áldozatot hoznunk; csak annyit, hogy ne hagyjuk veszni azt, amiből új termék vagy hasznos energiaforrás lehet.

Hogy mi az a körforgásos gazdaság? A legegyszerűbben úgy érthetjük meg, ha elmagyarázzuk, hogy mi nem az. A lineáris gazdasági modellben kivesszük a természetből a biológiai és műszaki alkotóelemeket. Ezeket átalakítjuk, felhasználjuk, majd hulladékként kezeljük – olyan hulladékként, amit nem forgatunk vissza a rendszerbe.

A körforgásos gazdasági modell ezzel szemben körkörössé teszi az anyagcsere-folyamatokat. A hulladék szinte 100 százalékát újrahasznosítják, így a biológiai és műszaki komponensek visszakerülnek a körforgásba. Az új modell elterjesztéséhez viszont új összhangot kell teremteni a piacok, a fogyasztók és a természeti erőforrások között.

Bár az imént említettük, hogy az egyéni erőfeszítések is rengeteget számítanak, ez önmagában kevés lesz ahhoz, hogy kivakarjon bennünket az egész bolygót elborító hulladékból. Ahhoz a nagyvállalatok támogatására (sőt: kezdeményezésére) van szükség.

Ipari mértékű újrahasznosítás

Az ALTEO 2019 januárjában saját hulladékkezelési divíziót indított. Fél év múlva kétharmados tulajdonrészt szereztek a hulladékkereskedelemmel foglalkozó, 2017-ben alapított ECO-FIRST Kft.-ben. A vállalat bel- és külpiaci aktivitását bizonyítja a tavalyi 24000 tonnás szerveshulladék-forgalom, és az, hogy idehaza egyedül ők foglalkoztak a biogázüzemek hulladékkereskedelmével. A biogáz megújuló energiaforrás: nemcsak energiát biztosít, hanem környezetbarát módon teszi azt. Bár az ételpazarlás milliárdos károkat okoz a világgazdaságnak, az élelmiszeripari melléktermékek kiválóan hasznosíthatók biogáz-alapanyagként.

Az akvizícióval az ALTEO meghatározó piaci szereplővé válhat a biogáz-alapanyagok kereskedelmében. Az évi hatvanezer tonna biogáz-alapanyaggal üzletelő cég szolgáltatásai kiterjednek a hulladék begyűjtésére (lejárt szavatosságú étel éttermi szerves hulladék, veszélyes és veszélytelen hulladék stb.), illetve a biogázalapú anyagok kereskedelmére és üzemi hasznosítására. Szakértői szolgáltatásokat is nyújtanak, amihez a vállalat 10 éves szakmai múltja biztosítja a rutint.

De hogy jut el az étel az erőműbe? A vendéglátóipari cégek és az áruházak hordókba teszik az élelmiszeripari melléktermékeket és a lejárt szavatosságú ételeket. A hordókat a velük szerződésben álló hulladékkezelők vagy energiaszolgáltatók gyűjtik be. A feldolgozás során a növényi és állati melléktermékeket, a hulladékot és a lejárt szavatosságú ételeket az Alteo a Nagykőrösi Biogáz Erőműbe szállítja, ahol az alapanyagot kezelik és homogenizálják. Ebből kiváló minőségű trágya lesz, ami mezőgazdasági területeken csökkentheti a műtrágya-felhasználás igényét.

Fotó: ALTEO

A hulladékot a szakemberek zárt rendszerben dolgozzák fel, majd összekeverik és melegen tartják, hogy gáz képződjön belőle. Amikor a motorokba kerülő gázok elégnek, villamos áram és hőenergia termelődik; az évi 2 megawatt teljesítményű reaktor 4500 család éves áramellátását biztosíthatja. Az ezen felül eső részt – a megtermelt energia 92 százalékát – eladják; ebből jön a bevétel, amiből az üzem gazdálkodhat.

Az előnyök egyértelműek:

  • feldolgozásra kerül a környezetszennyező hulladék;
  • kevesebb szén-dioxid és metán jut a légkörbe;
  • megújuló energiát termelünk;
  • aminek a melléktermékeként hasznos műtrágya és tápanyagpótló jön létre.

Hogy honnan szerezzünk biogáz-alapanyagot? Van az mindenhol, csak el kell menni érte, és bemondani az einstandot. A magyar jogi szabályozás kötelezi rá a vendéglátóhelyeket, hogy átadják a hulladékot a feldolgozási engedéllyel bíró cégeknek. (Ezen törvények szabályozzák a használt sütőzsiradékok begyűjtését és hasznosítását is. A szabályozás nemcsak a vendéglátóiparra terjed ki: a civilek a használt olajat a kijelölt MOL töltőállomásokon és lakossági hulladékgyűjtő udvarokon adhatjuk le.)

Alkímia a XXI. században

Ahhoz, hogy megértsük, mennyire környezetbarát megközelítés a hulladék-újrahasznosítás, ismernünk kell a hulladékhierarchia elvét, ami a hulladék mennyiségének csökkentésére és kezelésére irányuló műveletek sorrendjét mutatja. A hierarchiában az energia előállítása a hulladékmennyiség csökkentése, az újrafelhasználás, az újrahasznosítás, illetve a komposztálás alá, de a hulladék ártalmatlanná tétele fölé kerül. Mit jelent mindez a gyakorlatban? Azt, hogy

  1. ha ez nem sikerül, próbáljunk újrahasznosítani;
  2. ha ezzel is kudarcot vallunk, jöhet az újrafeldolgozás;
  3. ha ez sem megy, csináljunk komposztot;
  4. ha a komposzt sem opció, akkor gyárthatunk belőle energiát;
  5. és ha ez sem megoldható, akkor mehet a hulladéklerakóba.

Az ötödik helyezés megtévesztőnek tűnhet; azt hihetnénk, hogy a biogáz az egyik legrosszabb opció, ami a hulladékfeldolgozásból születhet. De a helyzet ennél összetettebb. A biogáz is lehet „zöld” – hogy mennyire az, az csak azon múlik, hogy a hulladékot biogázzá alakító üzem milyen hatékonysággal dolgozik, és hogy a hulladék mekkora részét érinti a biológiai bomlás.

Hulladékból többféleképpen is előállíthatunk energiát: ilyen módszer az égés, a gázosítás, a pirolízis és az anaerob lebontás.

  • Égetés. A hulladék elégetésével termelt hő meghajtja az áramot termelő turbinát. A közvetett energiatermelési módszer hatékonyságát a szakemberek 15-27 százalékra becsülik; még bőven van hová fejlődni. Hogy a hulladékból származó energia fenntarthatónak mondható-e, az a nettó fűtőértéktől függ; a 7 megajoule / kg-os érték elég jónak mondható. Mindez azonban károsanyag-kibocsátással is jár: hulladéktonnánként 250-600 kilogramm szén-dioxid termelődik, és ebben még nincs is benne az égéskor felszabaduló füstgáz.
  • Gázosítás. A gázosítás közvetlenül hajtja a turbinákat, hanem hulladékból állít elő gázt. A háztartási hulladék (bútor, ruha, cipő, palack, kütyük stb.) nem túl jó alapanyagok, a szerves hulladék annál inkább. A hulladékot oxigénnel és/vagy gőzzel kombinálva szintetikus gáz képződik, amiből villamos energiát, műtrágyát vagy üzemanyagot lehet gyártani. A módszer hátránya az előfeldolgozás energiaigényes mivolta, illetve az, hogy a reaktorok tisztításához le kell állítani a rendszert.
  • Pirolízis. A szilárd hulladékok bomlása magas hőmérsékleten, de oxigén nélkül történik. Így a folyamat az égésnél alacsonyabb hőmérsékleten zajlik, és kevesebb légszennyező égéstermék szabadul fel.
  • Anaerob emésztés. Szerves hulladékokból, például élelmiszerekből és állati termékekből energia állítható elő; ha oxigénmentes tartályba teszik, a hulladék biogázra és műtrágyára bomlik. 5,5 millió tonnányi elpazarolt élelmiszerből nagyjából 164 ezer háztartást lehet árammal ellátni, és a komposztáláshoz képest 0,2-0,3 tonna szén-dioxidot takarítunk meg.

A környezettudatosságot szem előtt tartó energiavállalatok – mint például a fenntarthatóságra törekvő ALTEO – szerencsére megtalálják a módját, hogy még az irtózatos élelmiszerpazarlásból is kihozzák a lehető legjobbat. Mert az tényleg a lehető legjobb, hogy a Föld erőforrásainak kizsákmányolása helyett első osztályú műtrágyát és több ezer háztartást energiaigényét ellátó biogázt készíthetünk olyan hulladékokból, amik egyébként veszendőbe mentek volna. Akkor sem lehetnénk elégedettebbek, ha ólmot változtattuk volna arannyá.

A cikk megjelenését az ALTEO támogatta. Az ALTEO és az ECO-FIRST Kft. hulladék-feldolgozási szolgáltatásairól a vállalat honlapján olvashat bővebben.